Úgy néz ki, bejött a kormányzati orosz rulett a kínai vakcinákkal

Az Egészségügyi Világszervezet péntek este bejelentette, hogy megadja az engedélyt a kínai Sinopharm vakcina vészhelyzeti alkalmazására. Bár ez senkire nézve nem kötelező érvényű, a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Pfizer, az AstraZeneca, a Johnson&Johnson és a Moderna oltóanyagai után a kínai vakcina is a „világszerte elfogadott” skatulyába kerül. Ez akkor is fontos, ha Sinopharmmal a WHO bólintása előtt is oltottak már a világ több országában, többek között Magyarországon is.

Itthon azért is van különös jelentősége a WHO listájára való felkerülésnek, mert a kínai vakcina körül alakult ki mostanában a hazai politika egyik legkomolyabb kommunikációs csatája, sőt, úgy néz ki, a kormány a brüsszelezés-sorosozás-migránsozás szintjére próbálja felhozni, és hosszú távra központi kampánytémává tenni az „oltásellenes baloldal” toposzát. Ennek a hátterével bővebben itt foglalkoztunk, röviden annyi a történet, hogy:

• az ellenzék sokat kritizálta a keleti vakcinák beszerzését és alkalmazását, mondván, az előbbi elég átláthatatlan, utóbbiba pedig akkor kezdett bele a kormány, amikor még nem voltak bizonyítékok azok hatásosságára és biztonságosságára
• a kormány ezt azóta is úgy kommunikálja nagy erőkkel, hogy a baloldal általában véve oltásellenes kampányt folytat, és emberéletek száradnak a lelkükön

A WHO mostani bejelentésével a kormány kapott ebben a kommunikációs csatában hatalmas muníciót, hiszen azt mondhatja, na ugye, a WHO is támogatja, jó a kínai vakcina, ti meg ellene voltatok, ergo oltásellenesek vagytok. És nem is csak mondhatja, mondja is:

• Szijjártó Péter percekkel a WHO bejelentése után adott ki közleményt arról, hogy „Rendkívül felelőtlen és az emberek életét veszélyeztető politikát folytatott és folytat az ellenzék, most azonban ez az álláspontjuk végleg megbukott”.
• Aztán jött Kásler Miklós azzal, hogy „a WHO döntésével nemzetközi szinten is beigazolódott a magyar kormány álláspontja”
• Majd Varga Judit következett: „Mosolyogni ér! A vakcina biztonságos és hatásos. Ezt mi, magyarok régóta tudjuk.”
• Végül Hidvéghi Balázs fideszes kommunikációs igazgató zárta a sor azzal, hogy „hatalmas pofára esés az oltásellenes baloldalnak, hogy a WHO engedélyezte a Sinopharm-vakcinát.”

És ez csak a bejelentés utáni első pár óra termése, elég valószínű, hogy a következő hetekben a csapból is ez fog folyni. A kommunikáció iránya egyértelmű, az oltásellenes vádak mellett erős üzenetként jelenik meg az, hogy a WHO, a nemzetközi szakértők, és úgy általában a világ a magyar kormány mögött kullog. Mi már rég megléptük azt, amit ők csak most, mi már akkor is tudtuk, amikor ők még nem is sejtették. És valóban, az események láncolata pontosan erre utal. Persze felmerül azért néhány kérdés. Ha a kormány már akkor tudta, vajon mire alapozta ezt a tudást? És miért nem osztotta meg ezt sem a közvéleménnyel, sem a WHO-val?

Hogy jobban megértsük a helyzetet, vegyük végig a kínai vakcina magyarországi történetének fontosabb állomásait.

Az előző részek tartalmából

Novemberben jelentették be, hogy a kormány kínai és orosz vakcinák beszerzéséről tárgyal. Az ellenzék rögtön tiltakozásba kezdett, mondván, ez nagy felelőtlenség, hiszen ezekről az oltóanyagokról nem állnak rendelkezése olyan részletes dokumentációk, teszteredmények, mint a nyugatiakról. Az európai gyógyszerhivatal se vizsgálta őket, nincs is európai engedélyük. A kormány decemberben robbantotta rá erre az „oltásellenes baloldal” kommunikációs atombombáját. Hamarosan már Orbán Viktor is arról beszélt, hogy az oltásellenes kampány bűn, és emberek halnak meg a baloldal miatt; a DK pedig még petíciót is indított a kínai vakcina ellen.

