Ukrán-orosz konfliktus: lemondott a német haditengerészet parancsnoka

2022. január 22. – 22:38

Másolás

Vágólapra másolva

Benyújtotta lemondását Kay-Achim Schönbach, a német haditengerészet parancsnoka az ukrajnai válsággal és Oroszországgal kapcsolatban tett ellentmondásos kijelentései miatt – jelentette be szombat este a berlini védelmi minisztérium.

Schönbach pénteken indiai látogatása során beszélt arról, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök tiszteletet érdemel. Kifejtette azt is, hogy Oroszországra – Indiának és Németországnak is – elsősorban a Kína jelentette fenyegetéssel szemben van szüksége. Elmondta, hívő katolikusként fontosnak tartja, hogy Oroszország keresztény ország, „bár Putyin maga ateista, de az nem számít” – írta az MTI.

„Ha ez a hatalmas ország, még ha nem is demokrácia, a mi partnerünk, (...) akkor az valószínűleg távol tartja Oroszországot Kínától” – mondta.

Az ukrajnai válsággal kapcsolatban Schönbach úgy vélte, a Krím félszigetet Ukrajna már soha nem fogja visszaszerezni, és „nonszensznek” nevezte, hogy Oroszország ukrán területet akarna kisajátítani.

A német védelmi tárca elhatárolódott Schönbach kijelentéseitől, és közölte: a haditengerészet parancsnokát „saját kérésére” felmentették hivatalából. Schönbach a Twitteren azt írta, „meggondolatlanul” beszélt, kijelentéseivel „nyilvánvalóan hibázott”.

Az eset miatt Kijevben bekérették Németország nagykövetét. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter jelezte: „Németország minapi kijelentései nem felelnek meg a két ország közötti viszony szintjének”.

Ukrajna és Oroszország között hetek óta egyre feszültebb a viszony; az ukrán vezetés – összhangban az amerikai hírszerzési jelentéseivel – többször jelezte, hogy szerintük Oroszország egy támadást készít elő Ukrajna ellen. A témáról szóló cikkeinket itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!