Békemenet, önpuccs és halálig folyó harc: Bolsonaro mindent bevethet a hatalmon maradásáért

Brazília Portugáliától való elszakadási folyamatát – a romantika korához és a szappanoperák leendő hazájához egyaránt méltó módon – rengeteg szenvedélyes mozzanat kísérte, melyet betetőzött Pedro portugál trónörökös hazafias gesztusa. A leendő brazil császár 1822. szeptember 7-én a fényes jövő előtt álló óriási gyarmat kedvéért lemondott a rá váró, de egyre kevésbé csábító portugál trónról; letépte a királyság kék-fehér karszalagját, előrántotta a kardját, és kísérete előtt tett hitet a függetlenség mellett:

Véremre, becsületemre, istenemre esküszöm, hogy függetlenné teszem Brazíliát! Brazília vagy halál!

A később császárrá koronázott Pedro teátrális gesztusát a mai napig óriási katonai parádékkal szokás megünnepelni Brazíliaváros kétszer hatsávos sugárútján, az Eixo Monumentalon, és szeptember 7-én a mi március 15-énkhez hasonlóan a nemzetté válás ünneplése egybecsúszik a tavasz ünneplésével (nem mintha Brazíliában olyan kemény lenne a tél, de mégis), ami óriási karneválokban és bulikban ölt testet.

Brazília azonban évtizedek óta nem várta olyan szorongva a függetlenség napját, mint idén. Ugyanis Jair Bolsonaro, az ország válságról válságra evickélő elnöke Brazíliavárosban, São Paulóban és Rio de Janeiróban is milliós demonstrációkra mozgósította híveit. Bolsonaro ráadásul nemcsak afféle „kiállunk a kormány mellett” üzenettel vonuló békemeneteket vizionált, hanem folyamatosan lebegtette annak lehetőségét, hogy az utcára vonuló tömeg egy olyan zavargást alapoz meg, amely (legalábbis a fővárosban) pont úgy fogja bevenni a legfelsőbb bíróság épületét, mint ahogy január 6-án a Joe Biden győzelmének szentesítése ellen tiltakozó tömeg Donald Trump beszédét követően nekiment az Egyesült Államok törvényhozásának.

Az elnök a megmozdulás előtt napokon át utalgatott arra, hogy valami nagy durranással fog előrukkolni, a demonstrációt „ultimátumnak” nevezte, és egy olyan alkotmányos „hasadást” vizionált, melyet sem ő, sem a nép nem akar, de ha a népakarat útjába álló bírák kikényszerítik, akkor az az ő felelősségük lesz. A közhangulatra jellemző, hogy boldog-boldogtalan azt latolgatta, vajon valamiféle céltalan népharagba, irreguláris milíciák által fűtött puccskísérletbe, netán katonai beavatkozásba torkollik-e Bolsonaro békemenete.

A sejtetések és alig burkolt fenyegetések ellenére a tüntetések végül csak szolid, az előre mozgósított nagyszámú rendőr által könnyen kezelhető hőbörgésekig vezettek. És annak ellenére, hogy a Bolsonaro-kormányzatot támogató belső-brazíliai nagybirtokosok 100 realért (kevesebb mint 6000 forintért) toboroztak és utaztattak a nagyvárosokba liftet vagy italautomatát még soha nem látott falusi bértüntetőket, a beígért milliós tömegnek csak a töredékét sikerült mozgósítani. Az akció így sem volt akkora blamázs, mint amikor 1992-ben az elmozdítása ellen küzdő Fernando Collor elnök arra kérte a brazilokat, nemzeti színű kendőkkel álljanak ki mellette, erre másnap az utcákon mindenki fekete kendővel üzent.

Viszont célját, az USA-hoz hasonlóan széles körű függetlenséget élvező, alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság megfélemlítését vagy ellehetetlenítését egyáltalán nem sikerült elérnie. Jellemző, hogy amikor már látszott, hogy a hatóságok simán meg tudják fékezni a tüntetők között a bolsonarista forradalmárokat, káoszról és erőszakról posztoló és kommentelő botok ezrei jelentek meg a Twitteren, hogy túlharsogják a demonstrációk nagyon is korlátozott jellegét kiemelő sajtóbeszámolókat.

