Most dől el, ki jöhet Merkel után, pártja történelmi mélypontra számíthat
2021. szeptember 26. – 07:00
Vasárnap szövetségi parlamenti választásokat tartanak Németországban, ahol kiderül, ki válthatja a 16 év kormányzás után távozó Angela Merkelt a kancellári székben. A kutatások szerint erre a legnagyobb esélye a Szociáldemokrata Párt (SPD) jelöltjének, Olaf Scholz pénzügyminiszternek és alkancellárnak van, aki nagykoalíció helyett legszívesebben a Zöldekkel kormányozna. A két pártnak viszont várhatóan nem lenne többsége a berlini alsóházban, a Bundestagban, és egyelőre bizonytalan, kit venne be harmadik koalíciós partnerként: a liberális Szabad Demokrata Pártot (FDP), vagy a keletnémet kommunisták utódpártjából létrejött Baloldalt (Linke).
Persze a koalíciós kavarások mellett, esetleg az előzetes felmérésekre rácáfoló eredmény esetén nem teljesen kizárható, hogy mégsem Scholz lép majd a következő berlini kormány élére, hanem Merkel utódjelöltje, Armin Laschet. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) kancellárjelöltje ugyan népszerűtlen, és történelmi mélységbe vitte pártja támogatottságát, de nem elképzelhetetlen, hogy a Zöldek és a liberálisok mégis vele állnak össze.
Bárki nyerje is a vasárnapi választást, valószínűleg hosszú koalíciós tárgyalások elé néz, a német pártok között ugyanis soha nem volt kisebb a népszerűségi olló. A kompromisszumok nagymesterének tartott Merkelnek négy évvel ezelőtt közel hat hónapjába telt a kormányalakítás, és sem Scholz, sem Laschet nem lenne könnyebb helyzetben egy választási győzelem esetén, hiszen minden korábbinál nagyobb esélye van egy hárompárti felállásnak.
Így Merkel még hetekig, hónapokig maradhat ügyvezető kancellárként, és arra is jó esélye van, hogy megelőzze majd egykori mentorát, Helmut Kohlt a leghosszabb ideig hivatalban lévő kancellárok listáján.
A szocdemek nagyon átrajzolhatják a térképet
A felmérések alapján tehát a választás legnagyobb esélyesei a szociáldemokraták (arról itt írtunk korábban részletesen, hogyan alakult ki a mostani sorrend): a német RTL és az ntv megbízásából készült Trendbarometer-kutatás szerint az SPD 25 százalékos eredményével öt százalékpontot javítana a négy évvel ezelőtti álláshoz képest – és 2002 után először nyerheti meg újra a szövetségi parlamenti választást a kereszténydemokraták előtt. A Forsa intézet felmérése 3 százalékpontos különbséget mért a CDU-CSU és az SPD támogatottsága között, de minden más intézet szintén a szocdemeket jelzi az élen, változó különbséggel.
Biztosnak tűnik még a Zöldek harmadik helye is: bár a pártot tavasszal még befutónak jelezték egyes kutatások, a nyári népszerűségvesztésükből nem tudtak visszakapaszkodni. A Forsa által mért 17 százalékkal viszont stabilan megelőznék a szabad demokratákat (FDP) és a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) pártot is. Míg a liberálisok 12, az AfD-sek 10 százalékot szerezhetnek vasárnap. A bejutási küszöb felett jár a radikális Baloldal (Linke) is hat százalékkal, új párt viszont a kutatások szerint nem kerülne be a Bundestagba.
A mandátumok eloszlása alapján többféle koalíciós felállás is lehetséges, igaz, az AfD-vel való együttműködést minden másik parlamenti erő kizárta. Pedig a szélsőséges párt akár egész Szászországban elviheti az egyéni képviselői mandátumokat. A Europe Elects térképén az is jól látszik, hogy míg 2017-ben szinte az egész országban taroltak a CDU és a CSU jelöltjei, az INSA szeptemberi kutatása szerint a vasárnapi választásokon Bajorországtól és Baden-Württembergtől északra vörösbe borulhat Németország.
