Csecsemőkön is elkezdi tesztelni a vakcináját a Moderna

2021. március 16. – 20:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Moderna megkezdte a koronavírus elleni vakcinája klinikai vizsgálatát hat hónap és 12 év közti gyerekeken – írja a Reuters.

A vizsgálat során a vakcina 28 nap különbséggel beadott két adagjának biztonságosságát és hatásosságát tesztelik 6750 gyerekkel az Egyesült Államokban és Kanadában. Azaz ugyanazt az adagolást vizsgálják, amelyet felnőttek esetében (a Pfizer–BioNTech vakcinájánál 16 éves kor felett) már engedélyeztek a világ számos országában, az Európai Unióban például január 6-án.

A gyerekek oltása is fontos lehet

A gyerekeken végzett vizsgálat azért fontos lépés, mert az első klinikai tesztek során rajtuk nem vizsgálták a vakcina hatását – ez az oka annak, hogy engedélyt sem kapott még egyik gyártó oltóanyaga sem arra, hogy gyerekeken használják. Márpedig – ahogy a koronavírus és a gyerekek kapcsolatát körüljáró cikkünkben is írtuk – a gyerekek nem kis felnőttek, egy fejlődő szervezetnek máshogy működik az immunrendszere, és erősebb mellékhatások is jelentkezhetnek náluk. Emiatt nem lehet a kiskorúakra egy az egyben megfeleltetni a felnőtt embereken végzett vakcinatesztek eredményeit.

A gyerekekre az eddigi ismereteink szerint kevésbé veszélyes a SARS-CoV-2 koronavírus, ezért a beoltásuk is kevésbé volt eddig sürgető. Egyrészt azonban a magyarországi harmadik hullámot is okozó brit variáns miatt már egyre gyakrabban kerülnek fertőzött gyerekek is súlyos állapotba. Másrészt a vírus terjesztésében bizonyos fokú szerepet akkor is játszhatnak a gyerekek, ha nem is ők tűnnek a leghatékonyabb terjesztőnek. Az oltás tehát náluk is indokolt, és így a vakcinák tesztelése is.

Tudják ezt a gyártók is, ezért a felnőtteken végzett sikeres tesztek után a gyerekek vizsgálata is egyre inkább napirendre kerül. A Pfizer például októberben, a Moderna pedig decemberben kezdte meg az első olyan vakcinatesztjeit, amelyeknek 12 évesnél idősebb gyerekek az alanyai. Ez utóbbiban 1273 tinédzser vesz részt.

Később is jól jöhet még a Moderna vakcinája

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már több gyártó vakcinájára is kiadott gyermekgyógyászati vizsgálati tervet. Elsőként épp a Moderna, illetve a Pfizer–BioNTech ilyen irányú kutatását hagyták jóvá, egyaránt december 18-án. Az AstraZeneca kutatási tervét január 15-én, a Janssenét február 16-án tették közzé. E gyártók közül elsőként a Moderna kezdte meg a legfiatalabbakkal folytatott teszteket.

Mindez azt is jelenti, hogy a Moderna az elsők között állhat majd elő Európában a gyerekeknek is adható vakcinával. Ha valóban így lesz, az némileg más megvilágításba helyezi azt is, hogy a magyar kormány a Modernától nem látta szükségét további vakcinák megrendelésére a lakosságarányosan Magyarországnak elérhető keretből. Ezt a döntést elsősorban azzal indokolták, hogy a további vakcinák úgyis csak az év végén érkeznének, amikorra már minden felnőttnek lesz elég oltóanyag.

Az EMA gyorsított eljárás keretében értékeli ezeknek a vizsgálatoknak az eredményeit is. Ezekből azonban a legjobb esetben is csak jó pár hónap múlva lehet a gyakorlatban is bevethető vakcina. Már az is nagyon jó forgatókönyvnek tekinthető, ha a következő tanévkezdéskor el lehet kezdeni a gyerekek beoltását.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!