Szlovák Gyógyszerészeti Intézet: Nem adták ki az orosz vakcina adatait a magyar hatóságok

2021. április 8. – 12:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eltérnek a Szlovák Gyógyszerészeti Intézethez (ŠÚKL) bevizsgálásra eljuttatott Szputnyik V vakcinaminták azoktól a mintáktól, amelyek még a Lancet című orvosi laphoz jutottak el, írja a Sky News és a szlovák SME is.

Az ŠÚKL szerint az orosz vakcina forgalmazói nem is juttattak el elég adatot a vakcináról az engedélyezéshez: a szükséges információk közel 80 százaléka nem érkezett meg a gyógyszerészeti intézethez. Ezek nélkül viszont nem indulhatnak meg a Szputnyik V klinikai tesztjei Szlovákiában, ami nélkül nem is engedélyezheti az oltóanyagot az ŠÚKL. Ráadásul elismerték, hogy a Szlovákiába megérkezett vakcinaminták nem hasonlíthatóak össze a más országokban használtakkal, ugyanis csak a nevük azonos.

A szükséges információk megszerzéséhez nemrég felkeresték az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) is, ugyanis az Európai Unióban egyedül ők engedélyezték eddig az orosz oltóanyagot. A magyar egészségügyi hatóság viszont a gyártóval kötött szerződése alapján nem adhatta ki a kért adatokat a szlovák félnek, írja a SME beszámolója.

Az ŠÚKL vezetője, Zuzana Baťová szerint az információk hiánya miatt továbbra sem tudják engedélyezni a Szputnyik V oltóanyagot, ezért szerinte csak az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákkal kellene oltani Szlovákiában. Ez hasonló a cseh állásponthoz, ahol inkább megvárják, amíg az oltóanyag megkapja az uniós engedélyt, ugyanis szerintük sem érkezik elég adat Szerbiából és Magyarországról az engedélyezéshez. Igaz, szerdán pont azért menesztették a cseh egészségügyi minisztert, mert nem volt hajlandó engedélyeztetni a kínai és az orosz vakcinákat – erről itt írtunk bővebben.

Moszkvában próbálja megmenteni az exkormányfő a vakcinabeszerzés ügyét

Kapcsolódó hír, hogy a volt szlovák miniszterelnök, Igor Matovič csütörtökön Moszkvába látogatott pénzügyminiszterként – a látogatásról viszont nem tudott előzetesen sem az egészségügyi miniszter, sem az új miniszterelnök, Eduard Heger. Sőt, a külügyminiszter is csak Szlovákia moszkvai nagykövetétől értesült elsőként a hírről, írja a Paraméter felvidéki hírportál.

Matovič a Szputnyik vakcináról tárgyal oroszországi látogatása során a Russian Direct Investment Fund vezérigazgatójával, pénteken pedig Budapestre látogat majd, ahol szintén az orosz vakcináról egyeztet – egyelőre még nem tudni, kivel.

Maga Igor Matovič egyébként épp az orosz vakcinák miatt kialakult kormányválságba bukott bele még március végén: a volt miniszterelnök ugyanis a koalíciós partnerekkel való egyeztetés nélkül vásárolt a magyar kormány segítségével a Szputnyik V vakcinából. Bár már meg is érkezett 200 ezer adag orosz oltóanyag Szlovákiába, ezt hetek óta nem kezdték el felhasználni az engedélyeztetés körüli gondok miatt. A szlovák belpolitikai kalamajkáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!