Százak mentek vissza Romániába, ezrek maradtak
Százak mentek vissza Romániába, ezrek maradtak
Horváth-Ozsvár Örs hazaindul Gyuláról Nagyzerindre az osztálytársával és édesanyjával, Erzsébettel az Erkel Ferenc Gimnázium parkolójából péntek délután – Fotó: Bődey János / Telex

Százak mentek vissza Romániába, ezrek maradtak

2022. január 17. – 06:53

Másolás

Vágólapra másolva

Évről évre egyre több diák lépi át a határt Románia magyarlakta településein, hogy Magyarországon folytassa a középiskolát. Az agyelszívás nehezen érinti a partiumi magyar gimnáziumokat, hosszú távon pedig a szórványmagyarság közösségeit is kihívás elé állíthatja, ha a jövő értelmisége már tartósan az anyaországban telepedik le. A 16 éves Örs másfél éve kezdte a gimnáziumot Gyulán, és bár szereti a határ túloldalán fekvő Nagyzerindet, azt mondja, ma már inkább otthona a magyarországi város, mint a romániai falu, ahonnan jött. Az ő példáján keresztül mutatjuk be a Romániából Magyarországra ingázó tizenévesek történetét.

Péntek délután, 14 óra: a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium kollégiumának parkolójában várjuk Örsöt és osztálytársát az édesanyjával. Ozsvár Erzsébet már vár minket, amikor megérkezünk a parkolóhoz, a fiára még pár percet várnunk kellett.

A 16 éves Horváth-Ozsvár Örs Romániában, az Arad megyei Nagyzerinden lakik, ami légvonalban kevesebb mint 10 kilométerre fekszik a magyar határtól – a határátkelés miatt mégis egy több mint 40 kilométeres utat kell megtenni patkó alakban a faluig. Bár Örs az általános iskola nyolc osztályát még a falujában töltötte, a most tizedikes diák a középiskolát már a határ innen eső oldalán, Gyulán kezdte el: „Viszonylag későn döntöttem el, hogy Magyarországon fogok tanulni, nagyjából a nyolcadik végén, amikor megírtuk a vizsgákat, és kiderült, hogy nekem a román nyelv, az abszolút nagyon gyengén megy. Tudtam, hogy magyar nyelvű iskolában szeretném folytatni, ez fix volt, viszont semmi elképzelésem nem volt.”

Nincsen ezzel egyedül, hiszen évről évre egyre többen választják a környezetében is a romániai magyar középiskolák helyett a magyarországi gimnáziumokat. Örssel együtt szállt be a kocsiba például osztálytársa, és még mielőtt elindulnánk a román határ felé, megállunk a Nicolae Bălcescu Gimnáziumnál is, ahol szintén felvettünk még két zerindi diákot.

„Többen járnak, és akkor összefogunk: négy tanuló fér egy kocsiba, és akkor csináltunk egy ilyen Messenger-csoportot, egyeztettünk, hogy ki kivel megyen, ki kivel jön, és akkor ezt a nyolc gyereket két autóval hozzuk-visszük. Van olyan, aki vasárnap este megyen vissza, és van, aki hétfő reggel”

– mondja egy másik szülő, Pap Márta, akinek a gyereke, Hanna szintén Nagyzerindről jár át Gyulára tanulni az Erkel Gimnáziumba. Örs először rajta keresztül hallott az Erkel Gimnáziumról, a lány ugyanis már egy éve Gyulára járt tanulni: „Elmentünk egy nyílt napra. Ott nagyon megtetszett az iskola, a kollégium, a tanárok rendesek voltak, barátságosak, és azt hiszem, hogy akkor dőlt el.”

Az elsőnek mindig kicsivel nehezebb

Zámori Ida, az Erkel Gimnázium igazgatónője azt mondta, a kollégiumukban most 15 határon túli diák lakik: „Mindenki az országhatár egy közelben fekvő településéről érkezik, a legtöbben Nagyszalontáról. Minden tanulónk bentlakással tölti itt a tanítási napokat, hétvégén viszont mindannyian hazautaznak. Kiválóan felszerelt kollégiumunkban komfortosan érzik magukat tanulóink. Az utóbbi húsz évben mindig volt határon túli erkeles diák.”

Örs egy volt általános iskolai osztálytársával együtt ment az Erkelbe, akivel aztán egy osztályba kerültek a gimiben is: „Ez azért könnyebb volt, de egyébként a kollégiumban is nagyon rendes szobatársakat kaptam, és osztályt is.”

Anyja, Erzsébet azért hozzátette, hogy aki elsőnek indul meg a határon túlra gimnazistaként, annak mindig egy kicsivel nehezebb – utána viszont már sorra kérdezték tőlük a zerindi ismerősök is, milyen az Erkel Gimnázium.

„Az Erkelben tanuló diákok közvetlenül is megosztják tapasztalataikat, élményeiket az iskolát választó ismerős társaikkal a gimnáziumról, a kollégiumi elhelyezésről, és ez mindig hitelesebb és erőteljesebb vonzerő lehet az érdeklődők számára, mint bármilyen más forrásból származó információ” – írta megkeresésünkre az Erkel igazgatónője. A szintén gyulai Nicolae Bălcescu Gimnázium vezetője is arról számolt be nekünk, hogy főleg szóbeszéd alapján hallanak a legtöbben róluk: „Ez így alakult ki a hosszú évtizedek során, hogy a határon túlról áttanuló diákjaink vitték az iskolánk jó hírét, és napjainkban is szívesen jelentkeznek hozzánk romániai gyerekek” – mondja Czeglédiné Dr. Gurzó Mária.