Mindezek ellenére februárban elkezdődött az oltás a Sinopharm vakcinával. A magyarországi engedély elég kalandosan lett meg. A kormány már azelőtt bejelentette, hogy milliós nagyságrendben fog vásárolni belőle, hogy az OGYÉI megvizsgálta volna, aztán egy rendelettel ki is üresítették a szakmai hatóság engedélyét (a rendelet után ezt az OGYÉI ugyan megadta, de ez akkor már csak formaság volt).

Márciusban a kormány nyilvánosságra hozta az orosz és kínai vakcinabeszerzések szerződéseit. Volt is bennük elég sok furcsaság, a Sinopharm oltóanyagot például egy roppant zűrös közvetítőcégen keresztül vettük, elég drágán. A mai napig nem tudjuk, mi szükség volt erre a cégre, mi alapján választották ki, mennyi profitot vágott le a milliárdos bizniszből, ki áll valójában a cég mögött, és miért nem lehetett ezt egy állami céggel, átlátható módon intézni.

Április végén, amikor már régóta oltottak a kínai vakcinával, a kormány kiadott egy elég fura táblázatot az egyes oltások hatékonyságáról. Az adatokból a laikus szem könnyen azt a következtetést vonhatta le, hogy a kínai (és az orosz) vakcina sokkal jobb, mint a nyugatiak. A szakemberek darabokra szedték a táblázatot, mondván, az félrevezető, és szakmailag teljesen értelmezhetetlen. A kormány ennek ellenére gőzerővel tolta tovább a táblázatot, sokmilliós facebookos hirdetési kampányt is épített rá, a kritikákat pedig annyival intézte el, hogy „a szakértők csak ne riogassanak”.

Május elején a WHO új értékelést tett közzé a Sinopharm vakcináról, amiben összegezte az összes addig elérhető vizsgálat tanulságait. Ebben azt állapították meg, hogy elég gyengék a bizonyítékok arra, hogy a 60 év felettieknél hatásos lenne a vakcina. Ez nem azt jelenti, hogy hatástalan lenne, hanem azt, hogy egyszerűen nincs elég adatunk még ahhoz, hogy kijelentsük, hogy biztosan jó. Ez azért különösen kellemetlen, mert Magyarországon elsősorban pont ezt a korosztályt oltották Sinopharmmal. Miközben nem tudjuk, náluk mennyire hatásos a vakcina, a kormány olyan, elég felelőtlennek tűnő üzeneteket küld, hogy „aki be van oltva, arról lepattan a vírus”. Eddigre a kormánymédiában a kommunikáció markáns eleme lett az is, hogy az engedélyek késlekedése mögött a nyugati gyógyszergyártó óriáscégek lobbiérdekeit kell sejteni, akik féltik a piacaikat és a profitjukat a keleti vakcináktól.

És ezen a ponton érkezett a WHO újabb bejelentése: a Sinopharm hatásos és biztonságos, 60 év felett is.

Itt azért tettek annyi megjegyzést, hogy ebben a korcsoportban csak közvetett bizonyítékok vannak erre, nincs elég adat, ezért minden országot biztonsági és hatásossági monitorozásra biztatnak. Ugyanezt kérték a kormánytól egyébként jó pár hete magyar kutatók is, ez először le lett söpörve az asztalról, hangos oltásellenesbaloldalazás közepette, éppen az ominózus táblázat közzétételével. Később kiderült, hogy mégis csak indult ilyen vizsgálat.

Az mindenesetre már ennyiből is jól látszik, hogy a WHO még mindig nem biztos abban, amiről a magyar kormány azt mondja, már fél éve is tudta. Erre a tudásra azóta sem láttunk semmilyen bizonyítékot – amit igen, az meg pont az ellenkezőjét támogatta. A tudtuk helyett tehát a bíztunk, vagy hittünk benne lenne a korrekt kifejezés. De vajon számít ez bármit is a végeredmény ismeretében?

