Le is kapcsolták Donald Trump kérészéletű blogját

2021. június 2. – 18:22

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hónapos működés után megszűnt Donald Trump blogja, a From the Desk of Donald J. Trump – írja a Forbes. Ahogy korábban írtuk, az oldal május elején indult azzal a céllal, hogy a volt elnök a „fake news” média közvetítése nélkül juttathassa el a gondolatait a követőinek.

Erre azért volt szüksége, mert a Twitter és a Facebook felfüggesztette a sokmilliós követőjű fiókjait, mert először nem volt hajlandó elfogadni az elnökválasztás eredményét, majd erőszakot szorgalmazott.

A Twitter volt Trump fő szócsöve, bejegyzései emberek millióit érhette el. A májusban indult blogjára több bejegyzést, képet és videót is kirakott, de ezeket egy májusi héten naponta kevesebb mint 2000-szer osztották meg. Ez alapján kevesebb embert ért el, mint a Petfinder, ami háziállatok örökbefogadását segíti, vagy a Delish, egy főzős blog.

Az oldal nem önmagában indult, a szóvivői szerint a valamikor nyáron induló Trump Media Group része lett volna, amiről még csak annyit tudni, hogy egy nagy projekt, ami Trump gyűléseit egészíti majd ki valamilyen formában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!