Egy a biztos: a koalíciós kényszer
Olaf Scholz tehát várhatóan behúzza a győzelmet, ez viszont még nem jelenti azt, hogy automatikusan ő is kerül majd a következő berlini kormány élére. Sokáig úgy tűnt, csak egy három pártból álló koalíció tudna többséget alkotni a Bundestagban, az utóbbi napok kutatásai szerint viszont ismét többsége lenne egy SPD-CDU-CSU nagykoalíciónak is. A kampány alapján azonban az eddigi kormányerők szívesebben működnének együtt másokkal: míg a szocdemek a Zöldekkel, addig a kereszténydemokraták a liberálisokkal.
Az viszont nyilvánvaló, hogy sem egy vörös-zöld, sem egy fekete-sárga koalíciónak nem lenne többsége, így az elmúlt hónapokban különböző fantázianeveken futó együttműködési lehetőségeket vázolt a német sajtó:
- a „közlekedési lámpa”-felállásban a vörös SPD, a sárga FDP és a Zöldek vennének részt;
- hasonló felállás lehetne a zászló színeire utaló Jamaica-koalíció a fekete CDU-CSU-val, a liberálisokkal és a Zöldekkel. Ez lenne az egyetlen koalíció, amiben a kereszténydemokraták vinnék a vezető szerepet, és ez volt Angela Merkel eredeti terve is a 2017-es választások után – azonban a felállást hosszú hónapokig tartó tárgyalássorozat után a liberálisok torpedózták meg;
- és többsége lenne a Bundestagban a kutatások szerint egy tisztán baloldali koalíciónak is az SPD, a Zöldek és a Baloldal együttműködésével.
Épp egy ilyen koalícióval riogatva kampányolt a hajrában a CDU-CSU és az FDP is – ugyanis egyelőre sem a Zöldek, sem a szociáldemokraták nem zárták ki azt, hogy kormányra lépjenek a keletnémet kommunista utódpárt és a szocdemektől Gerhard Schröder idején távozott balosok szövetségével.
Azonban a Zeit szerint egy ilyen baloldali koalíciót nemcsak a német konzervatív tábor nézne rossz szemmel, de a gazdasági szereplők többsége is – ráadásul az is kérdéses, hogy a radikális balosok mennyire adnák fel külpolitikai pozícióikat, legyen szó a NATO-ellenességről, vagy éppen a Kínával és Oroszországgal való barátkozásról. A német lap szerint egy SPD-Zöldek-FDP felállással éppen a klímasemlegességet megcélzó zöld programpontok valósulhatnának meg gördülékenyebben, hiszen a szabad demokratákkal hidat tudnak építeni a gazdasági elit felé is.
A liberálisok elnöke, Christian Lindner szerint ugyan a pártjában inkább támogatnának egy Jamaica-koalíciót, a megegyezés esélyét bármelyik nagyobb párttal mutatja, hogy a Zöldekkel való négy évvel ezelőtti ellentétnek mintha hűlt helye lenne a Neue Zürcher Zeitung riportja alapján. Sőt, eszerint szívesen „be is segítenének” a Zöldeknek. Az FDP lehet egyébként a vasárnap este egyik legnagyobb nyertese, ugyanis míg pár hónapja csak 6 százalék körül mérték a pártot, mostanra megduplázták a támogatottságukat. Főleg olyan kereszténydemokrata szavazók vándoroltak át a liberálisokhoz, akik elégedetlenek voltak a CDU kancellárjelöltjével, Armin Laschettel.
Merkel utódjelöltje nem tudott újítani
Sokan egyértelműen a januárban megválasztott CDU-elnököt teszik felelőssé az akkor még 36 százalékon álló párt mélyrepüléséért, az észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnöknek ugyanis egyáltalán nem sikerült megszólítania a kereszténydemokrata szavazótábort. Ahogy arról már írtunk, legtöbbször egy választási kampányban a CDU és a CSU közös kancellárjelöltjét mindig a nagyobbik fél elnöke adja, idén viszont Laschet mellett bejelentkezett Markus Söder bajor kormányfő is. Bár végül áprilisban a CDU vezetése Laschet jelöltsége mellett döntött, Söder már akkor is jóval népszerűbb volt a közvélemény-kutatások alapján.
