Trump szerint egymilliárd dolláros anonim befektetést kapott a leendő médiavállalata

2021. december 4. – 21:22

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump leendő médiavállalata, a Trump Media and Technology Group (TMTG) 1 milliárd dollárt gyűjtött be egy meg nem nevezett befektetői csoporttól – írja a korábbi republikánus elnök közleményére hivatkozva a Wrap.

A leendő vállalatnak még nincs vezérigazgatója. Trumpot elnökként jegyzik. A cég meghatározó része a korábbi amerikai elnök saját közösségi médiahálózata lesz, ami a TRUTH (azaz Igazság) nevet viseli.

A TMTG a Digital World Acquisition nevű speciális célú akvizíciós társaságon keresztül próbál tőzsdére menni. Az 1 milliárd dolláros befektetés egy úgynevezett PIPE (private investment in public equity) befektetés része, de rendkívül szokatlan, hogy egy vállalat nem hozza nyilvánosságra a befektetőket egy ilyen méretű tranzakció esetében.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, Donald Trump azután jelentette be, hogy saját közöségi hálót indít, a Capitolium tavalyi ostroma után függesztették fel, majd tiltották ki a Twitterről, a Facebookról, sőt a Snapchatről is is. Azóta többször is pedzegette már, hogy egy saját közösségi oldal létrehozásán töri a fejét, ami majd „szembeszáll a tech óriások zsarnokságával”, akik szerinte elhallgattatják az ellenzéki hangokat az Egyesült Államokban.

Idén májusban Trump elindította a From the Desk of Donald J Trump (Donald J. Trump íróasztala) nevű blogját, amit aztán egy hónappal később meg is szűnt. Vezető tanácsadója, Jason Miller szerint a blog csak egyfajta teszt volt egy nagyobb volumenű terv részeként. A TRUTH-ra, ami hivatalosan csak jövőre indulna (de meghívóval már idén be lehet rá kerülni), már idén ősszel fosómalacot posztoltak Trump nevében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!