Csütörtökön eljárást indíthat az Európai Bizottság a magyar melegellenes törvény miatt

2021. július 14. – 17:02

Csütörtökön eljárást indíthat az Európai Bizottság a magyar melegellenes törvény miatt
Uniós és melegzászló egybeforrasztva a berlini Pride felvonuláson – Fotó: John Macdougall / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Eljárást indíthat a magyar kormány ellen az Európai Bizottság az LMBTQ-ellenes pontokat tartalmazó „pedofiltörvény” ügyében, írja az AFP hírügynökség és a Bloomberg is. Várhatóan csütörtökön hirdetik ki, hogy kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen a múlt hónapban megszavazott törvény miatt, ami nemcsak itthon, de Európa-szerte felháborodást okozott.

A Telex kérdésére az Európai Bizottság magyarországi képviselete nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információt.

Az AFP egy magas rangú uniós forrásra hivatkozva írt arról, hogy az Európai Bizottság szerdán felszólító levelet küld majd Magyarország kormányának, csütörtökön pedig elindítja a kötelezettségszegési eljárást. A hírügynökség szerint a figyelmeztető levél lehet az első lépése annak az eljárásnak, aminek keretében a magyar törvény az Európai Bíróság elé kerülhet, és aminek következtében pénzbírsággal is sújthatják Magyarországot.

A Bloomberg szerint viszont csak csütörtökön küldenek felszólító levelet a magyar és a lengyel kormánynak egyidőben a melegellenes intézkedések miatt. Míg Magyarország az LMBTQ-közösséget hátrányosan érintő törvénnyel, Lengyelország az „LMBT-mentes övezetekkel” vívta ki a Bizottság haragját. A brüsszeli testület szerint mindkét ország megsértette az EU alapértékeit és alapelveit – a magyar melegellenes törvény kapcsán pedig kiemelték az audiovizuális és elektronikus kereskedelemről szóló uniós irányelvek megsértését.

Csütörtökön derül ki, tényleg indul-e eljárás

Megkerestük az Európai Bizottság hazai képviseletét is azzal kapcsolatban, hogy valóban indul-e kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen az ügyben:

„A holnapi nap során a Bizottság több kötelezettségszegési eljárást indít, illetve léptet a következő szakaszba az összes tagállamra és területre vonatkozóan. Ezek között lehet magyar vonatkozású is. Ezekről a Bizottság mai ülésén született döntés, de a Bizottság ezeket mindig a rákövetkező nap, vagyis a holnapi nap folyamán a déli sajtótájékoztatót követően hozza nyilvánosságra”

– írta a képviselet. Hozzátették, hogy mivel a melegellenes magyar törvény a múlt héten hatályossá és alkalmazandóvá vált, „így a Bizottság ún. kötelezettségszegési eljárást indíthat”.

A kötelezettségszegési eljárás keretében az Európai Bizottság először egy felszólító levelet küld arról, hogy az adott jogszabály mely pontokon sérti az uniós jogot, és hogy meddig kell orvosolnia ezt az adott kormánynak. Ha a tagállam nem szünteti meg a jogsértést, akkor a Bizottság következő lépésként egy második levelet, azaz egy „indokolt véleményt” küld a tagállamnak. Ha pedig ez is eredménytelen, akkor dönthetnek Brüsszelben arról, hogy az Európai Bírósághoz fordulnak.

Ha bíróság elé kerül, akkor is évekig húzódhat az ügy

Ahogy arról írtunk már korábban, az EU évek óta küzd Magyarországgal és Lengyelországgal a jogállamisági alapelvek csorbulása miatt – ezek a csörték viszont eddig igen kevés konkrét büntetéssel jártak az érintett tagállamok számára. Magyarország és Lengyelország ellen folyik a 7-es cikk szerinti eljárás, ami akár uniós szavazati joguk felfüggesztéséhez vezethet, ám a folyamat rendkívül lassan csordogál.

A soron következő szlovén uniós elnökség alatt sem lehet arra számítani, hogy túlságosan felpörögne, mivel a szlovén miniszterelnök rendre Orbán Viktor pártját fogja a legtöbb nyugati tagállam vezetője által sérelmezett ügyekben – például az LMBTQ-ellenes módosító ügyében is.

Az EU-támogatások jogállamisági elvek betartásához kötése egyelőre szintén nem él a gyakorlatban, mivel a tervet megtámadta az Európai Bíróságon Magyarország és Lengyelország. Ezt gyorsított eljárásban fogják tárgyalni, és ha tartják a tervezett menetrendet, akkor ősszel meglehet az eredmény, de ezt akkor sem vethetné be az EU a „pedofiltörvény” ügyében, ha tervezte volna.

Az Európai Bizottság épülete idén januárban – Fotó: Martin Bertrand / Hans Lucas via AFP
Az Európai Bizottság épülete idén januárban – Fotó: Martin Bertrand / Hans Lucas via AFP

Az Európai Bíróság már több magyar törvényt megsemmisített: a lex CEU és a Stop Soros törvény is ilyen eljárásnak esett áldozatul. De mielőtt ez megtörténhet, hosszú, gyakran évekig tartó jogi procedúrának kell lezajlania, aminek a során eldöntik, hogy az adott jogszabály összeegyeztethető-e az uniós jogrenddel. Így ha nem vonja vissza a melegellenes törvénymódosítást a magyar parlament, és az EU Bírósága elé kerül az ügy, akkor is csak évek múlva számíthatunk eredményre.

A vitatott törvénnyel, mely eredetileg csak a pedofil bűncselekmények komolyabb szankcionálásáról szólt volna, majd az utolsó pillanatban kiegészítették egy, a szexuális kisebbségeket hátrányosan érintő módosítóval, számos cikkben foglalkoztunk. Ebben az 5+1 pontos összefoglalóban azt elemeztük, miért éri meg a Fidesznek mindez, és hol lehetnek a buktatók, ebben a gyorstalpalóban pedig azt vizsgáltuk, mi is van egészen pontosan a szövegben, és betartható-e így a gyakorlatban a törvény. Legfrissebb magyarázó videónkat a törvény lehetséges utóéletéről pedig itt nézheti meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!