Kémkedéssel vádolnak egy orosz tudóst Németországban, az európai űrrakétáról adhatott át információkat

2022. január 27. – 19:51

Másolás

Vágólapra másolva

Német ügyészek vádat emeltek kémkedés miatt egy bajor egyetemen dolgozó orosz tudós ellen, írja az AFP-t idézve a Barron’s. A vád szerint Ilnur N. információkat osztott meg Moszkvával az Ariane névre hallgató európai űrrakétaprogramról.

A 29 éves kutatót még 2021 júniusában tartóztatták le, miután a német hatóságok tudomást szereztek arról, hogy az SVR orosz külföldi hírszerző szolgálatnak szállíthat információkat. Az ügyészek állítása alapján a tudományos asszisztensként dolgozó Ilnur N.-t 2019 őszén keresték meg, onnantól rendszeresen találkozott az orosz titkosszolgálatok egyik ügynökével. Az együttműködés keretében 2500 eurót (kb. 900 ezer forintot) kapott készpénzben az átadott információkért cserébe. Ugyan az ügyészségi nyilatkozatban nem voltak nevesítve, de letartóztatásának idején az Augsburgi Egyetem elismerte, a kutató náluk dolgozott a természettudományi és műszaki tanszéken.

A megosztott kényes információk az egyetem belső működéséről, különböző repüléstechnikai kutatási projektekről, ezen belül leginkább az Ariane európai hordozórakéta fejlesztési szakaszairól szóltak. Az Ariane az Európai Űrügynökség már negyven éve futó programja, aminek keretében olyan szállítórakétákat fejlesztenek, amik képesek nehéz rakományok, például műholdak világűrbe juttatására. Többek között azt a James Webb űrteleszkópot is egy Ariane-5 rakéta segítségével bocsátották fel decemberben, amitől a kozmikus történelem újraírását várják a szakértők.

A James Webb űrteleszkóp indítása egy Ariane-5 rakétával a Guyana Űrközpontból 2021. december 25-én – Fotó: Jody Amiet / AFP
A James Webb űrteleszkóp indítása egy Ariane-5 rakétával a Guyana Űrközpontból 2021. december 25-én – Fotó: Jody Amiet / AFP

Kérdés, hogy az eset mennyire fog újabb feszültségeket gerjeszteni Németország és Oroszország között akkor, amikor a szinte hidegháborús viszonyokat idéző időszakban a németek kezdenek távolodni attól a meglehetősen puha állásponttól, amit eddig képviseltek az oroszokkal szemben. Az ukrán válsággal összefüggő orosz követelésekről itt, a fenyegetésként belengetett amerikai szankciókról pedig itt írtunk bővebben.

A két ország hagyományosan jó viszonyt ápolt egymással, ám ezek Alekszej Navalnij ügye óta jelentősen megromlottak. Az orosz ellenzéki politikust a német hatóságok szerint novicsokkal mérgezték meg Oroszországban, a támadás után pedig Berlinbe szállították kórházi kezelésre. Ezek után 2021 februárjában több német diplomatát is kiutasítottak Oroszországból, mert az orosz hatóságok szerint részt vettek a hazatérése után bebörtönzött Navalnij melletti egyik tüntetésen.

A kémkedés vádja is többször előkerült az elmúlt időszakban Németországban. Tavaly augusztusban az oroszoknak folytatott kémkedés gyanújával letartóztattak egy férfit a berlini brit nagykövetségen, októberében pedig egy német férfi két év felfüggesztett börtönt kapott, amiért német parlamenti épületek alaprajzait adta át az orosz titkosszolgálatoknak egy biztonságtechnikai cég alkalmazottjaként. Decemberben aztán Németország kiutasított két orosz diplomatát, miután egy bíróság kimondta, hogy az orosz nemzetbiztonsági szolgálat tisztje az orosz hatóságok megbízásából gyilkolt meg egy csecsen férfit egy berlini parkban 2019-ben. Erre válaszul Oroszország is kiutasított két német diplomatát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!