Bolsonaro a Facebook és a YouTube orrára koppintott

2021. szeptember 07. – 05:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jair Bolsonaro brazil elnök rendeletben módosította a közösségi médiára vonatkozó előírásokat, így akarja megakadályozni, hogy a felhasználói tartalmakat, oldalakat és profilokat önkényesen töröljenek vagy felfüggesszenek, írja az MTI.

Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint a rendelet nem tiltja a közösségi platformoknak a tartalmak törlését, de megköveteli tőlük, hogy szolgáltassanak ehhez nyomós okot, és a döntéshozatal előtt tegyék lehetővé a felhasználóknak a „széles körű védekezést”.

Jair Bolsonaro brazil elnök – Fotó: Reuters/Adriano Machado
Jair Bolsonaro brazil elnök – Fotó: Reuters/Adriano Machado

Bolsonaro ezzel akarja megakadályozni, hogy sérüljenek a brazil állampolgárok felhasználói jogai, illetve biztosítani kívánja, hogy érvényesüljön a szólásszabadsághoz való joguk a közösségi médiában is. Az elnöki rendelet a törölt tartalmak és profilok helyreállítását lehetővé tevő eljárást is előirányoz.

Az elnöki rendelet törvényerejű, de a parlamentnek 120 napon belül jóvá kell hagynia, különben érvényét veszti.

A BBC megjegyzi, hogy a YouTube idén júliusban tizenöt videót távolított el Bolsonaro csatornájáról, mert úgy ítélte meg, hogy azok téves információkat közölnek a koronavírus-járványról.

„Szabályaink nem engedélyezik olyan tartalmak közzétételét, amelyek a hidroxoklorokin és/vagy az ivermectin hatásosságát hirdetik a Covid–19 kezelésében vagy megelőzésében, vagy azt, hogy a maszk nem hatásos a vírus terjedésének megelőzésében” – indokolta a videók eltávolítását a YouTube.

Tavaly a Twitter és a Facebook is törölte a brazil elnök több videóját, amelyek szembementek az egészségügyi szakértők ajánlásaival, és megsértették a közösségi oldalak felhasználási feltételeit.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!