A román nemzetiségi intézmény vezetője szerint egyre többen jönnek át Romániából hozzájuk – nemcsak magyar, de román diákok is, hiszen az ő iskolájuk két tannyelvű: „Ez a jelenség, hogy Romániából és innen a környező falvakból áttanuljanak gyerekek, már a korábbi években megkezdődött, de az EU-csatlakozás és a kettős állampolgárság lehetősége hozott még egyfajta lendületet magával. Elsősorban odaáti vegyes családokból, de főleg román ajkú családból érkeznek hozzánk diákok. Vannak néhányan Nagyszalontáról is, és ezek a diákok legtöbbször kétnyelvűek, amit a tanulmányaik során tovább bővítenek.” Czeglédiné szerint az uniós csatlakozással „spiritualizálódtak” a határok, így erősödött az átjárás jelensége is: „A mi tapasztalatunk az, hogy pozitívan hatnak egymásra a diákok, akár a nyelvi vonatkozásban is: az »odaátiak« jobban megtanulják nálunk a magyar nyelvet, míg az odaátról jött román gyermekek pedig a szép román kifejezéseket is hozzák magukkal a magyarországiaknak. Kölcsönösen barátságok, szerelmek szövődtek az évek során, néhányan házasságot is kötöttek.”

A gyulai és általában a magyar oldalon fekvő gimnáziumok által megnyert diákok viszont komoly veszteséget jelentenek a környező romániai középiskolák számára – mint például az aradi Csiky Gergely Főgimnázium. Ez az egyetlen magyar nyelven működő középiskola Arad megyében, ahol Örs faluja, Nagyzerind is fekszik, Spier Tünde igazgatónő szerint pedig egyre nagyobb verseny alakult ki a diákokért a magyarországi gimnáziumokkal.

„Minden évben már késő ősszel felmérjük azoknak a diákoknak az igényeit, akik a magyar nyelvű oktatásban nyolcadik osztályosként vesznek részt, és a következő évben lesznek középiskolások. Régebben csak arra koncentráltunk, hogy milyen szakot szeretnének választani azok közül, amelyeket mi fel tudunk ajánlani – de az utóbbi években egyre többször találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy nem ide, Aradra, Temesvárra vagy Váradra szeretnének menni, hanem úgy gondolják, hogy Magyarországon folytatják tovább a tanulmányaikat a középiskolában” – mondta Spier. Szerinte is egyre növekvő jelenségről beszélhetünk az elmúlt években:

„Gondolkozunk azon, hogy vajon miért döntenek így, hiszen amikor Magyarországra mennek, akkor ott mindenképpen bentlakásba kell lakjanak, csak hétvégén tudnak hazajönni – miközben bentlakásunk nekünk is van, ami magyarországi támogatással még ingyenes is, ebből a szempontból is megpróbáljuk felvenni a versenyt. Mégis azt választják, hogy ott folytatják a tanulmányaikat – ami érthető, amikor egy olyan szakot választanak, ami nálunk nincs. Amikor már egy olyan szakról beszélnek, ami talán nálunk is van, akkor elgondolkozik az ember, hogy biztosan ott fogja a felsőfokú iskolát, az egyetemet is elvégezni. Ilyenkor pedig az itteni közösségre nézve gondolkozunk el azon, hogy ezeket a diákokat, amikor majd felnőttek lesznek, lehet, hogy a közösség elveszíti, mert kevesen jönnek vissza azokból, akik már Magyarországon tanulnak tovább.”

Ez persze megnehezíti a Csiky Gimnázium helyzetét is, hiszen a romániai iskolák fenntartásához szükséges anyagi hozzájárulás a diákok számától függ: „Nem mindegy, hogy egy osztályt a maximális 26 körüli a létszámmal vagy a minimális 15-16 körül működtetünk. Persze egy osztályban ha csak 16-an vannak, akkor sokkal könnyebb dolgozni, jobbak az eredmények, jobban tudunk személyre szólóan figyelni a gyerekekre, de az összlétszámot tekintve ez hátrányt jelent minden olyan iskolának, ahol az osztályokban nem közelítik meg a maximális létszámot”

– mondta nekünk Spier, amikor szeptemberben Aradon interjúztunk vele. Több várost, falut és iskolát is meglátogattunk a határ mentén a riportunkhoz, hogy felmérjük, mely régiókat érinti a jelenség érzékenyen – és miért döntenek a diákok a határátlépés mellett:

Bár Nagyzerindről Gyulára nagyjából 45 perc az út autóval, így is közelinek számított a város Örséknek – ami fontos szempont volt az iskolaválasztásnál is: „Szóba került Pest is – mi azt azért egy picit távolinak tartottuk, de azt gondoltuk, körbenézünk: itt a romániai részen ismertük az iskoláknak a kínálatát, meg a kollégiumi lehetőségeket. És akkor átmentünk Magyarországra, mert Gyulával mi elég szerves kapcsolatban vagyunk, nagyon sokat járunk oda – oda járunk focizni, sportolni, és szinte mindennapi a kapcsolat.”

