A WHO hamarosan újrakezdi a Szputnyik V engedélyeztetési eljárását

2021. október 8. – 11:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) újraindítja az orosz Szputnyik V vakcina engedélyeztetési eljárását, jelentette be csütörtökön Mariangela Simao, a WHO egyik főigazgató-helyettese.

A Szputnyik V-t már közel hetven országban használják, közte Magyarországon, de eddig még nem kapta meg az WHO engedélyét. Szeptember közepén a jóváhagyási folyamatot azért függesztették fel, mert az egyik orosz vakcinagyár nem felelt meg az előírásoknak. Míg az oroszok a napokban arról beszéltek, hogy a vakcinával nincs is probléma, csak annak dokumentációjával.

Simao arról beszélt, hogy bizonyos jogi eljárások hiánya miatt függesztették fel az engedélyeztetést, de ezt a problémát már tisztázták is, és hamarosan újraindíthatják a folyamatot.

Azt a főigazgató-helyettes is megjegyezte, hogy az oroszok dokumentációja még nem tartalmaz minden szükséges információt, és az oroszországi gyártók ellenőrzésével kapcsolatban is vannak nyitott kérdések.

A Szputnyik V engedélyeztetési problémáiról és a magyar szputnyikosok utazási lehetőségeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

(via AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!