A Bolsonaróval elégedetlen tömegek (tényleg tömegek, az elnökkel csak a választók 24 százaléka elégedett, 53 százaléka kifejezetten rossznak ítéli kormányzását) válaszára október első hétvégéjéig kellett várni, akkor a szakszervezetek és az ellenzéki pártok szervezésében 160 városban tartottak demonstrációkat, melyek egymással is versengtek, ki tud kreatívabb, hangosabb és látványosabb eszközöket bevetni a batucadáktól (ütőegyüttesektől) a felfújható Bolsonaro-figurákon át a bábuégetésekig. A tüntetéseken az elnök elbaltázott járványkezelésének (erről lejjebb még bőven lesz szó) több mint 600 ezer áldozatát gyászolták, és a Covid nyomában járó gazdasági-társadalmi válság veszélyeire próbálták felhívni a figyelmet. Fő követelésük persze az volt, hogy

Bolsonarónak mennie kell!

Amikor az elnököt is bíróság elé lehet állítani álhírterjesztés miatt

Bolsonaro rengeteg társadalmi csoporttal és intézménnyel harcba szállt már, a legfelsőbb bíróság az után került célkeresztjébe, hogy a testület februárban vizsgálódni kezdett amiatt, hogy az elnök arra biztatta a brazil polgárokat, hogy Covid-fertőzésüket a klorokin és hidroxiklorokin nevű maláriaellenes és gyulladáscsökkentő gyógyszerekkel kezeljék, miközben – ahogy azt egykori egészségügyi minisztere egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt is megerősítette – tökéletesen tisztában volt azzal, hogy ezek a szerek hatástalanok. Az alkotmányos vizsgálat mára kiterjed a 2018-as kampányban történt szisztematikus álhírterjesztésre, illetve Bolsonarónak a demokratikus rendszer megdöntéséről tett számtalan kijelentéseire is.

Bolsonaro azt is sérelmezi, hogy a legfelsőbb bíróság nem rendelte el a nyomozások megszüntetését a fiai ellen. Flávio, Carlos, Eduardo és Renan – közülük az első három választott politikai tisztséget is betölt – ellen is vizsgálódik a rendőrség különböző gazdasági és politikai visszaélések miatt, amit természetesen a Bolsonaro család boszorkányüldözésként tálal a nyilvánosságban. Flávio Bolsonaro ellen már csaknem egy éve formálisan is megtörtént a vádemelés, méghozzá a közpénzekkel való visszaélés és befolyással való üzérkedés mellett „bűnszervezetben való részvétel” gyanúja miatt is.

És ha ez még nem lenne elég, a részben a legfelsőbb bírósághoz is köthető legfelsőbb választási bíróság is vizsgálatot indított, mert Bolsonaro állítja, az elektronikus voksolás 1996-os bevezetése óta szisztematikus visszaélésekre ad lehetőséget, és 2022-ben választási csalás fogja elütni őt a győzelemtől. Az elnök bepróbálkozott a teljesen papíralapú szavazás visszaállításával is, azonban hiába vonultatott fel páncélosokat a kongresszus előtt, az nagy többséggel és hangos tiltakozás közepette leszavazta őt.

Az elnöknek legkevésbé a kongresszustól kell tartania, mely ugyan maga is vizsgálódik, hogy a kormányzat koronavírus-járvány alatti mulasztásai mennyire számítanak bűnös hanyagságnak, de szinte biztos, hogy nem lesz meg a többség egy Bolsonaro elmozdítását célzó alkotmányos eljáráshoz (ami egyébként a köztársaság történetét tekintve nem számítana olyan rendkívüli eseménynek, mint az amerikai elnökök elleni impeachment), ugyanis az ideológiailag igen képlékeny centrumpártok segítségével eddig is blokkolni lehetett az elnök eltávolítására beadott több mint 100 kongresszusi indítványt.