Erzsébet és Örs egy nyílt napon látogatta meg az Erkel Gimnáziumot. „Nagyon meggyőző volt az első pillanattól fogva a hozzáállásuk a gyerekekhez, és azért azt hozzátenném, hogy akik Nagyváradon kollégisták, azok körülbelül kétszer annyit fizetnek például egyhavi kollégiumi ellátásért, tehát az étkezésért és a szállásért. Itt a koli ingyenes, és az étkezést kell fizetni” – mondta Erzsébet. Több interjúalanyunk is felhozta szempontként a magyar gimnáziumok ingyenes bentlakását – de hozzá kell tenni, nem mindenhol kell fizetniük a romániai középiskolák kollégistáinak a szállásért: Aradon például ingyenes a kollégiumi férőhely, a magyar kormány támogatásával.

Örsék számára nem volt a kezdetektől fogva prioritás, hogy a fiú Magyarországon tanuljon, de volt egy döntő tényező Erzsébet szerint, ami nagyot lendített a gyulai iskolaválasztáson:

„A férjem magyarországi, és ő mesélt az ottani gimis éveiről – és aztán én is átgondoltam az itteni gimis éveimet, amiket Nagyváradon töltöttem. Bár mostanra egész jól beszélek románul – mert amikor kellett, megtanultam –, de valahogy mindig is úgy éreztem, ahogyan talán az akkori évfolyamtársaim, osztálytársaim is, hogy az az energia, pont ebben az életszakaszban, amikor az ember megismerkedik dolgokkal, elmélyül bennük, kitárul a világ, az az energia elment a kommentárok és a román életrajzok magolásával, ami egy pluszteher volt. Van egy ismerősöm, aki azóta Münchenben doktorál, matematikával, fizikával foglalkozik, és ő is azt mondta, hogy látja magát abban a négy aktív évében, hogy ott ül, és csak magolja, magolja, magolja.”

Amikor Örssel eljutottak az iskolaválasztás időszakába, Erzsébet úgy gondolta, hogy ha a fia azt szeretné, hogy ez kimaradjon az életéből, akkor ő ezt tiszteletben tartja, megengedi: „Nem gondolom, hogy pluszt nyújtana, ilyen szempontból talán egy tehertétellel kevesebb.”

Hasonló tapasztalatai voltak Hanna édesanyjának is: „Volt egy beszélgetésem a szomszéddal, aki Váradon végezte a középiskoláját, aztán ott kezdte az egyetemet, majd Temesváron folytatta, és végül Németországba került ki. Ott végzett mesterit, doktorit, és egy ilyen alkalommal, amikor hazaérkezett, beszélgettünk, és egyszer feljött az a téma, hogy ő nem volt egy rossz tanuló, de a román nyelv mindig rányomta a bélyegét a tanulmányi eredményeire. Mondta, hogy nagyon sokat foglalkozott a románnal, nagyon sokat tanulta, és mégse lettek jó jegyei, és elvette az időt a többi tantárgytól, amiből felvételizett is.”

„Akkor ezt így megfontoltam, hogy miért is töltse az ember a drága idejét csak a romántanulással, amikor abból nem igazán halad előre.”

Ezután találták meg azt a lehetőséget, hogy Hanna Magyarországon folytassa tovább, hiszen így a román nyelv nélkül is boldogulnak majd.

Minden interjúalanynál felmerült, hogy nehézséget okoz a diákok számára a román nyelv – ezt hozták fel leggyakrabban indokként arra, miért megy egyre több gyerek Magyarországra Romániából. Hanna és Örs példája ugyanis nemcsak Nagyzerinden, de a teljes romániai magyar közösségben is általános, évtizedekig ugyanis az volt a gyakorlat, hogy az államnyelvet a magyar ajkú diákoknak is úgy tanították az iskola legelső évfolyamától kezdve, mintha az anyanyelvük lenne – nem pedig egy idegen nyelv, amit először az iskolában hallanak.

A fenti képen Örs és édesanyja, Erzsébet a nagyzerindi otthonukban. A lenti képen Örs fiatalabbik öccse, az általános iskolás Botond a tanulószobában – Fotó: Bődey János / Telex
A fenti képen Örs és édesanyja, Erzsébet a nagyzerindi otthonukban. A lenti képen Örs fiatalabbik öccse, az általános iskolás Botond a tanulószobában – Fotó: Bődey János / Telex

Vagy szinte csak az iskolában: Örsnek például nincs egy román ismerőse sem, így az iskola falain kívül nem is kellett használnia a románt – sem a barátai között, sem a családjában, de még a faluban sem. Ennek ellenére azt mondja, szívesen megtanulná a nyelvet, hiszen egy idegen nyelv mindig hasznosan jön, azonban ő is jobban boldogul az angollal.

„Nem véletlen, de ezt rengetegszer lehet hallani, hogy milyen érdekes az, hogy angolul meg tudnak tanulni, románul nem tudnak megtanulni. Ennek azonban – túl a pedagógiai módszereken és a vélt vagy valós politikai szándékokon – van egy pszichológiai vonatkozása is”

– mondja erről Papp Z. Attila. A Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója szerint egy komoly lélektani gátat is le kellene küzdeni annak érdekében, hogy a romániai magyarok ne ódzkodjanak a román nyelvtől – erre egy székelyföldi példát hozott fel: „Voltam egy iskolai beszélgetésen valahol Hargita megyében, ahol azt mondtam a szülőknek, hogy miért nem szerveznek olyan délutáni klubot, ahol mondjuk román könnyűzenét, popzenét vagy román filmeket néznek. Ezt egyszerűen ott abban a székelyföldi faluban elképzelhetetlennek tartották, mondván, hogy »nehogymár« román popzenét hallgassanak, »nehogymár« nekem azt mondják, vannak jó román filmek – pedig szerintem vannak.”

