2046 új fertőzött, 28 halott három nap alatt itthon

2021. október 11. – 09:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus magyarországi terjedéséről tájékoztató hivatalos kormányzati oldal ismét egyben közölte a pénteki, szombati és vasárnapi adatokat, eszerint:

  • Új fertőzöttek száma: 2 046 (a pénteken közölt adatokhoz képest +1 272)
  • Új halálos áldozatok száma: 28 (a pénteken közölt adatokhoz képest +12)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 715 (a pénteken közölt adatokhoz képest +65)
  • Lélegeztetőgépre szorulók száma: 109 (a pénteken közölt adatokhoz képest +9)
  • Új mintavételek száma: 39 373 (a pénteken közölt adatokhoz képest +23 655)
  • Az első dózissal oltottak száma: 5 909 819 (a pénteken közölt adatokhoz képest +3 982)
  • Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 5 679 589 (a pénteken közölt adatokhoz képest +5 407)
  • A harmadik dózissal is beoltottak száma: 898 000 (a pénteken közölt adatokhoz képest +21 000)

Ha az egyben kiadott három nap adatait átlagoljuk, akkor egy nap alatt 682 új fertőzöttet találtak, és naponta legalább 9 ember vesztette életét hétvégén. Kórházba naponta kicsivel több, mint 21 ember került, lélegeztetőgépre pedig átlagosan három embert kellett helyezni a hétvégén.

A Telex hat napja kérdezte meg az adatokat közlő koronavirus.gov.hu sajtóosztályától, hogy az egyre növekvő fertőzési és halálozási adatok tükrében mikor állnak vissza arra a harmadik hullám végéig tartó gyakorlatra, miszerint hétvégente is közlik a napi adatokat. Kérdésünkre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége hétfőn kiadott felhívásában azt írta, hogy az oltási hajlandóság elapadt, és a tájékoztatási kampányokkal, a kistelepülésekre irányított oltóbuszokkal vagy az idősek és hátrányos helyzetűek számára szervezett oltási akciókkal sem sikerül érdemi javulást elérni a beoltottak arányában. Mint írták, ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottsági arányát, ugyanakkor az orrot és szájat eltakaró maszk használatával is több ezer emberi életet lehet megmenteni Magyarországon a negyedik hullám alatt. Azt kérik az emberektől, hogy zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot. Amikor csak lehetséges, tartson megfelelő távolságot másoktól, és gyakran fertőtlenítse a kezét.

Négy iskolában is karanténba kerültek osztályok Kazincbarcikán. Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola székhely iskolájában egy pedagógus koronavírus-betegsége miatt egy osztály október 16-áig karanténba került, a többi tagintézményben normál rend szerint folyik az oktatás. A Tompa Mihály Református Általános Iskolában egy diák tesztje pozitív lett, ezért egy osztály karanténban van. Az Irinyi János Református Oktatási Központban Covid-19 érintettség miatt egy osztály van karanténban. A Don Bosco Általános Iskola, Szakképző Iskola, Technikum, Gimnázium és Kollégiumban három diák koronavírus-fertőzés miatt nem jár iskolába, az érintett osztály fele került karanténba. Minderről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt mondta az ATV-nek, mivel még nincs tesztelés az iskolákban, a megbetegedések nagy része véletlenszerűen derül ki.

Súlyos koronavírus-betegeket szállítanának Romániából magyar kórházakba. A román hatóságok Magyarországgal folytatnak tárgyalásokat súlyos állapotban lévő Covid-betegek átszállításáról – közölte pénteken Raed Arafat román belügyi államtitkár. Arafat elmondta, hogy pontosan meg kell határozni, milyen esetben, milyen körülmények között és hány beteget lehetne átszállítani Magyarországra. Egyelőre a határ menti megyékből hoznának súlyos betegeket mentőautóval, ugyanis a repülőgépen történő szállítás az oxigénpalackok miatt nem jöhet szóba. Román betegek magyarországi ápolására Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felajánlása nyomán jelentkezett szerdán az Arad Megyei Sürgősségi Kórház. Magyarország az egyedüli, amellyel a románok hasonló tárgyalásokat folytatnak.

Romániában olyan súlyos a helyzet, hogy vesztegzár alá vonnak egy megyeszékhelyet. Vesztegzár alá vonják a romániai Szörényvár (Drobeta-Turnu Severin) városát, Mehedinți megye központját. A friss döntés alapján egyelőre két hétre lezárt település az első megyeszékhely, amelynek működését a koronavírus-járvány negyedik hullámában ilyen súlyosan korlátozzák. A vesztegzár a gyakorlatban azt jelenti, hogy keddtől újra online oktatásra állnak át az iskolák, bezárnak a vendéglátóhelyek (a teraszok is, csak elvitelre és házhoz szállítással árusíthatnak), a játéktermek, a boltok pedig csak 18 óráig tarthatnak nyitva. Nem szabad majd esküvőt, keresztelőt, és semmiféle magánrendezvényt szervezni, és kötelező lesz a maszkviselés az utcán is. Az alacsony, mindössze 31 százalékos átoltottsági aránnyal rendelkező Romániát súlyosan érinti a negyedik hullám, naponta 300 főt meghaladó halálos áldozatot szed a vírus. Az elhunytak több mint 90 százaléka nem volt beoltva.

A WHO hamarosan újrakezdi a Szputnyik V engedélyeztetési eljárását. A Szputnyik V-t már közel hetven országban használják, közte Magyarországon, de eddig még nem kapta meg az WHO engedélyét. Szeptember közepén a jóváhagyási folyamatot azért függesztették fel, mert az egyik orosz vakcinagyár nem felelt meg az előírásoknak. Míg az oroszok a napokban arról beszéltek, hogy a vakcinával nincs is probléma, csak annak dokumentációjával. Simao arról beszélt, hogy bizonyos jogi eljárások hiánya miatt függesztették fel az engedélyeztetést, de ezt a problémát már tisztázták is, és hamarosan újraindíthatják a folyamatot. Azt a főigazgató-helyettes is megjegyezte, hogy az oroszok dokumentációja még nem tartalmaz minden szükséges információt, és az oroszországi gyártók ellenőrzésével kapcsolatban is vannak nyitott kérdések.

A világon 237 854 917 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 851 562 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 44 339 747. A halálos áldozatok száma 713 227. Indiában 33 953 475 fertőzöttet és 450 589 halálos áldozatot jegyeztek fel. Brazíliában 21 575 820 fertőzöttről és 601 011 halálos áldozatról tudni.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!