Trump kottájából akar játszani, de saját ritmusában

A nemzetközi média 2018-ban a harsány, gyűlölködő, turbónacionalista politikusok közti nyilvánvaló párhuzamok miatt ragasztotta rá Bolsonaróra a „Trópusok Trumpja” becenevet, de kevés állandó jelző bizonyult ilyen találónak. Bolsonaro trumpizmusa ugyanis valóban rendszerszintű hasonlóságokat mutat a politikai dinasztiaépítéstől a Covid-tagadáson át a tőle független hatalmi centrumok elleni hidegháborúig. Legújabb politikai törekvései is Trump kottájából származnak, igaz, pont a választási vereség után született, disszonáns hangsorokkal telefirkált lapokról.

Bolsonarót ugyanis lenyűgözte, hogy Trump tavaly novemberi veresége után is képes volt fenntartani győzelme illúzióját, sőt, lényegében a republikánus pártot is – a sokszor és tételesen cáfolt – összeesküvés-elmélet alá tudta gyűrni. A brazil elnök és bizalmasai valahogy úgy látják, hogy Trump nagyon közel állt ahhoz, hogy a választási eredmény, a demokratikus normák és intézmények ellenében is meg tudja őrizni a hatalmát.

Eduardo Bolsonaro, az elnök politikailag legbefolyásosabb fia a Capitolium január 6-i ostroma idején épp Washingtonban folytatott eszmecserét Trump családtagjaival és tanácsadóival, a zavargások pedig amellett, hogy láthatóan lenyűgözték őt, elültették a fejében a gondolatot: „lehet ezt jobban is csinálni”. Szó szerint azt nyilatkozta, hogy

Ha jobban megszervezték volna [a zavargókat], akkor el tudták volna foglalni a kongresszus épületét, és ők diktálhatták volna a feltételeket. És ha minimális harci erőt is felvonultattak volna, akkor senkit nem vesztettek volna el, az összes rendőrrel vagy akár az általuk gyűlölt képviselőkkel végezhettek volna.

A demokrácián való túllépést Bolsonaro elnök már megválasztása előtt is számtalanszor belengette, rengeteget méltatta a Brazíliában 1964 és 1985 között működő limonádédiktatúrát (melynek azért több száz halálos áldozata volt), és az egykori kapitány többször is puhatolózott a hadsereg támogató szándékait illetően – egyelőre kevés sikerrel.

Az elnöki pozícióból végrehajtott puccs (Brazíliában önpuccsnak, „autogolpénak” nevezik) fenyegetése azért sem tűnik teljesen valószínűtlennek, mivel a politikai túlélés kezd létkérdéssé átminősülni Bolsonaro számára. Nemcsak a vizsgálatok és perek fenyegetése váltja ki az elnökből a twitterpuccsistát, hanem a minden tévéstúdióban és tárgyalóasztalnál összeesküvőket sejtő, konteós gondolkodása is – Bolsonaro valóban elhiszi, hogy egy kommunista-liberális-környezetvédő-jogász-katolikus (!!) nemzetközi összeesküvés első számú célpontja, akit az Amazonas-medence felgyújtásával, a koronavírus elleni vakcinákkal és hatalmának alkotmányos aláásásával akarnak kicsinálni.

Küldetés- és kiválasztottságtudatát az is erősítheti, hogy Bolsonaro Brazíliája a jobboldali populisták Jeruzsálemévé vált, amit Trump bukása után mindenáron meg kell védeni a „globalista baloldaltól”, ezért a volt amerikai elnök egykori befolyásos tanácsadói, Steve Bannon és Jason Miller saját kampánytapasztalataik mellett keresztesbotjaikat is az elnök rendelkezésére bocsátották, Bolsonaro pedig igyekszik elhárítani a jogi akadályokat az útjukból.