Bár a kérdés régóta megoldatlan, történt elmozdulás, néhány éve ugyanis az alsóbb évfolyamokban új, kompetenciaalapú rendszert vezettek be az államnyelv tanítására kifejezetten a nem román anyanyelvűeknek. A romániai magyar oktatásszervezők abban bíznak, hogy a diákok is szívesebben érettségiznek majd románból, ha a nyelvoktatás a kommunikációra épít majd a lexikális tudás helyett. Papp Z. Attila viszont szkeptikusabb: „Az egy másik történet, hogy ennek ellenére ugyanúgy nem tanulják meg a román nyelvet a fiatalok, nem mellesleg azért is, mert a kompetenciaalapú oktatás a pedagógusoktól is más típusú munkát követel meg. Nem elég az, hogy megszületik egy ilyen oktatáspolitikai döntés, meg megjelenik ehhez egy-két új tankönyv, ehhez nagyon sok képzés meg külső támogatás kellene, hogy a korábban másképpen tanító pedagógusok picit változtatni tudjanak a korábbi gyakorlataikon, hogy átálljanak erre az új módszerre” – mondja a Miskolci Egyetem professzora.

Szintén nagyon gyakran emlegetett szempont volt a szülők és a diákok között a két ország oktatási rendszere közötti különbség: míg Romániában többnyire a lexikális tudást helyezik a középpontba, addig Magyarországon erőteljesebben fókuszálnak a gyakorlati tudásra.

„Nagyon sok kapcsolatunk van magyarországi iskolákkal, a testvériskoláinkon keresztül bele tudunk lesni mi is az ottani tanításba, aktivitásba. Anélkül, hogy feltétlenül negatívumként vagy pozitívumként jellemezném, de amíg a romániai oktatás még mindig az információközlésre kell koncentráljon – merthogy az érettségink nagyjából még mindig itt tart –, azért Magyarországon egy picit más az elvárás. Talán nagyobb hangsúlyt fektetnek a kompetenciákra, ami miatt kicsit lezserebbnek, könnyebbnek tűnik a diáknak a középiskola” – mondja Spier Tünde.

Az aradi igazgatónő szerint látják ők is a magyarországi látogatások során, hogy „mennyi mindent lehet csinálni egy magyar- vagy egy matematikaórán azon kívül, hogy az anyagot leadják”, azonban a magyarországi módszerekből nem igazán tudnak átvenni dolgokat, hiszen „tartani kell a színvonalat, és az érettségin is jó eredményeket akarunk elérni”. Spier szerint azonban aki Romániában végzi el a középiskolát, és onnan menne Magyarországra egyetemre, annak „elég könnyű dolga van”.

„Annak ellenére, hogy sok kritikát lehetne mondani a magyar oktatási rendszerről, én azért mégis megkockáztatom, hogy Magyarországon azok a kifejezetten belső oktatási fejlesztések – és főleg olyanok, amelyek a pedagógiai kultúra árnyalását így-úgy szolgálták – mégiscsak intenzívebben jelen vannak, mint mondjuk egy átlag román líceumban [gimnázium – a szerző], ahol az esetek kilencvenkilenc százalékában a jó öreg frontális oktatási módszer dominál” – mondja erről Papp Z. Attila. Czeglédiné, a Bălcescu igazgatónője szerint is ugyan inkább a kompetenciákra épít a magyar oktatási rendszer, azonban a Romániából érkező gyerekek „mindig előbbre voltak az idegen nyelvekkel, akár az angollal, a franciával – de informatikából vagy matematikából is nagyon felkészültek”.

Épp a koronavírus-járvány első hullámai idején kezdte Örs a gimnáziumot, így az első hónapokat legtöbbször nem is Gyulán, hanem a nagyzerindi szobájában töltötte – Fotó: Bődey János / Telex
Épp a koronavírus-járvány első hullámai idején kezdte Örs a gimnáziumot, így az első hónapokat legtöbbször nem is Gyulán, hanem a nagyzerindi szobájában töltötte – Fotó: Bődey János / Telex

De nemcsak az oktatási módszerek, hanem a körülmények is mások Magyarországon. „Három lányom van, és amikor a nagylányom elkezdte a középiskolát, akkor nem voltak mindenből tankönyveik: volt, amikor megvették, volt, amikor fénymásolták – meséli Pap Hanna édesanyja, Márta. – Aztán amikor Hanna bekerült az 5–8. osztályba, ott sem voltak igazán olyan tankönyvek, amelyek kellettek volna, és amikor a legkisebb lányom is bekerült ebbe a rendszerbe, akkor is azt láttam, hogy nincsenek tankönyvek: nincs megfelelő mennyiség, nincs egyáltalán nyomtatva.” Majd Hanna elment a 9. osztályban Gyulára, ahol „mindenki kapott könyvet, vadonatújat, és vissza se kellett adja”.

