Fejlődik a Telex – itt az első Telexhíradó

2022. február 28. – 10:27

frissítve

Fejlődik a Telex – itt az első Telexhíradó

Másolás

Vágólapra másolva

Mostantól havonta beszámolunk arról, mik történtek velünk, körülöttünk, hogyan és merre fejlődik a Telex az olvasók támogatásának köszönhetően.

Kedves Olvasóink, Támogatóink!

A Telex jelentős részben olvasók támogatásából él. Rengeteg nagyszerű, az ország tájékoztatása szempontjából kulcsfontosságú dolgot azért tudunk megtenni, mert támogattok minket.

Köszönjük!!!

Ezentúl minden hónap végén beszámolunk arról, hogy miket csináltunk a támogatásoknak is köszönhetően.

A létezésünk alapfeltétele, hogy a támogatásokat rendszeresen kapjuk, ezért arra kérünk: ha teheted, támogass minket minden hónapban, és ha fontosnak tartod a munkánkat, kérd meg erre ismerőseidet!

Alább az idei év eddigi legfontosabb történései, amiket kiemelten kezeltünk, vagy amik velünk történtek, és amikről nektek is szeretnénk beszámolni:

Kitört a háború Ukrajnában. A hírügyeletünk azonnal 0–24-es üzemmódra állt át, több tudósítói különítményünk is bejutott Ukrajnába, hogy testközelből tájékoztassanak a háborúból. A mostani levél kiküldésekor 6 kollégánk van Ukrajnában. A fegyveres konfliktussal kapcsolatos összes hírünket, tudósításunkat, összefoglalónkat itt lehet megtalálni és nyomon követni.

Elindítjuk az eddigi legnagyobb vállalkozásunkat, a Transtelexet. Röviden erről annyit, hogy az erdélyi nyilvánosság fontos szereplője volt a Transindex nevű oldal, aminek a független működése politikai okok miatt ellehetetlenült. Ők ezt jelezték nekünk előre, mi pedig úgy döntöttünk: csináljunk valami újat, próbáljuk meg együtt. Szabadon, függetlenül. Mivel a Telex legfontosabb küldetésének a szabad sajtó megteremtését és fenntartását tartjuk, ugyanez fog a Transtelexre is vonatkozni. Az Erdélyben élő magyarok is szavazhatnak az április 3-i magyar parlamenti választáson, és egyáltalán nem mindegy, hogy tudnak-e szabad, független helyi, de a magyar belpolitikát is érintő híreket kapni. A Transtelextől megkapják majd. A projekt elindulását itt lehet támogatni, és természetesen beszámolunk majd az oldal indulásáról is, addig is a Transtelex Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni.

Bemutattuk az első nagyobb filmünket. Földes András kollégánk tavaly akkor indult el Afganisztánba, amikor az amerikaiak kivonulása után összeomlott minden, és a tálibok lényegében pár nap alatt átvették az ország irányítását. A Telexen megjelent film előtt exkluzív bemutatót is tartottunk a leggyorsabban jelentkező támogatóinknak egy moziban. Ha szeretnél a legközelebbi ilyenen részt venni, legyél a támogatónk!

Több díjat is kaptunk:

– A Telex stratégiai partnere, a Direkt36 munkatársa (és volt indexes kollégánk) nyerte a Transparency-Soma Díjat

– A Budapest–Belgrád-vasútról szóló, Telexen megjelent cikk szerzői kapták a Minőségi Újságírás Díjat még december végén.

Magasabb fokozatra kapcsolt a Telex English. Angol nyelvű oldalunkon pártatlan, korrekt híreket kapnak a Magyarország iránt érdeklődő külföldi olvasók. Egy új kollégával új lendületet adtunk az angol nyelvű híreinknek, szóljon erről angolul olvasó ismerőseinek!

Elindult a választási mellékletünk. Az év egyik legfontosabb eseménye lesz az április 3-i parlamenti választás. Ezt természetesen kiemelten kezeljük, egy oldalon elérhető az összes ezzel kapcsolatos hírünk, elemzésünk. A melléklet folyamatosan szépül/bővül még, és ígérjük, április 3-án (és persze előtte és utána is) minden fontos infót megtalálhattok majd nálunk a választásról.

Alkalmazásunk legfrissebb verziójában már megtalálható a választási értesítés csatorna, iratkozzatok fel erre ha nem akartok lemaradni a választási anyagainkról. Itt lehet letölteni és frissíteni az applikációnkat: Letöltés a Play Store-ból // Letöltés az App Store-ból.

A választásokig minden hétvégén jelentkezik Dull Szabolcs főszerkesztő választási hírlevele. Minden szombaton öt pontban értesülhettek az adott hét legfontosabb kampányhíreiről főszerkesztői magyarázattal és politikai minielemzéssel. A hírlevelekből készült cikkeket itt is olvashatjátok, feliratkozni pedig itt lehet.

Nem lesznek politikai hirdetések a Telexen. Ez anyagi értelemben nehéz és fájdalmas döntés volt, mert a kampányban a pártok várhatóan sok pénzt elköltöttek volna nálunk (is), de mi a függetlenségünket szem előtt tartva arra jutottunk: nem pártok hirdetéseiből, hanem sokkal inkább az olvasóink támogatásaiból, illetve a piaci hirdetésekből szeretnénk működni. Ahhoz, hogy ez a döntésünk minél kevésbé fájjon, támogassatok minket!

Elindult és dübörög a gyakornokprogramunk. Tíz tehetséges fiatal tanítását és munkába állítását vállaltuk tavaly, ez gőzerővel zajlik. Gyakornokaink folyamatosan dolgoznak, tanulnak, egyre több cikkük, munkájuk látható a Telexen. Ez a jövőnk!

Webshopunkban megvehető első könyvünk és egy csomó, nagyon jó minőségű telexes ruha és egyéb kiegészítő is. Ezekből tervezünk majd újabbakat is.

Végül hadd köszönjük meg ismét a támogatásokat, illetve aki még nem támogat, azt hadd kérjük meg arra, hogy ha teheti, áldozzon havonta pár ezer forintot arra, hogy működhessen a korrekt, kíváncsi és kritikus Telex.

Ez csak tőled, tőletek függ!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!