És azt sem szabad elfelejteni, hogy Bolsonaro egyszer már tényleg saját bőrét vitte a politikai vásárra, hiszen a 2018-as választási kampányában konkrétan megkéselték, súlyos sérüléseiből a mai napig nem épült fel teljesen – a nyáron is komplikációk merültek fel nála, felmerült, hogy újabb műtétet kell végrehajtani rajta.

Ezért, bár a nem brazil olvasók számára csak egy óriási politikai lózungnak tűnhetett, valahol mégis hűen tükrözte a Bolsonaro fejében uralkodó ostromállapotot, amikor a rendíthetetlen támogatóinak számító evangéliumi keresztény felekezetek (ezek a Hit Gyülekezetéhez hasonló karizmatikus egyházak Brazíliában több mint 40 millió hívőre vetik ki a krisztusi értelemben vett hálójukat) vezetői előtt kijelentette, hogy „Háromféle jövőt látok magam előtt: a letartóztatást, a gyilkosságot vagy a győzelmet”. Börtönbe azonban nem menne.

Na de Bolsonaro még el sem vesztette a választást!

Azonban Bolsonarónak nemcsak az apokalipszisvárás, a demokráciával szembeni zsigeri ellenszenve, vagy a Capitolium ellen zavargás követendő példája diktálja azt, hogy egy választási vereségre készüljön, hanem a politikai realitás is.

Ugyanis ő nem támaszkodhat az áthidalhatatlan kétpárti ellenségeskedésre, mint Donald Trump, akire 2020-ban egy permanens botrányokkal és egy elengedett járvánnyal szegélyezett ciklus után is simán leszavazott az összes republikánus. A legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy Bolsonaro elnöki teljesítményét a brazilok 61 százaléka minimum rossznak tartja, ami óriási szabadesést jelent a 2019 januárjában mért 23 százalékos elégedetlenséghez képest. Ha pedig legnagyobb potenciális riválisával, Luiz Inácio Lula da Silvával (a braziloknak csak Lula) vetik össze, akkor a legkisebb mért hátránya is 9 százalékpont.

Az egy év múlva, 2022 októberében kezdődő kétfordulós elnökválasztáson még az is előfordulhat, hogy ha a baloldali Lula mellett egy erős centrista vagy konzervatív jelölt is elindul (mondjuk, a Bolsonaro alatt élvezett privilégiumait a teljes bukástól féltő gazdasági elit támogatásával), akkor a jelenlegi elnök még a második fordulóba sem jut be.

A választók elpártolása mellett Bolsonaro agresszivitása és állandó ellenségkeresése befolyásos és a jobboldallal szemben ab ovo nem ellenséges csoportokat is elidegenített az elnöktől. Ilyen például a bírói kar, mely Bolsonaro jogállam iránti tökéletes érzéketlensége mellett Lengyelország és Magyarország példájából is azt a tanulságot szűrte le, hogy az illiberális rezsimek előbb-utóbb felfalják a független igazságszolgáltatást. Vagy pedig a tagállamok kormányzói és a nagyvárosok polgármesterei, akiknek politikailag is kellemetlen volt a szövetségi kormányzat járvánnyal szembeni passzivitása, és nem áll érdekében az elnök által szított permanens politikai válság sem.

Egyelőre tényleg lehetetlen megjósolni, hogy a destabilizáció és az erőszak epizódjai valóban egy önpuccsban csúcsosodnak ki, vagy pedig csak egy aljas, törvénytelenségektől hemzsegő választási kampánynak ágyaznak meg. Előbbire utal az agresszív retorika, a volt katonákból és rendőrökből álló milíciák mozgósítása, a katonaság átpolitizálása (és viszont: a politika militarizálása a kormányba emelt katonákon keresztül), de közben a Bolsonaro elleni jogi-politikai lépések mellett biztató jel, hogy a fegyveres erők nem igazán akarnak részt venni az elnök hazárdjátékában, a vezérkar tavasszal például nem volt hajlandó az elnök utasításának megfelelően katonákkal megtörni a több államban „illegálisan” bevezetett járványellenes kijárási korlátozásokat, és védelmi minisztere (egy volt tábornok) inkább bevállalta a kirúgást, de leszögezte:

nem hajlandó a hadsereg állami intézményét kormányszervvé degradálni.

