Joe Biden: Trumpnak többet számított az egója, mint a demokrácia és az alkotmány rendje

2022. január 6. – 17:18

Joe Biden: Trumpnak többet számított az egója, mint a demokrácia és az alkotmány rendje
Joe Biden a Capitolium ostromának első évfordulója alkalmából tart beszédet Washingtonban – Fotó: Drew Angerer / Pool via Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A harc Amerika lelkéért folyik, ezt a harcot pedig Isten segedelmével meg fogjuk nyerni – mondta Joe Biden a Capitolium egy évvel ezelőtti ostroma alkalmából megtartott ünnepi beszédében. Az Egyesült Államok elnöke szerint a Donald Trump által felhergelt tömeg azért ostromolta meg az amerikai törvényhozást, hogy megbuktassák a demokráciát, a volt elnök pedig autokratikus útra lépett volna ezzel.

Biden szerint azonban Amerika soha nem követheti Kína vagy Oroszország példáját, és az igazságot kell követnie. „Ezen a napon emlékeztessük magunkat, hogy egy ilyen támadás soha többet nem történhet” – mondta az elnök. Biden előtt beszédet mondott Kamala Harris alelnök is:

„Vannak időpontok, amelyeket megjegyzünk a történelem során. Nemcsak a naptárban, de a kollektív emlékezetben is: mind tudjuk, hol voltunk és mit csináltunk, amikor megtámadták a demokráciánkat. 1941. december 7-én, 2001. szeptember 11-én és 2021. január 6-án.”

Az alelnök szerint az egy évvel ezelőtti események megmutatták a demokrácia kettős arcát: az érzékenységét és az erősségét. „A demokrácia erőssége, hogy erőt ad az embereknek – az érzékenysége pedig, hogy ha nem vigyázunk rá, akkor megbukhat” – mondta Harris. „A köztisztviselők nem egy pártnak vagy egy embernek, hanem az amerikai alkotmánynak fogadtak hűséget” – mondta, és hálát mondott a Nemzeti Gárda és a rendvédelmi szervek munkájáért.

„Hogyan fogunk emlékezni a jövőben január 6-ára? A legrégibb, legnagyobb demokrácia bukására, vagy a pillanatra, amikor megerősítettük a demokráciánkat a jövő generációi számára? Ez rajtunk múlik, és önökön, embereken”

– mondta Harris. Szerinte az amerikaiaknak többet kell tenni a demokrácia védelméért: „Nem ülhetünk a babérjainkon, egyesítenünk kell erőinket a demokrácia megerősítéséért, egy még jobb szövetségért. Biztosítanunk kell a szabadságot magunknak és a jövőnknek. Erre az alkotmányra esküdtünk fel Biden elnökkel együtt, és ez maga az Egyesült Államok ígérete.”

Jobban félt a rendőr, mint az iraki háborúban

„Mondjuk ki világosan: ma egy éve, ezen a szent helyen megtámadták a demokráciát” – kezdte a beszédét Biden – „Az alkotmányunk a legnagyobb fenyegetés alá esett.” Ő is megköszönte a Nemzeti Gárda és rendvédelmi szervek munkáját, amivel „megmentették a jogállamot”.

„A történetünk során először egy vesztes elnök megpróbált beavatkozni a békés hatalomátvételbe, és egy dühödt tömeget szabadított a Capitoliumra – de megbuktak. Ezen a napon emlékeztessük magunkat, hogy egy ilyen támadás soha többet nem történhet”

– mondta az elnök, aki többször is kiemelte beszédében az igazság fontosságát: „Ahogy a Biblia mondja, tudnunk kell az igazságot, mert az igazság felszabadít minket. Csukják be a szemeiket, és képzeljék el maguk előtt 2021. január 6-át – mit látnak? Dühös tömegek zavargását, konföderációs zászlókat, amelyek Amerika megosztottságát szimbolizálják. Olyan események történtek, amelyek még a polgárháború alatt sem estek meg. (…)

Zászlókat használtak támadásra, több mint 140 rendőr sérült meg – egyikük középkori csataként jellemezte az eseményeket, és azt mondta, jobban félt aznap, mint az iraki háborúban. Hogy meri bárki, bárki megkérdőjelezni azt, min mentek keresztül ezek az emberek? A saját szemünkkel láttuk, mi történt.”