„A határon túli tanulók a tantermen kívüli, digitális munkarend során ugyanolyan eséllyel tudtak részt venni az oktatásban, mint Magyarországon élő társaik. Éppen ezért maga az országhatár nem jelentett hátrányt a tanulásban, ezt erősítik az érettségin szerzett és az év végi tanulmányi eredményeik is. A nálunk szerzett bizonyítvány jó belépőül szolgál bármely felsőoktatási intézménybe” – mondja erről Zámori Ida, az Erkel igazgatónője.

Persze a koronavírus-járvány okozott kimaradásokat is: Örs arról beszélt, elég rosszkor jött a járvány őszi hulláma még 2020-ban: „Talán két és fél hónapot voltunk jelenléti oktatásban, és utána jöttünk haza, nem is igazán ismertem meg az osztálytársaimat, nem nagyon beszéltünk még, és azért mindenkivel nem nyíltunk meg. Meg hát az online oktatás alatt én sem – és szerintem az osztály nagy része sem – törte össze magát a tanulásban. De amikor visszamentünk, ott volt öt hét, amit jelenlétiben oktattak a végén, és ami igazából már csak szinte arra ment ki, hogy összeismerkedjünk, és hogy szeptembertől megint teljes erővel tudjunk tanulni.” Novemberben azt mondta, reméli, hogy nem lesz több iskolabezárás a járvány miatt – igaz, már novemberben is voltak kimaradások az órák miatt.

Nem, én nem vagyok román

Felmerülhet persze, hogy akadnak-e konfliktusok akár a román és a magyar diákok vagy a határon innen és túlról jövő diákok között. Czeglédiné Gurzó Mária szerint ez a Bălcescura egyáltalán nem jellemző: „Jó néhány évvel ezelőtt voltak itt vendégeink Marosvásárhelyről, akik egy színházi produkció keretében vetették fel ezt a témát – de a mi diákjaink nem is nagyon értették, hogy milyen konfliktusról lehetne szó. Nekik annyira természetes, hogy ők, román és magyar ajkú diákok vegyesen vannak itt, hogy fel sem merül ez bennük. Akárcsak az, hogy nagyok is vannak köztük, meg kicsik is, érettségizők meg kisdiákok is, és kialakul egy jó, harmonikus kapcsolat a generációk között. Egyfajta pozitív aurája van az iskolánknak, egy pozitív hangulata, atmoszférája, családiassága.”

Hanna és Örs a teljesen magyar nyelvű Erkel Gimnáziumba járnak, viszont náluk sem merültek fel abból komolyabb problémák, mert Romániából járnak át. Igaz, Hanna szerint nagyon más volt számára a gyulai környezet, mint Nagyzerind: „Mintha nem is az anyanyelvemen beszéltünk volna a barátaimmal. Jó, megértettük egymást, de teljesen mások voltak a szokásaink, és a karantén miatt több időbe is került, hogy megszokjuk egymást. De mostanra már eljutottunk oda, hogy ismerjük egymás szokásait, és mindig kérdezősködnek, hogy »na, milyen Romániában ez vagy az?«. Van, hogy például egy-egy szót nem is ismernek, és megdöbbenek, hogy mit is mondtam. De igazából az én környezetem nagyon elfogadó volt és csak egyszer kaptam meg azt, hogy »te, román lány«, amire mondtam, hogy nem, én nem vagyok román. Utána pedig egyszer se hallottam már ezt.”

Örsnek sem akadt komolyabb gondja a beilleszkedéssel:

„Poénkodunk ezzel, én is poénkodok ezzel, engem abszolút nem zavar. Van egy nagyszalontai osztálytársam, akit úgy zavar ez, de én abszolút nem veszem fel, inkább elpoénkodjuk, mintsem hogy komolyan vegyem.”

„Nem is ér annyit, meg igazából egy csomó osztálytársam van, aki Magyarországon lakik, és sokkal több közük van a románokhoz, mint nekem” – utalt Örs arra, hogy Gyulán és a szomszédos Eleken is él egy igen nagy román közösség.

Erzsébet tanítónőként is látja, hogy a gyerekek az iskolán kívül nem találkoznak a román nyelvvel, hiszen otthon és a faluban mindenki magyarul beszél – Fotó: Bődey János / Telex
Erzsébet tanítónőként is látja, hogy a gyerekek az iskolán kívül nem találkoznak a román nyelvvel, hiszen otthon és a faluban mindenki magyarul beszél – Fotó: Bődey János / Telex

Több határ menti romániai településre, városba is ellátogattunk, és bármerre jártunk, szülők és tanárok is azt mondták, hogy egyre több romániai magyar diák folytatná vagy folytatja is a középiskolai tanulmányait Magyarországon. Sütő Szabolcs kulturális referensként szokott néptáncórákat tartani a Bihar megyei Érsemjén általános iskolásainak: „Amikor csináltam egy ilyen felmérést a hatodikosok, hetedikesek tánccsoportjában, a gyerekek több mint fele mondta azt, hogy Magyarországon szeretne továbbtanulni.”