Nem tudott eredményeket felmutatni

Kétségtelen, hogy Jair Bolsonaro egy két lábon járó atrocitásgyűjtemény, akitől a nők, melegek, környezetvédők, civilek és kisebbségek elleni kirohanásai mellett 2020 óta megkapták a magukét a koronavírust közvetlenül vagy közvetve megszenvedő brazilok is. Az elnök ugyanis egyedülálló durvasággal és érzéketlenséggel beszélt az áldozatokról. Volt olyan, hogy szabályosan leszúrta a polgárokat, „hagyják már abba a vinnyogást”, máskor meg azzal intézte el – az eddig Brazíliában 600 ezer halálos áldozatot követelő – járványt, hogy „nincs abban semmi rendkívüli, ha egy járványban emberek halnak meg”.

Ez a stílus önmagában még nem magyarázza a népszerűtlenséget, a hanyatláshoz hozzájárult az, hogy az elnök egyetlen meghatározó ígéretében sem tudott komoly eredményt felmutatni, és még inkább a koronavírus-járvány egészségügyi és gazdasági szempontból is totális félrekezelése.

Bolsonaro alapvetően három pozitív ígérettel nyerte meg a 2018-as választást:

1. Megtöri a szegénynegyedekben párhuzamos államot működtető kartellek uralmát, ennek következményeképp jelentősen csökkenti majd az erőszakot.
2. Miután a 2014-ben kezdődő átfogó korrupcióellenes nyomozássorozat, az „Autómosó-művelet”, maga alá temette a brazil politikai és üzleti elit jó részét, a periferikus politikusnak számító (azaz a korrupciós hálózatból kimaradt) Bolsonaro új kezdetet ígért a politikában is.
3. Neoliberális reformok és az ország természeti kincseinek „felszabadítása” révén stabil növekedési pályára állítja a 2014 és 2016 közti válságban megrendült gazdaságot.

Jelenleg azonban úgy fest, egyik ígéretét sem sikerült tettekre váltania.

Bolsonaro első elnöki évében valóban csökkent is az erőszakos bűncselekmények mértéke, de ez nyilván nem az új adminisztráció érdemének tudható be, hanem főleg annak, hogy a két legnagyobb drogkartell fegyverszünetet kötött egymással. 2020-ban már újra 4 százalékkal, 50 ezerre nőtt a gyilkosságok száma, egyre több ember esett áldozatául a rendőrség katonai szintű tűzerőt felvonultató rajtaütéseinek, a karanténkörülmények között pedig a családon belüli erőszak is felívelt. A borús fejleményekre különösen rosszul rezonált az, hogy Bolsonaro az erőszak komplex problémájára egy hajmeresztően egyszerű megoldást kínált: a brazil lakosság felfegyverezését. Bolsonaro rendeletekben lazított a 2003-ban szigorított fegyvervásárlási szabályokon, mivel szerinte

minden brazilnak be kéne szereznie egy fegyvert.

Az emberek százezerszámra váltják ki a könnyen megszerezhető fegyvertartási engedélyeket, és vásárolják az egyre nagyobb választékban kínált lőfegyvereket (melyekből egy átlagember ma már akár hatot is tarthat otthon, melyekbe akár 5000 töltényt is legálisan betárazhat) –, mindezt abban az országban, ahol tavaly csaknem 40 ezer embert lőttek le. A fegyvertartás-liberalizáció az intézkedések kritikusai szerint nemcsak a gyilkosságok számának növekedését vonja maga után, de bújtatott módon Bolsonaróhoz hű fegyveres milíciák kialakulásához is vezethet.