A QAnon-sámánként elhíresült Jacob Anthony Chansley az egy évvel ezelőtti ostrom idején – Fotó: Saul Loeb / AFP
A QAnon-sámánként elhíresült Jacob Anthony Chansley az egy évvel ezelőtti ostrom idején – Fotó: Saul Loeb / AFP

Szerinte a volt elnök, Donald Trump által feltüzelt tömeg meg akarta hamisíttatni egy szabad választás eredményét, és szembementek az alkotmánnyal. „Egy nagyszerű nemzet vagyunk, és tudnunk kell, mi az igazság, és mi a hazugság. Az igazság pedig ez: az Egyesült Államok volt elnöke hazugságok hálóját terjesztette a 2020-as elnökválasztásról. A felpumpált egója többet számít neki, mint a demokráciánk, vagy az alkotmányunk, és nem volt hajlandó beletörődni abba, hogy veszített – miközben a saját vezérkari főnöke, a saját alelnöke, minden csatatér-állam kormányzója azt mondta neki: »Vesztettél.«️ De nem volt hajlandó elfogadni az amerikai emberek akaratát.”

Romboltak, piszkítottak, vandálkodtak

Biden szerint Trump pártja, a Republikánus Párt „már nem akar többé Lincoln, Eisenhower, Reagan vagy a Bushok pártja lenni”, holott korábban „bármilyen ellentétünk volt velük, mindig találtunk megoldást”. Mint mondta, továbbra is együttműködik mindazon republikánusokkal, akik „a jog uralmában hisznek, nem egy ember uralmában”, mert „ha közös a hitünk a demokráciában, bármi lehetséges. Bármi.”

„Nem hagyhatjuk, hogy egy olyan nemzet legyünk, ahol a választási eredményeket felülírhatják a pártos tisztviselők. Nem lehetünk olyan nemzet, ami nem az igazság fényében él, hanem a hazugság árnyékában.”

Az amerikai elnök szerint három nagy hazugságot terjeszt Trump és több republikánus párttársa is:

  • egyrészt azt, hogy elcsalták a 2020-as elnökválasztás eredményét,
  • másrészt azt, hogy az eredmény miatt indított jogi eljárásokat is elcsalták,
  • harmadrészt pedig, hogy a Capitoliumot ostromló tömegek patrióták voltak.

„A volt amerikai elnök azt gondolta, hogy a választás eredményének kétségbe vonásával megtarthatja a hatalmát – ez rossz, ez nem demokratikus, és őszintén, nem amerikai” – mondta a vádakra Biden. Szerinte kivizsgáltak minden aggályt az eredménnyel kapcsolatban – ezeket több esetben olyan bírók utasították vissza, akiket maga Trump nevezett ki. Az egy évvel ezelőtti ostromlók pedig „megsemmisítettek több értéket, szó szerint a folyosóra piszkítottak, és vandálkodtak a szenátorok és a képviselőház üléstermében”.

„Ezek lennének a patrióták? Szerintem nem – szerintem azok az igazi patrióták, akik elmentek szavazni. Nem lehet patrióta az, aki hazugságokat terjeszt és véd. Nem patriotizmus miatt támadták meg a Capitoliumot, hanem dühből, és nem Amerikáért, hanem egy ember miatt.”

A szabadság és a fair play reneszánsza

Biden szerint egy évvel ezelőtt „megtámadták Amerika ígéretét”, az ostrom pedig egy autokratikus hatalomátvételi kísérlet volt. „Kínától Oroszországig a világ több pontján azt mondják, hogy a demokrácia napjai meg vannak számlálva. Azt mondják, hogy a demokrácia lassú, miközben a világ gyorsan változik, és azt gondolják, Amerika egyre jobban fog hasonlítani rájuk.”

