Gyerekek millióit fenyegeti éhínség Afganisztánban az ENSZ szerint

2021. október 25. – 14:41

Másolás

Vágólapra másolva

A befagyasztott alapok elérhetővé tételét követelte David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) igazgatója hétfőn Dubajban a humanitárius erőfeszítések támogatása érdekében. Beasley elmondta: a 39 milliós Afganisztán lakosságának mára több mint felét, 22,8 millió embert fenyeget az éhínség. Két hónappal korábban még 14 millió volt a számuk. „Gyerekek fognak meghalni. Emberek fognak éhezni – jelentette ki Dubajban. – A dolgok sokkal rosszabbra fognak fordulni.” Beasley a finanszírozás hiányában és az afgán gazdaság összeomláshoz közeli állapotában látja a problémák gyökerét.

A WFP saját tartalékához is hozzányúlt annak érdekében, hogy decemberig biztosítani tudja az élelmiszersegélyeket Afganisztánnak, miután több adományozó nem tett eleget vállalásának – mondta Beasley. Előfordulhat, hogy más országoknak szánt segélyalapokból kell átcsoportosítani Afganisztán javára – tette hozzá.

Az Európai Unió egymilliárd eurós segélycsomagot nyújt Afganisztánnak, és tetemes segítséget ad az Egyesült Államok is, de nem ismerik el a tálib kormányt.

Az afganisztáni válság alaphelyzetéről ebben a cikkben írtunk részletesen, a váratlanul gyors tálib hatalomátvétel hátteréről pedig itt írtunk bővebben. Afgán nők titkos interjúkban mondták el a Telex újságírójának, hogy milyen lesz az életük a tálibok uralma alatt.

Munkatársunk, Földes András nem sokkal az amerikaiak távozása után érkezett a helyszínre, riportsorozatát itt olvashatják el:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!