A korrupció elleni harc sem hozza a győzelmeket, Bolsonaro erkölcsi tőkéjét pedig már elnökségének első évében korrupciós botrányok kezdték ki: kiderült, hogy az őt támogató párt kamujelölteken keresztül zsebelt be egy csomó közpénzt, egyik fia pedig Rio de Janeiro állam szenátoraként keveredett a legsötétebb alvilágig érő ingatlanpanamába. Ahogy arról fentebb már szó volt, jelenleg mind a négy fia ellen nyomozás folyik, és így azért nehéz hitelesen szónokolni a korrupció ellen.

Bolsonaro a gazdasági eredményekkel sem igazán tud büszkélkedni. Annak ellenére, hogy a gazdasági elit és az átfogó piaci reformok mellett kardoskodó neoliberális értelmiség már évekkel ezelőtt a brazil Pinochetet látta a jelenlegi elnökben, a hosszabb távú reformtörekvéseknek és a 2016 óta szolidan bár, de meginduló gazdasági növekedés felgyorsításának keresztbe tett a járvány. Brazília gazdasága a GDP 11,4 százalékát kitevő gazdasági élénkítőcsomag ellenére is több mint 4 százalékkal zsugorodott, és ezt a teljesítményt a 2021-re várt 3 százalékos növekedés sem kompenzálja.

2020-ban a rendkívüli segélyek és a családtámogatási rendszer kibővítésének köszönhetően sikerült befagyasztani a járvány gazdasági hatásait. Azonban 2021-re már milliók szegényedtek el – egy kutatás szerint a szegénységi küszöb alatt élők száma egy év alatt 7-ről 21 millióra ugrott. A szegénység a járvány idején halálos fenyegetést jelent, hiszen a néha embertelen szintre süllyedő alultápláltság, rosszabb higiéniai viszonyok mellett a rosszabb anyagi helyzetben élők a magyar szemmel is kirívó társadalmi egyenlőtlenségekkel tarkított Brazíliában sokkal nehezebben jutnak hozzá megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Különösen keményen sújtotta a járvány az indián őslakosokat, a bolsonarismo talán legszimbolikusabb mozzanata az volt, amikor februárban koronavírus áldozatává vált az erdő- és népirtásoktól szenvedő amazonasi juma törzs utolsó tagja.

Koronavírus: a brazil tragédia

Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján a koronavírus-járvány elleni védekezést a politikai vezetők igen sokféleképpen el tudták baltázni. Kezdetben sokan nem hittek a fenyegetés komolyságában, a járvány hullámvölgyeiben többen rossz kompromisszumokat kötöttek a gazdaság nyitásának érdekében, és voltak, akik egész egyszerűen lassan reagáltak egy, az 1945 utáni békeidőben szokatlanul gyors és határozott döntéseket megkövetelő válsághelyzetben.

Brazília esete annyiban egyedülálló, hogy a védekezést hátráltató összes tényező egyetlen emberben találkozott: Bolsonaro egy következetes vírustagadó, kormányzata rengeteg járványellenes intézkedést egyszerűen elszabotált a gazdaság működésben tartásának imperatívuszára hivatkozva, és nemzetközi összehasonlításban lassan halad az oltási program is.

És Brazília esete annyiban különösen tragikus, mert az ország egészségügyi infrastruktúrája, biotechnológiai ipara és főképp járványokkal szemben szerzett óriási tapasztalata miatt sok szempontból a világ legtöbb országánál előnyösebb helyzetből indult neki a védekezésnek – 2010-ben például 90 nap alatt 83 millió embert oltottak be a H1N1 vírus (a madárinfluenza) ellen.

A Bolsonaro-kormányzat esetében félrevezető lenne pusztán hibákról és mulasztásokról beszélni. A járványkezelés – vagyis nem-kezelés – felett ott lebeg egyfajta sötét cinizmus. A kormányzat ugyanis hónapokon keresztül a lakosság mielőbbi átfertőződésének megkönnyítését tűzte ki céljául, hogy a nyájimmunitás gyors elérésével gyorsabban lehessen újra nyitni a gazdaságot is. Sőt, eleinte a nyugdíjreformmal birkózó kormányzat több illetékese is csaknem teljes nyíltsággal beszélt arról, hogy voltaképpen egyáltalán nem baj, hogy a vírus szinte kizárólag az idősek között szedi áldozatait, hiszen ezzel csökken a nyugdíjkassza óriási hiánya.

