Donald Trump elindította saját közösségi oldalát, miután több más platform is letiltotta

2021. május 4. – 23:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A volt amerikai elnök, Donald Trump kedden elindította saját platformját, ahol tud követőivel kommunikálni, írja a Fox.

Az oldalon Trump már bőszen posztol, képeket, videókat is oszt meg, ezeket pedig az ember, ha valamiért akarja, tovább tudja osztani saját Facebook- vagy Twitter-oldalán. A volt elnök követői egyelőre nem tudnak válaszolni a bejegyzésekre, sem interakcióba lépni. Jelenleg az oldal így néz ki egyébként:

Fotó: Donald Trump Desk
Fotó: Donald Trump Desk

Donald Trump azután döntött a saját platform létrehozása mellett, miután a Twitter felfüggesztette végleg 88,7 millió követővel rendelkező fiókját. A volt elnök ellen később a Facebook is fellépett, a közösségi oldalak azért váltak meg a volt elnök profiljától, mert az oldalak szerint Trump kétszer is megszegte a közösségi platformok szabályzatát, mialatt a Trump-hívek betörtek a Capitoliumra. A Capitolium ostromában résztvevő trumpistákat buzdító posztok miatt több más platform is tiltotta a volt elnököt, köztük pl. a Snapchat is, de beszállt az Instagram és a YouTube is.

Azóta egyik közösségi platform sem engedte vissza (bár a Facebook pont szerdán fog bejelentést tenni arról, hogy hogyan döntöttek ezügyben), ami valószínűleg nagyon megviselte az egykori elnököt, ugyanis a közösségi oldalait, különösen a Twittert előszeretettel használta nemcsak a gondolatai megosztására, hanem mindenféle elnöki bejelentésre, hagyományos sajtótájékoztató vagy tévébeszédek helyett: és ezért is jelezte márciusban, hogy új platformmal tér majd vissza, amit, legalábbis szerinte „millióan várnak”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!