Laschetnek pedig nem sikerült népszerűbbé válnia a kampány során, és sokan úgy vélik, hogy a Rajna több száz ember halálát okozó áradásakor mutatott viselkedése ártott neki a legtöbbet. A tévéfelvételeken ugyanis az látszott, hogy miközben Frank-Walter Steinmeier német államfő a kamerák előtt az áldozatok hozzátartozóinak fejezte ki részvétét, ő a háttérben röhögcsélt, aztán már hiába próbált bocsánatot kérni.
Annak ellenére sem tudott visszakapaszkodni a felmérésekben, hogy Angela Merkel végig kiállt Laschetért a kampányban, sőt, az utolsó hetek kampányhajrájában mellette szólalt fel a nagygyűléseken, írja a Welt. Vannak, akik úgy vélik, hogy a végeredményben mégis számíthat majd Merkel hajrája, és talán a vártnál jobban szerepelhet a CDU.
A két politikus elismertsége azonban szinte összemérhetetlen: míg Laschet népszerűsége mindössze 20 százalékon áll, Merkel politikai teljesítményével a németek 64 százaléka elégedett az ARD felmérése szerint.
A választók nem is bánnák, ha egy Merkel-szerű politikus folytatná a kancellári poszton – azonban erre a szerepre nem Armin Laschetet, hanem Olaf Scholzot látják a legtöbben a legalkalmasabbnak. Az említett felmérésben vele 54 százalék volt elégedett.
A szocdem alkancellár és pénzügyminiszter a legkorábban, már tavaly nyáron a pártja kancellárjelöltje lett, és nemcsak politikai felfogásában, de beszédeiben, sőt, testbeszédében is igyekszik minél inkább hasonlítani Merkelre, akinek 16 évéről ebben a portréban emlékeztünk meg. A Welt újságírói szerint Scholz konkrétan a távozó kancellártól mindent eltanulva az unalmas stabilitás mintapéldája lett – ezzel pedig az ezt értékelő német választók szemében Merkel legjobb tanítványa.
Pedig májusban még úgy tűnt, hogy a CDU-val szemben egy másik fő esélyes van a kancellári posztra: akkor a népszerűségi listákat Annalena Baerbock zöldjei vezették, és reálisnak tűnt, hogy a párt elsőként Németország történetében kancellárt adjon. Azonban Baerbock népszerűsége a nyáron körülötte kialakult plágiumbotrány miatt bezuhant, vele együtt pedig a Zöldek is a harmadik helyre estek. Így bár a tévévitákon ott szerepelt Baerbock is Laschet és Scholz mellett, az utolsó vitán a bajor közszolgálati BR összefoglalója szerint már nagyjából csak az a szerep jutott neki, hogy Scholz-cal együtt támadják a kereszténydemokrata Laschetet.
Semmi sem rengette meg a Scholz-omatát
Baerbock plágiumügye és Laschet bakijai és általános népszerűtlensége mellett persze a nagy esélyessé előlépő Scholz kampánya sem volt botránymentes: a pénzügyminisztersége alatt kirobbant Cum-Ex-ügy és a Wirecard-csőd miatt parlamenti vizsgálóbizottság előtt is meghallgatták a kancellárjelöltet. Azonban ez egyáltalán nem rengette meg a politikust, akit a kétezres években robotikus munkastílusa miatt „Scholz-omatának” is becéztek, írja az Economist.
Scholz még az SPD ifjúsági szervezetében kezdte karrierjét, és igen erősen baloldali jelszavakkal kampányolt a nyolcvanas években. Az ezredforduló idején viszont már Gerhard Schröder egyik legfontosabb szövetségese volt – éppen akkor, amikor a szociáldemokrata kancellár az Agenda 2000 programmal megnyirbálta a német állam szociális kiadásait. Scholz aztán Hamburg polgármestereként bérlakásprogramot indított, az idei választás előtt pedig ennek országos kiterjesztésével is kampányolt.