Az elnök viszont azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok soha nem léphet az autokrácia útjára: „Ezek nem mi vagyunk, ezek nem azok, akik valaha voltunk, és ezek nem azok, akikké valaha válnunk szabad. Az alapító atyáink műve úgy tökéletes, ahogy van. (…) Egy elnök, aki hazugságnak nevezte a választást, és egy tömeg, amelyik megtámadta a fővárost, távolabb sem lehetne az alapvető amerikai értékektől.”

„A harc Amerika lelkéért folyik – és ez egy olyan harc, amit Isten segedelmével, a nemzetünk nagyságának köszönhetően meg fogunk nyerni”

– mondta Biden a beszéde végén. „Írjuk meg Amerika történetének új fejezetét, ami szerint január 6-án nem a demokrácia vége kezdődött el, hanem a szabadság és a fair play reneszánsza. Nem akartam elkezdeni ezt a harcot, ami egy éve itt a Capitoliumnál kezdődött, de nem is fogok meghátrálni. Meg fogom védeni a nemzetet, és biztosítani fogjuk, hogy az emberek hallathassák a hangjukat. Az elnökség arról szól, hogy felemeljük magunkat, nem pedig arról, hogy megosszuk egymást. Ez rólunk szól, nem rólam.

Ez nem a királyok, diktátorok és önkényurak földje, hanem a jogé. A rendé, és nem a káoszé. A békéé, és nem az erőszaké. Emlékezzünk arra: egy nemzet vagyunk, Isten alatt, megoszthatatlanul. Ma is, holnap is, és mindörökké az Amerikai Egyesült Államok leszünk”

– zárta beszédét Joe Biden.

Joe Biden beszéde a Capitolium egy évvel ezelőtti ostroma alkalmából – Fotó: Pool / Getty Images via AFP
Joe Biden beszéde a Capitolium egy évvel ezelőtti ostroma alkalmából – Fotó: Pool / Getty Images via AFP

Trump még mindig nagyon visszatérne

Egy éve, 2021. január 6-án tartott az elnökválasztást elvesztő Donald Trump gyújtó hatású beszédet a híveinek Washingtonban: többek között arról beszélt, hogy a választást szerinte elcsalták, noha erre semmilyen bizonyítéka nem volt. Támogatói ezután betörtek a törvényhozás épületébe, és megpróbálták megakadályozni, hogy a szenátus hitelesítse Joe Biden választási győzelmét. A rendbontásban öten meghaltak, köztük egy rendőr is. Az esettel összefüggésben eddig több mint 570 embert vettek őrizetbe, és 650 esetben indult büntetőeljárás. Trump ellen alkotmányos vádeljárást indítottak az ügyben, de végül felmentették.

A történtek kivizsgálására kongresszusi bizottság is alakult, ami szeretné megszerezni a Fehér Házban akkor készült, az esettel kapcsolatos dokumentumokat. Ezt Trump mindenképp szeretné elkerülni, ennek érdekében már a washingtoni legfelsőbb bírósághoz is fordult, hogy megakadályozza iratok átadását. A volt elnök korábban sikertelenül próbálkozott az alsóbb fokú törvényszékeken azzal, hogy elejét vegye a testület által igényelt dokumentumok továbbadásának a nemzeti irattárból. Elnökségének hivatalos feljegyzéseiről van szó, látogatási listákról, naplókról, beszédvázlatokról, felvett telefonbeszélgetésekről, valamint az elnök és tanácsadói közti írásos üzenetváltásokról, amelyek betekintést nyújthatnak a január 6-i erőszakos eseményekbe, illetve a volt elnök ezekben játszott esetleges szerepébe.

Trump egyébként a mai napig sem ismeri el a 2020-as elnökválasztási vereségét, melyet a választási eljárásáért felelős tagállami tisztségviselőktől kezdve az eredményt megtámadó perekben döntő bírókig mindenki szentesített – sőt, gőzerővel készül a 2024-es Nagy Visszatérésre. Közben közösségi oldalt csinál magának, a Twitterről és a Facebookról ugyanis egészen 2023-ig kitiltották.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!