Rekordokat dönt Romániában és Oroszországban a koronavírus-járvány

2021. október 5. – 17:25

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában rekordott döntött a napi Covid-19-fertőzésszám, valamint a kórházban kezeltek, és a halálozások száma is az elmúlt napon. Oroszországban a halálozások száma a legmagasabb a járvány kezdete óta, a halálozási ráta pedig 2,77 százalék.

Romániában megdőlt az egy nap alatt jegyzett új koronavírusos fertőzések, a járvány miatti elhalálozások, és a kórházban kezelt koronavírusos betegek rekordja – derült ki a stratégiai kommunikációs törzs kedden kora délután közölt hivatalos adataiból.

Az MTI híre szerint az egy nap alatt jegyzett 15 037 új eset jelentősen felülmúlja a múlt szombaton jegyzett 12 590-es korábbi csúcsértéket. A járványnak tulajdonított, és az elmúlt 24 órában jegyzett 252 halálesethez hasonló magas számot csak a járvány harmadik hullámában, április 20-án jegyeztek. Akkor 235 személy halt meg egy nap alatt. A koronavírus romániai megjelenése óta most vannak a legtöbben, 14 402-en kórházban a kór miatt. Legutóbb április elején nehezedett a mostanit megközelítő nyomás a kórházakra.

Oroszország: egy nap alatt 895-en haltak meg

Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 895-en haltak meg koronavírus-fertőzés következtében a kedden közzétett hivatalos adatok szerint. Ez a legmagasabb szám a járvány kezdete óta. Ezzel a halálos áldozatok száma 211 696-ra nőtt. A nem véglegesített halálozási ráta 2,77 százalék.

Az igazolt fertőzöttek száma 25 110-zel 7 637 427-re emelkedett. A napi növekmény 0,33 százalék, az új esetek 8,4 százaléka volt tünetmentes. Az országban 666 672 aktív esetet tartanak számon. A felépültek száma 18 568-cal 6 759 059-re nőtt.

Mentős munka közben Moszkvában – Fotó: Sefa Karacan / AFP
Mentős munka közben Moszkvában – Fotó: Sefa Karacan / AFP

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 194 millió, az elmúlt napon pedig 344 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 349 626 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva a magas halálozási számot az elégtelen átoltottsági szinttel magyarázta. Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével megtartott online kormánytalálkozáson azt mondta, hogy a 146 milliós Oroszországban eddig 47,4 millió ember kapta meg a Covid-19 elleni vakcina egy komponensét, 42,2 millió embert pedig mindkét összetevővel beoltottak. A betegség utáni ismétlő injekciót 1,9 millióan kapták meg.

Elmondta, hogy a 65 év felettiek körében az átoltottság 40,5 százalékos. Golikova szerint a kollektív immunitás elnyeréséhez még 35,9 millió embert kell beoltani, 7,6 millió embernek pedig ismételten kell beadni az injekciót. Közölte azt is, hogy idén ősszel háromszor annyian betegedtek meg az új koronavírustól, mint 2020-ban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!