A lakásprogram mellett emelné a minimálbért is, óránként 12 euróra (kb. 4280 forintra), környezetvédelmi programokat indítana, és a zöldenergiával kapcsolatos technológiák vezető exportőrévé tenné Németországot. Igaz, a szociális programok ígérete mellé érdemes odatenni azt is, hogy 2023-ra szeretné, ha a német állam visszatérne az „adósságfékhez”, ami szigorúan korlátozza a szövetségi és tartományi kormányok kiadásait.
Ahogy arról írtunk már korábban, Scholz pályája és nyilatkozata alapján hasonló külpolitikát folytatna, mint Merkel – azaz egyensúlyozná Németország érdekeit az Egyesült Államok, Oroszország és Kína között. Az európai színtéren viszont egy SPD vezette kormány szigorúbban lépne fel az Európai Unió „renitenseivel”, azaz Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. A szocdem kancellárjelölt egy tévévitán azt mondta, „világos szavak” és „őszinte elhatározás” kell a jogállamisági problémák megoldásához, ezt viszont azzal a jogállamisági mechanizmussal tenné, amit egyelőre nem indítottak meg egyik tagállam ellen sem.
Ezen a téren azonban az is kérdés, hogy milyen befolyással kerülnének be egy esetleges kormánykoalícióba akár az SPD, akár a CDU oldalán a Zöldek és az FDP, a két párt ugyanis föderalizmusban, azaz az uniós integráció mélyítésében gondolkozik, de nagyon eltérő hangsúlyokkal. A német-magyar kapcsolatok várható jövőjét ebben a Komplex cikkben jártuk körül, a Merkel utáni európai politikáról pedig ebben a cikkben írtunk részletesen.
Útkeresés jöhet Merkel után
Mindenesetre van, ami már attól függetlenül is látszik, hogy ki lesz végül Merkel utódja: a szociáldemokratáknak sikerült egy elég kilátástalannak tűnő helyzetből felállniuk, és a felmérések élére ugraniuk. Az előző nagykoalíciós ciklus már kikezdte a népszerűségüket, ezért a párt csak nagyon vonakodva, komoly belső feszültségek mellett lépett be a 2017-es választás után az újabb Merkel-kormányba. Az elmúlt négy évben volt, hogy 13-14 százalékon álltak csak, és még 2021-et is stabilan a 15 százalék körüli szintre beragadva kezdték meg.
Ezzel szemben a kutatások szerint történelmi mélypont és ezzel potenciális vereség vár a CDU-CSU-ra: ha valóban 21-22 százalék körül alakul az eredményük, azzal a párt a legrosszabb országos eredményét érné el az 1945-ös alapítása óta. Ez Merkel nélkül akkor is komoly dilemmákat és meggyengülő pozíciót jelentene, ha valahogy Laschet lenne végül a kancellár. Ha viszont ellenzékbe kerülnének a kereszténydemokraták, azzal 16 év után távoznának a berlini kormányból – egy ilyen vereség után pedig szinte biztos, hogy Laschetnek nem lesz maradása a párt élén.
Merkel kiszállása után újra felerősödhet a törésvonal a CDU centristái és a jobbszárny között, a belharcok során pedig eldőlhet, merre tartsanak tovább:
folytassák a Merkel által támogatott középutas politikát, aminek keretében inkább támogatnak egy baloldali tartományi miniszterelnököt, csak ne kelljen a szélsőjobboldali AfD-vel együtt szavazni. Vagy vegyenek fel egy markánsabban jobboldali pozíciót, amivel szavazókat hozhatnak vissza egyrészt az FDP-től, másrészt az AfD-től is. Így aztán a választás és a koalíciós alkudozások után mindenképpen érdekes mozgások várhatók a német politikában.