Ezt a mentalitást tükrözte Porto Allegre Bolsonaro-párti polgármesterének, Sebastião Melónak a másfél milliós város lakóihoz szóló üzenete, melyben felszólította őket, hogy

az embereknek, családoknak, városoknak kell áldozatot hozniuk a gazdaság megmentéséért.

Csakhogy az újabb variánsok megjelenésével a cinikus gazdasági kalkuláció is becsődölt, mivel a mutációk pont elkezdték tizedelni a gazdaságot működtető generációt, a mindig is a brazil ipar motorjának számító São Paulóban a harmadik hullám tavaszi csúcsán például az intenzív osztályon fekvő koronavírusos betegek 60 százalékát már a 30 és 50 év közöttiek tették ki.

A nemzetközi lobbiknak való kitettség, a korrupció és a szimpla dilettantizmus miatt a vakcinabeszerzés és az egyes oltások engedélyeztetése is hónapokat késett. Az oltási program úgy istenigazából csak április végére pörgött fel, és jelenleg a 211 milliós lakosság alig 44 százaléka élvezi a két oltás jelentette védettséget (71 százaléka kapott legalább egy dózist). Annak ellenére, hogy jelenleg már átlagosan csaknem napi másfél millió adag vakcinát adnak be, az átoltottsági arányt ebben az ütemben csak 32 nap alatt lehet 10 százalékponttal növelni.

Mindeközben a hivatalosan regisztrált Covid-áldozatok száma napokon belül eléri a 600 ezret, a járvány még mindig napi több száz ember életét követeli. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma ráadásul a napokban újból emelkedni kezdett, és a küszöbön álló negyedik hullám új gazdasági, társadalmi és politikai feszültségeket generál.

Népirtás-e, ha valaki 600 ezer ember halálához asszisztál?

Nem mintha az eddigi feszültségek ne lennének elegendők. Ahogy arról fentebb már volt szó, Bolsonaro járvány alatti húzásait bíróság vizsgálja, a kongresszusban 2020 óta több mint száz alkalommal kezdeményezték elmozdítását, és a hágai Nemzetközi Bíróság előtt is fekszenek beadványok, melyek Bolsonarót egyenesen népirtással vádolják – konkrétan azzal, hogy tudatosan hagyta, a vírus takarítsa el az útból az amazonasi indiánokat, akik a fő akadályt jelentik az esőerdő gazdasági kiaknázásának útjában.

Az elnököt az is felpaprikázza, hogy 2022-ben a baloldal minden bizonnyal bevetheti ellene ikonikus politikusát, a Brazíliát a 2000-es évek elején vezető Lulát. A mozgalmárból lett elnök által fémjelzett korszakot ugyan egy gigantikus korrupciós botrány zárta le, de mivel a Lulára kimondott ítéletet megsemmisítették, 2018-ban (már az elnökválasztási kampányban járva) megvont politikai jogait visszakapta, ezért nehéz őt mindenki szemében a korrupcióval és az attól nem független gazdasági válsággal azonosítani.

Noha a múltjából lehet még gondja, a választók többsége úgy tűnik, szívesebben emlékszik a válság előtti prosperáló évtizedre, amikor megnégyszereződött az egy főre jutó GDP, a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkenni kezdtek, és az állami szociális programoknak köszönhetően 35 millió ember mászott ki a szegénységi küszöb alól. Lula hivatalosan még nem jelentette be az indulását, és a győzelmével kapcsolatban lényegében az egyetlen kétely az, hogy már 75 éves. De a volt elnök igazi brazil férfiként reagál az egészségét és életenergiáját firtató kérdésre:

Erre mindig azt mondom, hogy 75 vagyok, de egy 30 éves energiáját érzem magamban. És olyan kanos vagyok, mint egy 21 éves, szóval elmondhatom magamról, hogy élek, és harcolni fogok a demokráciáért.