„Mi azt tapasztaljuk, hogy a nyolcadik osztályt végzett diákjaink körülbelül 15 százaléka az, akit nem találunk meg a középiskolai rendszerben a következő évben. Ez a 15 százalék több okból hiányzik: van egy része, amely egyszerűen nem akar továbbtanulni, főleg a hátrányos helyzetű diákokról van szó, sokuknak lehetőségük nincs, mások szakképesítetlen munkát kezdenek végezni – a méréseink alapján az ő számuk kitesz olyan hét százalékot a 15-ből. Vannak, akik román nyelven folytatják a tanulást, mert nem találják meg azt a szakot a mi hálózatunkon belül, amit szeretnének végezni; és van egy hányad, akik Magyarországon folytatják” – mondja Kéry Hajnal, Bihar megye főtanfelügyelő-helyettese.

Ehhez hozzáadódik az is, hogy a gyerekek létszáma általában is csökken – Magyarországhoz hasonlóan Romániában is. Szatmár megye főtanfelügyelő-helyettese, Szejke Ottilia szerint egyre több magyarországi iskola reklámozza magát a határ túloldalán, hogy átcsábítsák a gyerekeket – ennek ellenére ő ezt nem nevezné veszélyesnek. Adataik szerint az észak-partiumi megyében inkább a középiskola végén lépik át a határt a magyar diákok: „Olyan középiskoláink vannak, amelyekben bíznak a szülők, és valószínűleg az is egy akadály, hogy át kell menni a határon, azért különbözik a tanterv. (...) Nagyon örülök egyébként, hogy Szatmár megyében ez nem egy trend, és nagyon remélem, hogy nem is fog azzá válni. Hangoztatjuk folyamatosan, tanévnyitókon, tanévzárókon, hogy nekünk itt szükségünk van a jó képességű szakemberekre – és azokat az egyetemistákat is próbáljuk visszacsábítani, akik Kolozsváron vagy bármely más egyetemi központban végezték a tanulmányaikat, merthogy végül is ők a jövő, és a befektetett munka az általuk fog megtérülni. De csak abban az esetben, ha visszajönnek.”

A Bihar megyei Kéry Hajnal viszont nemcsak veszélyesnek, de károsnak is tartja a jelenséget: „Nekem az a véleményem, hogy minden egyes diáknak meg kéne találnia a helyét ebben az oktatási rendszerben, a szülőföldjén, itt Bihar megyében, és meg kell tennünk mindent azért, hogy biztosítsuk számukra azokat a lehetőségeket, amelyek itt tartják őket. Egyrészt jogukban áll magyarul tanulni, így itt kell megteremtenünk azt, hogy minden egyes szakra, minden egyes lehetősége meglegyen a továbbtanulásra. Jelen pillanatban már egyetemi szintű oktatás is van magyar nyelven sok helyen az országban. Nekem az a véleményem, hogy minél közelebb és minél inkább a szülőföldjükön kell megtalálni a saját gyermekeink és diákjaink helyét” – mondja Kéry. Persze szerinte is „mindig lesznek olyanok, akik még többet szeretnének, vagy valami mást szeretnének, mint ami itt a rendelkezésükre áll”, azonban a határátlépő diákok többsége eleve olyan családból származik, ahol az egyik vagy mindkét szülő Magyarországon dolgozik, vagy már eleve nem is Románia területén laknak.

Az Arad megyei igazgatónő, Spier Tünde is arról beszélt, hogy a megye magyar diákjainak körülbelül tíz százaléka megy a magyarországi, főleg a közeli gyulai középiskolákba. Pontos számot azonban nem tudni arról, hogy hányan lépik át a határt – és több kutató is felhívta a figyelmünket arra, hogy a kettős állampolgárság miatt nem is igazán nyomon követhető az oktatási migráció.

A tendenciák, nagyságrendek azonban kikövetkeztethetőek, legalábbis Magyari Tivadar szerint, aki az erdélyi politika legstabilabb pontjának számító RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) oktatásért felelős alelnökeként foglalkozik a témával: „Röviden és egyszerűsítve: a 90-es évek első felében lehetett volna a legnagyobb méretű ez a jelenség, mert akkor még csak visszaépülőben volt a korábban megnyirbált romániai magyar középoktatás – de akkor sokkal bonyolultabb volt elismertetni a tankötelezettség külföldi teljesítését és honosítani a diplomákat. Később ezek az akadályok csökkentek, de addigra fejlődött a romániai magyar középfokú oktatás, a kilencvenes évek végétől kiépült a felsőoktatás is, és csökkent a magyarországi egyetemre járás elterjedtsége. Viszont az ezredforduló, különösen az EU-csatlakozás után aztán a kettős állampolgárság lehetőségével ismét növekedett: részben a könnyebbé vált ügyintézés miatt, de szerintem részben szemléleti, divatszerű okokból is.”

Magyari elmondta, hogy tíz éve, amikor még román állampolgárként regisztrálták a Magyarországon tanuló határon túliakat, közel másfél ezer ilyen középiskolás jelent meg a statisztikákban – leginkább olyan családokból, akik áttelepültek a határ magyar oldalára, vagy ideiglenesen ott tartózkodtak a szülők munkahelye miatt. Ma azok számát, akik Magyarországon tanulnak, annak ellenére, hogy Romániában is adottak a magyar intézmények, Magyari félezer diákra becsli.

„Ebből kijönne egy nagy erdélyi magyar középiskola. Zömük Bihar, Szatmár, Arad és Szilágy megyei magyar tannyelvű iskolákból hiányzik a határ közelsége miatt” – mondja Magyari.

