Sinopharm-vakcinát is fognak gyártani a debreceni Nemzeti Oltóanyaggyárban

2021. május 31. – 16:16

Másolás

Vágólapra másolva

A jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kínában.

Az MTI beszámolója alapján Szijjártó szerint ez nagy stratégiai előnyt jelent majd Magyarországnak. A miniszter azt is kiemelte, hogy az utóbbi hét évben immár 12. alkalommal folytatott kétoldalú tárgyalást kínai kollégájával, Vang Jivel, ami szerinte azt mutatja, hogy a felek nagy jelentőséget tulajdonítanak az együttműködés fejlesztésének.

„Magyarország és a Kínai Népköztársaság 2017 óta stratégiai partnerei egymásnak, ha valakinek eddig kétségei voltak, akkor az elmúlt hónapokban meggyőződhetett arról, hogy Magyarország milyen sokat profitált ebből a stratégiai együttműködésből (...) Annak sikere most már megmentett emberéletekben mérhető” – mondta Szijjártó, aki szerint az oltóanyag nem ideológiai vagy geopolitikai kérdés, hanem az életmentéshez szükséges eszköz.

Szijjártó szerint, ha a kormány nem vásárolt volna vakcinát a Sinopharmtól, akkor „most egymillióval kevesebben lennének beoltva, nem állnánk az Európai Unió élén az oltottság tekintetében, és nem tudtunk volna jelentős lépéseket tenni vissza a normalitás irányába”.

Az együttműködés keretében Magyarországon átveszik a Sinopharm teljes gyártási technológiáját, ami Szijjártó szerint fontos előny lesz, mert úgy látja, hogy a világban folyamatos lesz a kereslet a vakcinák iránt.

A kormány novemberben jelentette be, hogy kínai és orosz vakcinák beszerzéséről tárgyalnak. Az oltás februárban kezdődött el a kínai fejlesztésű, inaktivált (elölt) víruson alapuló Sinopharm-vakcinával. Az eddigi utolsó Sinopharm-szállítmány május 21-én érkezett Magyarországra, ezzel együtt összesen több mint ötmillió adag vakcina érkezett Kínából. A vakcinabeszerzésről ebben a cikkben írtunk részletesen.

A Debrecenben épülő Nemzeti Oltóanyaggyárat februárban nyilvánították nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé. György László államtitkár az operatív törzs május 17-i tájékoztatóján elmondta, hogy 100 nap múlva lesz az oltóanyaggyár alapkőletétele. Az államtitkár szerint gazdasági értelemben is megtérülő beruházásról van szó, mert a gyár exportra is termel majd.

Két nagy kínai bank is megjelenik Magyarországon

Szijjártó a hétfői sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy szerinte a két ország jelentős gazdasági sikertörténetek előtt áll: hamarosan két nagy kínai bank is megjelenik Magyarországon, és jelenleg is több nagy magyarországi beruházásról folynak tárgyalások, például az elektromos autók gyártása terén.

Az EU és a Kína közötti kapcsolatról Szijjártó azt mondta, hogy a kormány támogatja a viszony javítását célzó kezdeményezéseket. A „szankciók és ellenségeskedés” helyett kölcsönös érdekeken és tiszteleten alapuló együttműködésre lenne szükség szerinte. Ha nem sikerül javítani a kapcsolatokat, akkor az EU nagyon sokat fog azzal veszíteni – tette hozzá.

Végezetül kiemelte, hogy Kína engedélyezte Magyarország számára egy új főkonzulátus létesítését a Kuangtung tartománybeli Kantonban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!