A Moderna hamarosan elindítja a vakcinája európai engedélyeztetését gyerekeknek

2021. május 23. – 07:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai Moderna hamarosan kérni fogja a koronavírus elleni vakcinája engedélyezését a 12-17 éves korosztálynak az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) – írja az MTI a francia Journal du dimanche cikke nyomán.

A lapnak a cég vezetője, Stephane Bancel azt mondta, a Moderna június elején nyújtja be kérelmét. Szerinte az lenne a legjobb, ha ezt a korosztályt sikerülne beoltani még az iskolaév kezdete előtt, augusztus végéig, hogy biztosan el lehessen kerülni a koronavírus negyedik hullámát Európában.

Az EMA-nál már május eleje óta zajlik a Pfizer-BioNTech vakcinájának vizsgálata a 12-15 évesek részére, miután az amerikai-német páros április legvégén beadta a kérelmét. Az Egyesült Államokban ez a vakcina már megkapta az engedélyt erre a korosztályra is. Az európai engedély akár már május végén megszülethet, a 16-17 éveseket pedig már oltják is vele.

A gyerekek oltására is szükség lehet a járvány legyűrésében

A gyerekeken végzett vizsgálat azért fontos lépés, mert az első klinikai tesztek során rajtuk nem vizsgálták a vakcina hatását. Márpedig – ahogy a koronavírus és a gyerekek kapcsolatát körüljáró cikkünkben is írtuk – a gyerekek nem kis felnőttek, egy fejlődő szervezetnek máshogy működik az immunrendszere, és erősebb mellékhatások is jelentkezhetnek náluk. Emiatt nem lehet a kiskorúakra egy az egyben megfeleltetni a felnőtt embereken végzett vakcinatesztek eredményeit.

A gyerekekre az eddigi ismereteink szerint kevésbé veszélyes a SARS-CoV-2 koronavírus, ezért a beoltásuk is kevésbé volt eddig sürgető. A vírus terjesztésében azonban bizonyos fokú szerepet akkor is játszhatnak a gyerekek, ha nem is ők tűnnek a leghatékonyabb terjesztőnek. Az oltás tehát náluk is indokolt, és így a vakcinák tesztelése is.

Tudják ezt a gyártók is, ezért a felnőtteken végzett sikeres tesztek után a gyerekek vizsgálata is egyre inkább napirendre kerül. A Pfizer például októberben, a Moderna pedig decemberben kezdte meg az első olyan vakcinatesztjeit, amelyeknek 12 évesnél idősebb gyerekek az alanyai. Ez utóbbiban 1273 tinédzser vesz részt.

A cégek már a 12 év alatti korosztály körében is javában végzik a klinikai vizsgálatokat, a Moderna már márciusban megkezdte a teszteket hat hónapos kortól. A vizsgálat során a vakcina 28 nap különbséggel beadott két adagjának biztonságosságát és hatásosságát tesztelik 6750 gyerekkel az Egyesült Államokban és Kanadában. A BioNTech vezérigazgatója szerint szeptembertől már minden korosztályt olthatnak a vakcinájukkal.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint azonban nem a gyerekeket kéne oltani a fejlett országokban a koronavírus ellen, hanem a szegényebb országokba kéne több vakcinát szállítani, ott ugyanis még az egészségügyi dolgozókat sem oltották be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!