Trump legféltettebb irataihoz férhet hozzá a Capitolium ostromát vizsgáló bizottság a bíróság döntése után

2021. november 10. – 06:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hozzáférést kell biztosítani a Capitolium ostromát vizsgáló képviselőházi bizottságnak Donald Trump fehér házi irataihoz – erről döntött kedden Tanya Chutkan szövetségi bíró az USA-ban. A döntés után a bizottság több száz oldalnyi dokumentumot kaphat meg a levéltárból, így át tudják vizsgálni Trump telefonfelvételeit, látogatói naplóit, kabinetfőnökének feljegyzéseit és a Fehér Ház egyéb dokumentumait is.

A bizottságnak mindezekre azért van szüksége, hogy megértsék, milyen szerepe lehetett a volt amerikai elnöknek a zavargások előkészítésében. A bíró döntése szerint a közérdek abban áll, hogy lehetővé tegyék az iratok megismerését a bíróság és a törvényhozás számára.

Trump azt ígérte, fellebbez a döntés ellen. Az úgynevezett elnöki kiváltságra („executive privilege”) hivatkozva próbálta eddig is megakadályozni az iratok kiadatását. A bíró szerint ugyanakkor a jelenlegi elnöknek több joga van a kiemelt információk védelméhez, mint egy volt elnöknek – írja a CNN.

Az amerikai törvényhozás épületét, a Capitoliumot azután ostromolták meg 2021 elején Donald Trump hívei, hogy a volt elnök hónapokon át bizonyítékok bemutatása nélkül hangoztatta: elcsalták az elnökválasztást. Trump a január 6-i, washingtoni gyűlésén a választás végeredményének kihirdetésére készülő törvényhozás ellen hergelte a követőit, akik aztán be is törtek az épületbe. Az ostromban többen életüket vesztették, egy tüntetőt a Capitolium épületén belül lőtt le a capitoliumi rendőrség egy tagja.

Jelenleg több mint 600 ember ellen folyik büntetőjogi eljárás az ostromban játszott szerepük miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!