Az első kettőben jelentős a magyar kisebbség aránya: a legészakibb Szatmár megyében 35 százalék fölötti a magyarok aránya, míg Bihar és Szilágy megyében 25 százalék fölötti. A Partium déli részén, Arad megyében azonban csak 9 százalék vallotta magát magyarnak a legutóbbi, 2011-es népszámláláson.

Magyari becsléseit alátámasztják a magyarországi oktatási statisztikák is Papp Z. Attila szerint: ebből az tűnik ki, hogy 2004-ig növekedett a Magyarországra érkező román állampolgárságú diákok száma, az uniós csatlakozás után viszont ez a tendencia csökkent, majd 2010 után szinte teljesen alábbhagyott. Ez persze összefügg azzal is, hogy bevezették a kettős állampolgárságot, így a Romániából érkező diákok jelentős része magyar állampolgárként jelent meg a rendszerben.

A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium udvarán péntek délelőtt még mindenhol ott sorakoznak a diákok biciklijei. Örs is szívesen bringázna haza, ha nyitva lenne a Nagyzerindhez közelebbi határátkelő – Fotó: Bődey János / Telex
A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium udvarán péntek délelőtt még mindenhol ott sorakoznak a diákok biciklijei. Örs is szívesen bringázna haza, ha nyitva lenne a Nagyzerindhez közelebbi határátkelő – Fotó: Bődey János / Telex

Aki az iskolaváltással országot is vált, gyakran kifogásolja a romániai magyar gimnáziumok hiányosságait – amit egyébként Magyari Tivadar vitatna. „Szögezzük le: ezek nagy része csak vélt hiányosság, hiszen az Arad, Bihar, Szatmár megyei középiskoláink zöme állja a versenyt” – mondja Magyari. Szintén gyakran hallja azt az okot az oktatáspolitikus szülőktől, hogy attól félnek, a gyerekük nem jutna be a kívánt középiskolába, ezért inkább magyarországi iskolába íratják be őket. „Ez viszont egy mentalitásbeli tényező: a nyolcadik osztály utáni továbbtanulásban gondolkodó romániai magyar családok nagy részében a serdülő gyerek számára elméleti líceumban képzelik el az iskolai pálya folytatását. (...) Viszont a középiskolai kínálatnak csak egy részét jelenti az elméleti osztályok kínálata” – mondja a politikus.

Azt Magyari is kiemeli, hogy az oktatási migráció az elvándorlás motorja lehet, hiszen román érettségi nélkül, eltávolodva a román nyelvtől már nem tudnának teljes mértékben elhelyezkedni a romániai munkaerőpiacon. Így a határ menti közösségek elveszíthetnek olyan diákokat, akik a jövő értelmiségi rétegét adhatnák, mondja Papp Z. Attila: „Ha megnéznénk a felsőoktatási adatokat, azt látnánk, hogy ott is van egy elvándorlás Magyarország irányába, és aki már itt elvégzi a felsőoktatást, főleg hogyha már az alapképzést is ott végezte, és aztán arra ráépül egy mester-, vagy akár még PhD-képzés is, akkor nagy valószínűséggel már nem fog visszamenni a szülőföldjére. Ilyen értelemben kisebbségi szempontból a jelenség mindenképpen a humán erőforrás veszteségét jelenti.”

Bár a szülők szerint a magyarországi középiskola nem gátja annak, hogy esetleg visszatérjenek majd a gyerekek a romániai felsőoktatásba, az általános tapasztalat az, hogy aki a magyar oldalra kerül, az ott is folytatja – és egyelőre ez a terve Hannának és Örsnek is.

A Bălcescu igazgatónője is arról beszélt, hogy pontos adatai erről ugyan nincsenek, de a diákjaik közül arányaiban sokkal többen folytatják a továbbtanulást a határokon innen, mint Romániában – és akik kint tanultak, azok közül is az „oroszlánrészük” végül visszaköltözött Magyarországra. „A legtöbben a hazai egyetemeken tanulnak tovább, de a román állam biztosít ösztöndíjat a felsőfokú tanulmányaikat kint végzőknek – hogyha akarnak menni. Az utóbbi 20-25 évben azért tanultak kint is diákjaink, összeszámoltuk, és közel száz hazai román nemzetiségű egyetemista végezte a tanulmányait Romániában összesen. Na de hát itt meg sok százan, ezren, a legkülönfélébb főiskolákon és egyetemeken – a sikeresebb diákjainkat pedig felveszik a Corvinus Egyetemtől kezdve az éppen trendi szakokra is” – mondta Czeglédiné.

