Egy magyar labor szerint rendben van a Szlovákiának küldött Szputnyik V vakcina

2021. május 10. – 00:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovák egészségügyi minisztérium szóvivője, Zuzana Eliašová vasárnap azt közölte, hogy egy magyar laboratórium megerősítette számukra, hogy a Szlovákiába küldött orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina tartalma kielégítő volt, és a szlovák kormány megvitatja Oroszországgal a további lépéseket – írja a Reuters.

A vizsgálatokat Magyarországon végezték el, miután Oroszország további vizsgálatokat kért egy uniós minősítésű laboratóriumban, mondván, hogy a szlovákok nem ilyen létesítményben vizsgálták a vakcinájukat. Sőt, még azt is belengették, hogy visszarendelik a Szlovákiába küldött vakcinaszállítmányt. Eliašová azt mondta, hogy Szlovákia most további vizsgálati eredményekre vár Oroszországból, amelyek várhatóan május végén érkeznek meg.

A szóvivő arról nem közölt részleteket, hogy milyen vizsgálatokat végeztek Magyarországon, és arról sem, hogy ezek az eredmények hogyan orvosolhatják a szlovák gyógyszerfelügyelet (ŠÚKL) által felvetett esetleges adathiányt.

Szijjártó Péter külügyminiszter április elején jelentette be, hogy Magyarország segít megvizsgálni a Szlovákiába érkezett orosz Szputnyik V vakcinákat. Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter pénteken azt mondta, hogy ezek a vizsgálatok kielégítőek voltak. „Tegnap emailben megkaptuk a magyar féltől a vizsgálatok eredményeit, amelyek negatívak, rendben vannak” – válaszolta újságírói kérdésre Lengvarský. „A következő körben a szakértőinkkel és főleg az orosz féllel fogunk kommunikálni a kérdés további fejleményeiről” – tette hozzá.

Szputnyik V vakcina 2021. május 6-án, Srí Lankán – Fotó: Ishara S. KODIKARA / AFP
Szputnyik V vakcina 2021. május 6-án, Srí Lankán – Fotó: Ishara S. KODIKARA / AFP

Az orosz vakcina mindeddig nem kapta meg az uniós szabályozó hatóság, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyását. Eddig Magyarország az egyetlen uniós ország, amely az EMA jóváhagyása nélkül kezdte el használni az oltóanyagot.

A The Lancet orvosi folyóiratban februárban közzétett, szakmailag lektorált vizsgálati eredmények szerint a Szputnyik V csaknem 92 százalékban hatékony a koronavírus ellen. Az orosz RDIF szuverén vagyonalap, amely külföldön forgalmazza a vakcinát, azt állítja, hogy az oltás biztonságosságát és hatékonyságát 61 ország szabályozó hatóságai értékelték.

Szlovákiába márciusban 200 ezer adag Szputnyik V vakcina érkezett, ami kormányválságot okozott. Az akkori szlovák miniszterelnök, Igor Matovič a magyar kormány segítségével titokban tárgyalásokat folytatott orosz Szputnyik V vakcinák megvásárlásáról. A koalíciós kormánya többi tagja ezen megsértődött, és távozásra bírta a kormányfőt.

A szlovák egészségügyi minisztérium márciusban engedélyezte az orosz vakcinát, de felkérte a nemzeti gyógyszerügynökséget, hogy értékeljék az oltóanyagot, mielőtt elkezdenék használni. A ŠÚKL arra a következtetésre jutott, hogy a Moszkva által szolgáltatott adatok hiányosságai miatt nem tudták meghatározni a Szputnyik V előnyeit és kockázatait, de egy áprilisi véleményében azt állították, hogy a Szputnyik V megfelelt a sterilitás, a tisztaság, a szín, a kóros toxicitás és más mérések tesztjein is.

Angela Merkel német kancellár a múlt hónapban azt mondta, hogy az EMA még nem kapott elegendő információt az orosz vakcináról ahhoz, hogy jóváhagyja azt, de ha a jóváhagyás hamarosan megtörténik, akkor Németország is fog vásárolni belőle.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!