Miért csak most?

A Sinopharm engedélyezése elsősorban azért húzódott ilyen sokáig, mert a kínaiak nem igazán osztották meg a világgal a tesztelési eredményeiket. Sokkal kevesebb adatból dolgozhattak a független, külső szakértők, mint a nyugati gyártóknál, ahol még olyan dolgok is kibuktak, mint például az AstraZeneca kb. egy az egymillióhoz eséllyel előforduló végzetes vérrögképződéses esetei. Ennek nem feltétlenül az az oka, hogy a kínaiaknak titkolnivalójuk lett volna. Szerepet játszhatnak olyan tényezők is, mint hogy Kínában a hagyományos, karanténra és tesztelésre építő módszerrel elég jól kordában van tartva a járvány, és ebben a helyzetben elsősorban a munkaképes korosztályt oltják, hogy a gazdaság pöröghessen. Tehát egyszerűen nincs elég tesztalany a gyenge járványhelyzet alatt egy átfogó, placebókontrollos, nagy méretű vizsgálatra, pláne az idősebb korosztályban – bármennyire is furán hangzik ez a világ legnépesebb országában.

A WHO-t, meg úgy általában a világot azonban szorítja az idő, a vakcinák eloszlása a szegény és gazdag országok között egyre egyenlőtlenebb, ráadásul éppen most alakul egy egészen súlyosnak tűnő járványgóc Indiában. Ez egyrészt nagyon sok embert érint gyenge egészségügyi ellátás mellett, másrészt lefoglalja az ország vakcinagyártó kapacitását is (Indiában az AstraZeneca licensze alapján gyártanak vakcinákat, amiknek az exportját pár hete leállították, minden szállítmányt a belső igények kielégítésére átirányítva).

A kínai vakcina engedélyezése – akár olyan áron, hogy továbbra is csak közvetett és elméleti bizonyítékok vannak az idősebb korosztályban a hatásosságára – enyhít ezen a nyomáson. Nagy valószínűséggel ez a kisebbik rossz, mint tovább várni a kutatási eredményekre.

És ugyanez lehetett a magyar kormány döntése mögötti mechanizmus is néhány hónapja, csak persze sokkal kevesebb információ alapján, sokkal inkább az ismeretlenbe ugorva. Másképp fogalmazva: több éles tölténnyel a revolverben, amivel belevágtunk az orosz rulettbe.

Ma már látjuk, hogy a kockázatos lépés bejött. Azt nagyon nagy valószínűséggel kijelenthetjük, hogy ha nem vetjük be az európai és WHO engedély nélküli keleti vakcinákat, több ember betegedett és halt volna meg (hiszen kevesebb ember lenne beoltva). Így is tragikusak a halálozási mutatók, belegondolni is rossz, mi lett volna ezek nélkül. Az eredmény tehát pozitív, a kérdés az, hogy az ehhez vezető döntés bátor kockázatvállalás volt-e, vagy felelőtlen hazárdjáték emberéletekkel. A háborús metaforákhoz már-már természetellenes mértékben vonzódó kormánykommunikáció egyébként valószínűleg az előbbire is tökéletes sikerpropaganda-hadjáratot tudna felhúzni.

Ehelyett úgy tűnik, a „mi már akkor tudtuk, okosabbak voltunk mindenkinél” lesz most a fő csapásirány, ez nagyjából a szimpatikus tudós szerepe a katasztrófafilmekben, akinek az első 15 percben senki se hisz, aztán mégis neki lesz igaza, és végül jól megmenti a világot. Ez egyébként meglepő új póz lenne a régóta a vagány utcai harcos / hős forradalmár / hadvezér karakterében feszítő Orbán Viktor számára, nem is biztos, hogy annyira hiteles lenne benne. Az „oltásellenes baloldal” szólamot viszont valószínűleg ezzel együtt is sokáig halljuk még, de a WHO engedélyével valójában egy milliméterrel sem változott a csúsztatás mérete, amire ez épül.