Szijjártó: Magyarországra nem kellenek újabb NATO-csapatok

2022. február 10. – 06:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországra nem kellenek újabb NATO-csapatok, mert a Magyar Honvédség képes megvédeni az országot, erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt az Euronewsnak Lyonban, miután megnyitotta az ottani magyar konzulátust.

Szijjártó szerint a magyar fegyveres erők megfelelő állapotban vannak ahhoz, hogy garantálják az ország biztonságát, ezért nincs szükség további csapatokra.

Az Euronews riportere ehhez hozzátette, azt szeretné megérteni ebben a válságban, hogy Magyarország NATO- és EU-tagként közelebb van-e a saját szövetségeseihez, mint Oroszországhoz.

„Ugyan már! Természetesen igen”

– válaszolta a miniszter.

Magyarország egyelőre gondolni sem akar az Oroszország elleni további uniós szankciókra, mert azt szeretné, hogy a felek kerüljék el a legrosszabb lehetőséget és találjanak diplomáciai megoldást, mondta Szijjártó. Szijjártó kifejtette: Magyarország soha nem vétózta meg az uniós szankciókat, de be kell látni, hogy ezek kudarcot vallottak.

Romániába több mint száz amerikai katona érkezett kedden, hogy előkészítse az Egyesült Államok által ígért csapaterősítést.

Pár napja Lengyelországba is csapaterősítést előkészítő amerikai katonák érkeztek. Joe Biden amerikai elnök január végén beszélt arról, hogy az Egyesült Államok újabb katonákat vezényel a kelet-európai NATO-tagállamokba az orosz–ukrán válság miatt.

Orbán Viktor múlt keddi moszkvai látogatásán is szóba került az orosz–ukrán válság, a miniszterelnök pedig emiatt jégtörőhöz hasonlította Magyarországot.

Az orosz–ukrán válságról szóló helyszíni riportjainkat itt és itt olvashatja, kijevi tudósításunkat pedig lehet elérni. Külön nagyképes anyagban mutattuk be az ukrajnai civilek katonai kiképzőtáborának világát is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!