Gyermekorvos: A gyerekek nyájimmunitása nélkül nem fogjuk tudni elengedni ezt a járványt

2021. április 3. – 18:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Póta György XXI. kerületi gyermekorvos az RTL Klub Híradójának beszélt arról, hogy Izraelben már 12 éves kortól elkezdték beoltani a gyerekeket a Pfizer oltóanyagával. Az eddig vizsgálatok szerint az ő körükben 100 százalékos az oltás hatásossága. „Én nem csodálkozom ezen, hiszen azt tudjuk, hogy a gyerekek immunválasza mindig is jobb az oltásokra, mint a felnőtteké” – mondta.

Póta szerint ameddig a gyerekeknél nem alakul ki a nyájimmunitás, addig nem fogjuk tudni elengedni ezt a járványt.

Ezért úgy véli, hogy amint a gyermekgyógyász szakma megfelelő bizonyítékokat kap arról, hogy a gyerekek veszélytelenül olthatók, akkor minél előbb el kell kezdeni az ő oltásukat is. Jelenleg a Pfizer oltóanyaga az, ami már több mint kísérletei stádiumban van ebből a szempontból, a többi vakcinagyártó pedig folyamatosan vizsgálja, hogy az oltóanyaguk milyen hatással van a gyerekekre.

Palesztin fiú oltása 2021. március 17-én, Kelet-Jeruzsálemben – Fotó: AHMAD GHARABLI / AFP
Palesztin fiú oltása 2021. március 17-én, Kelet-Jeruzsálemben – Fotó: AHMAD GHARABLI / AFP

A gyermekorvos azt is mondta, hogy egy statisztika szerint a megfertőződött gyerekek nagyjából hét százalékának súlyos az állapota. Póta szerint a súlyos állapotba került gyerekek száma márciusban, a harmadik hullám idején egyértelműen nőtt. Szerint főként a krónikus beteg gyerekek vannak veszélyben a vírus miatt.

A Pfizer csütörtökön adott ki arról közleményt, hogy a gyerekeken végzett kísérleteik alapján a vakcinájuk még hatásosabb, mint a felnőtteknél. A Covid-19 és a gyerekek kapcsolatáról ebben a cikkben írtunk részletesen. A különböző vakcinákról elérhető legfontosabb információkat ebben a cikkben gyűjtöttük össze. Az eltérő vakcinatípusok működését és főbb különbségeit ebben a videóban mutattuk be:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!