Inkább legyen itt magyar, mint ott román

Válhat-e az elvándorlás tömegessé? Papp Z. Attila szerint nem: „Ahhoz nem tudom, minek kellene történnie, hogy egy ilyen nagyfokú migrációs dolog beinduljon, de mint jelenség ez szerintem folyamatosan jelen lesz maga a maga ingadozásaival.” Azonban a kutatóprofesszor hozzátette: „Ami egy adott kisebbségi közösségnek veszteség, az munkaerő szempontjából egy másik közösség számára könnyen nyereség lehet. És ki nem mondott elv, hogy ha már nagyfokú az elvándorlás, akkor »nem olyan nagy baj«, ha az megáll Magyarországon. Akkor inkább így mentsék meg, mint hogy helyben maradva esetleg asszimilálódjanak.” Bár nyíltan senki nem buzdít elvándorlásra persze, de szerinte a könnyített honosítás és kettős állampolgárság intézményei eleve bátorítják a trendet. A magyar államnak részben munkaerőpiaci érdeke is az elvándorlás:

„Sokáig, vagy talán a jelenben is, úgy tekintettek Magyarországon a határon túli magyarokra, mint demográfiai utánpótlásra. Csakhogy ez félrevezető, merthogy a határ menti régiókban is nagyfokú csökkenés van, és ha erre még tudatosan rá is építünk, akkor a kisebbségi magyar közösség még inkább, mondhatni exponenciálisan csökkenni fog” – mondja a kutató. –

„Gondoljunk bele, hogyha most Erdélyre gondolunk, a legutolsó népszámlálás adatai szerint már csak mindösszesen 1,2 millió magyar él Erdélyben.”

„Ha ehhez hozzátesszük, hogy ennek durván tíz százaléka magyar anyanyelvű romát jelent, akkor ez a szám a kifejezetten magyar nemzetiségűek esetében még kisebb – miközben a rendszerváltás környékén ugye még az volt a toposz, hogy itt egy kétmilliós magyarság él. Ez nyilván nem volt kétmillió, de azért mégis, a kilencvenes évek elején kimutatott 1,6-1,7-hez képest ez egy egész nagymértékű csökkenés rövid húsz év alatt.”

„Minden olyan diák, aki úgy dönt, hogy külföldön folytatja a tanulmányait, az nekünk, a közösség számára egy veszteség. Egy közösség akkor működik jól, ha a tagjai aktívak, a tagjai itt vannak, a tagjai benne vannak mindenféle tevékenységben. Persze ha kevesebben vagyunk, akkor az picit gyengíti a közösséget” – mondja Spier Tünde, aki szerint ennek velejárója is, hogy küzdeni kell a jelenség ellen – persze mindenki a maga eszközeivel:

„Ha tudnám, hogy politikailag mit kellene csinálni, akkor nem itt ülnék és nem ezt csinálnám. Mi mint iskola próbálunk ez ellen tenni olyan szinten, hogy megismerkedünk a magyarországi középiskolák tevékenységével, életével, kapcsolatban vagyunk velük, és ha a tanulás szempontjából nem is tudunk sokat változtatni – mert mi egy adott programhoz vagyunk kötve, nem dobhatok ki egy fejezetet csak azért, mert nehéz –, viszont az iskolán kívüli, szabadidős tevékenységekben megpróbáljuk felvenni a versenyt az ottani iskolákkal azért, hogy a gyerek jól érezze magát nálunk.”

Örsék kertje még este is hangos a ludaktól, a kutyája pedig nagyon jól megfér a macskákkal, meséli a fiú. Az ingázás miatt persze egyre ritkábban látja őket – Fotó: Bődey János / Telex
Örsék kertje még este is hangos a ludaktól, a kutyája pedig nagyon jól megfér a macskákkal, meséli a fiú. Az ingázás miatt persze egyre ritkábban látja őket – Fotó: Bődey János / Telex

Aki viszont már a határ magyarországi oldalán kezd el tanulni, azt igen nehéz lehet visszahúzni a határon túlra. Örsöt kétszer látogattuk meg: először még az ősz elején, majd november végén. Szeptemberben még arról beszélt, szívesen képzelné el a jövőjét Nagyzerinden, hiszen számára kedves ez a falu: „Még nem rágódtam sokat a továbbtanulás gondolatán, viszont az egyetemekről Romániában nagyon jót hallottam, és nagyon sok ismerősöm döntött úgy, hogy a magyarországi tanulás után visszajön ide. De ez még a jövő kérdése.” Novemberben viszont már úgy gondolta, már Magyarországon érzi otthon magát:

„Hát, inkább Gyulán lakok most már, mint Zerinden. Én nagyon szeretem ezt a falut, meg az embereket is, de nem tudom, ezen nem gondolkoztam még. Nem emlékszem, hogy mit mondtam szeptemberben, de ezek szerint gyengül ez a hozzáállásom.”

Nagyzerindről már csak egy barátjával tartja a kapcsolatot, aki az osztálytársa a gyulai gimnáziumban is – „a többiekkel, akikkel addig jóban voltam, abszolút nem, nagyon ritkán beszélek velük.” Persze Örs sem zárja ki, hogy végül mégis Romániában helyezkedjen el.

Sütő Szabolcs, az érmihályfalvai népművelő szerint is „benne van a pakliban”, hogy azok a gyerekek, akik már a középiskolában Magyarországon tanulnak, ott is folytatják majd az életüket: „Azt lehet mondani, hogy a 80 százalékuk nem igazán jön haza, vagy még megyen tovább külföldre, mert hát az anyagi szempont is számít. Sőt, manapság úgymond ez a legfontosabb mindenki körében, úgy is szoktam mondani, hogy »lélek, lélek, de miből élek?« A többsége szerintem így összegezve ott marad, nem jön haza.”

Cikkünk a Telex és a Transindex együttműködéséből, az International Press Institute és a MIDAS által támogatott NewsSpectrum ösztöndíjprogramnak köszönhetően jöhetett létre.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass