Hiába repkedett Berlusconi, Draghi neve is előzetesen, egy hét alatt oda jutottak, maradjon minden a régiben

Az olasz elnökválasztás szombat esti, nyolcadik fordulójában a római parlament a szükséges 505 szavazatot túllépve, 759 vokssal az eddigi államfőt, a 80 éves Sergio Mattarellát választotta meg ismét köztársasági elnöknek, jelentette az MTI.

Hétfőn tartották az első szavazási kört, de nemcsak kétharmados többség nem alakult ki egyetlen jelölt mögött, hanem a csütörtöktől már sima feles többséget igénylő fordulókban sem lett győztes. Miután szombaton már a hetedik kör is eredménytelenül zárult, több frakcióvezető bejelentette, hogy újabb mandátum elvállalására kérik a korábban ezt elutasító Mattarellát.

Előzetesen úgy tűnt, hogy a 2022-es olasz elnökválasztás rég nem látott izgalmakat hoz, ugyanis a főleg ceremoniális jogkörökkel rendelkező államfői címért zajló küzdelem hosszú idő óta először ígérkezett kiélezettnek. Mattarella hétéves mandátumának lejártával ugyanis új elnök megválasztására volt szükség, hiszen ő többször kijelentette, nem indul a következő ciklusért. A nagy pártok ezzel együtt képtelenek voltak előre megegyezni egy konszenzusos jelöltben, és a hétvégére kiderült, hogy menet közben sem sikerült.

Draghi is gondolkozott rajta, de sokan tartottak a bizonytalanságtól

Ennek az olasz parlamentben lévő patthelyzet ágyazott meg, és az is bonyolította a helyzetet, hogy sokáig nem lehetett tudni, hogy a jelenlegi egységkormányt vezető, általános megbecsülésnek örvendő Mario Draghi vajon az elnöki palotára cseréli-e miniszterelnöki pozícióját. Draghi gyakorlott technokrataként hatékonyan vezeti a szociáldemokratáktól a Matteo Salvini-féle nemzeti populista Ligáig terjedő egységkoalíciót, személyes népszerűsége pedig az egekben jár. Az olasz politika messiásáról itt írtunk bővebben.

Arra előzetesen is lehetett számítani, hogy a miniszterelnök manőverét minden valószínűség szerint nem néznék jó szemmel a baloldali pártok. Ugyanis amennyiben Draghit megválasztanák elnöknek, az komoly belpolitikai bizonytalanságot, akár az egységkormány bukását is hozhatta volna; onnan pedig csak egy lépés az előrehozott választások kiírása. A közvélemény-kutatások pedig azt mutatják, hogy ebből kisebb mértékben a Liga, de főleg a radikális jobboldali Olasz Testvérek profitálhatna.

Ehhez társult a jelentősen megerősödött jobboldal ambíciója, amely 2006 óta először volt olyan helyzetben, hogy akár az ő jelöltjük legyen a végső befutó. Erre utalt többek között Giorgia Meloni, a fasiszta gyökerekkel rendelkező Olasz Testvérek vezetője, amikor egy „hazafias érzelmű” elnök szükségességéről beszélt. De Matteo Renzi volt liberális miniszterelnök is elismerte, hogy most a jobboldalon a sor, hogy elnököt jelöljenek.

Berlusconi utolsó nagy dobására készült, végül inkább kiszállt

Ezt próbálta meglovagolni Silvio Berlusconi, aki 85 évesen, három miniszterelnöki ciklus, számtalan korrupciós botrány és egy koronavírus-fertőzés után jelentkezett be szerényen az elnöki posztra. Alig titkolt kampánya ősszel kezdődött, amit eleinte leginkább viccnek fogott fel a közvélemény, ám az idő előrehaladtával egyre-másra sorakoztak fel mögötte a jobboldali pártok, és már a nemzetközi sajtó is elkezdett egészen komolyan foglalkozni esélyeivel.

Berlusconi lendülete azonban megbicsaklott, és karácsony tájékán elkezdett körvonalazódni, hogy nem számíthat a baloldali képviselők voksaira. Több elemző szerint próbálkozása eleve halálra volt ítélve, hiszen nemcsak a folyamatos bírósági tárgyalások és az egészségi állapotáról felmerülő kérdések, hanem finoman szólva megosztó személyisége is hátráltatta hídépítési kísérletében. A botrányhős médiamogul végül január 22-én, az elnökválasztás első fordulója előtt két nappal jelentette be, hogy mégsem tervezi jelöltetni magát. Részletes elemzésünket Berlusconiról, illetve az olasz belpolitikai helyzetről itt találhatják.

Olasz lapok már akkor úgy számoltak, hogy az esélyes jobboldali jelölt az államfői posztra a kereszténydemokrata Pierferdinando Casini, a képviselőház volt elnöke lehet. Biztosat azonban nem lehetett tudni, hiszen nem voltak előre nyilvánosságra hozva a jelöltek.

Sorra jöttek az eredménytelen körök

Maga az elnökválasztás kissé archaikus módon működik, gyakran szokták a pápaválasztáshoz hasonlítani. Az egész olasz törvényhozás, tehát az alsó- és a felsőház, plusz még az olasz tartományok direkt erre az alkalomra delegált képviselői összegyűlnek, és alapesetben kétharmados többséggel döntenek, ha ez nem sikerül, akkor a negyedik fordulótól sima többség is elég.

Jelenleg 1008-an vannak ebben az elnökválasztó kamarában, ebből 450 képviselője van a jobboldalnak, és 420 a baloldalnak (463, ha a volt miniszterelnök Renzi-féle liberális képviselőket is hozzájuk számoljuk). Egyik nagy párttömbnek sem volt meg tehát az 505 szavazat sem, ami a negyedik körös győzelemhez szükséges, az volt a kérdés, hogyan sikerül megegyezniük a politikai erőknek.

Az első három kör a várakozásoknak megfelelően döntésképtelennek bizonyult, egy jelöltnek sem sikerült a kétharmados küszöböt megugrania: sőt, a legtöbb képviselő üres szavazólapot adott le. A párttömbök vezetői kölcsönösen nyugalomra intették egymást, és további tárgyalásokat kezdeményeztek.

A csütörtöki negyedik kör szintén nem hozott eredményt, a legtöbb szavazatot a leköszönő elnök Mattarella kapta, noha ott már sima többség is elég lett volna a győzelemhez. Péntekre a jobbközép összefogott, és beállt Elisabeta Casellati szenátusi elnök mögé, ám 382 vokssal ő is messze lemaradt az egyszerű többségtől. A délutáni hatodik körben sem sikerült senkit megválasztani; a jobbközép jelöltjének bukása után tartózkodott, a balközép pedig ismét üres szavazólapokat adott le.

Végül szombaton sikerült eljutni oda, hogy maradjon mégis Mattarella.