Csütörtökön még a biztonságos április 19-i iskolanyitást bizonygatták, péntek reggelre a középiskolák esetében meggondolta magát a kormány

2021. április 9. – 09:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Miután május 10-én fejeződnek be az érettségik, ezért úgy döntöttünk, hogy bár már április 19-étől kinyithatnának az iskolák, (…) de nem érdemes néhány napra a középiskolákat kinyitni, utána az érettségi szünet után megint bezárni, egyszerűbb, ha május 10-én nyitjuk meg a középiskolai osztályoknak a személyes találkozásra épülő tanítását”

mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban.

A honvédség a fertőtlenítést befejezte, a pedagógusokat beoltották, ezért a miniszterelnök szerint készen állunk. Ez valójában ebben a formában nem teljesen van így: bár sok pedagógus kapott már oltást, többségük csak az első adagot. Jelenlegi tudásunk szerint a teljes védettség eléréséhez azonban a legtöbb oltásból két adagra van szükség, és a második dózis után még több napnak el kell telnie, mire valóban védett lesz valaki. Gulyás Gergely csütörtökön azt mondta, hogy egy adag Pfizer-oltás 80 százalékos védettséget nyújt. A kérdés tehát az, hogy kit tekintünk beoltottnak.

Arról, hogy hogyan zajlik a pedagógusok beoltása, ebben a cikkben írtuk, arról pedig, hogy mire is jó egy adag vakcina, itt olvashat többet.

Orbán április 6-án jelentette be, hogy elértük a 2,5 millió beoltottat (többnyire szintén egy adaggal), jön a nyitás. Ezt már várható volt, hiszen március 25-én a miniszterelnök kijelentette, hogy az iskolák április 19-én kinyitnak.

Idén csak írásbeli érettségi lesz, mint tavaly, mert „erről már van tapasztalatunk, és a tapasztalat mindig többet ér, mint a spekuláció”.

Ez Orbán szerint abban is segít, hogy fair legyen a helyzet a tavalyi és idei érettségizők között. A részletszabályokat hamarosan kiadják.

Közben sokan nem értenek egyet az offline oktatás újraindításával. Póta György gyermekorvos azt mondta, hogy a gyerekek nyájimmunitása nélkül nem tudjuk magunk mögött hagyni a járványt. A 18 év alattiak olthatóságát a gyártók és az egészségügyi hatóságok nagy erőkkel vizsgálják. Oktatási szervezetek és szakértők már március végén azt nyilatkozták, hogy szerintük a nyitással meg kéne várni, hogy a dolgozók védettek legyenek.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete csütörtökön kampányt indított, amivel meg akarják akadályozni a 19-i nyitást. A szakszervezet illetékesei a Hvg.hu-nak azt mondták, hogy örülnek a bejelentésnek, de szerintük ez így kevés: úgy látják, hogy a többi oktatási intézményt is később kéne megnyitni. Az ADOM diákmozgalom szintén sztrájkra hívta a fiatalokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!