A Pfizer szerint a vakcinájuk a gyerekeknél is hatásos és biztonságos

2021. március 31. – 13:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai Pfizer gyógyszergyártó vállalat szerdán bejelentette, hogy a koronavírus elleni vakcinájuk a 12 éves gyerekeknek is védettséget nyújt, az oltóanyag használata a gyerekek körében is biztonságos – írja az AP hírügynökség.

A legtöbb koronavírus elleni védőoltást felnőtteknek adták be világszerte, ugyanakkor a 18 éven aluliak beoltása is kritikus fontosságú lesz a járvány megállításában, mivel a gyerekek is terjesztői a vírusnak. A gyerekek többségét ugyan kevésbé viseli meg a Covid-19, de ha nem kapnak oltást, közülük sokan vírushordozók lesznek, és nehezítik a nyájimmunitás kialakulását, így a járvány elleni küzdelmet is.

A Pfizer és a BioNTech kutatásában 2260, 12 és 15 év közötti amerikai önkéntes vett részt, akiknél azt vizsgálták, mennyire hatásos az általuk fejlesztett vakcina.

Az előzetes adatok azt mutatják, hogy a kétszer beoltott fiatalok között nem volt koronavírusos eset. Ezzel szemben azok között, akik csak placebót kaptak, 18 esetben is kimutatták a fertőzést.

Ugyanakkor ez egyelőre csak egy kismintás kísérlet volt, amelyet még nem publikáltak hivatalosan. A kutatók a gyerekeknél hasonló mellékhatásokat tapasztaltak, mint a felnőtteknél: fáradtság érzése, hidegrázás, esetenként láz, különösen a második oltás után. A kísérlet ezzel még nem ért véget, a résztvevőket a következő két évben monitorozzák és nyomon követik, hogy adatokat gyűjtsenek az oltás hosszútávú hatásairól.

A Pfizer és német partnere, a BioNTech a következő hetekben arra kérik majd az amerikai Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatalt (FDA), valamint az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy 12 éves kortól is engedélyezzék a vakcinájuk vészhelyzeti alkalmazását. Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója így azt reméli, hogy az amerikai fiatalokat be lehet oltani a következő tanév kezdete előtt.

Nem a Pfizer az egyetlen gyártó, amely gyerekekkel végzett kísérleteket az elmúlt hónapokban, várhatóan a Moderna is hamarosan jelentkezik az ilyen jellegű kísérletei eredményével. Az mindenesetre biztató, hogy az FDA mindkét vállalat számára lehetővé tette, hogy 11 évesnél fiatalabb gyerekekkel is végezzenek vizsgálatokat.

Az AstraZeneca a múlt hónapban kezdte el tanulmányozni a vakcinája hatásosságát a 6 és 17 év közötti brit fiatalok körében. A Johnson & Johnson is saját gyermekgyógyászati ​​vizsgálatokat tervez. A Sinovac nemrég jelentette be, hogy benyújtották az előzetes kutatási adataikat a kínai hatóságokhoz, amelyek azt mutatják, hogy a vakcinájuk a 3 éves gyerekeknél is biztonságos.

A Covid-19 és a gyerekek kapcsolatáról ebben a cikkben írtunk részletesen. A különböző vakcinákról elérhető legfontosabb információkat ebben a cikkben gyűjtöttük össze. Az eltérő vakcinatípusok működését és főbb különbségeit ebben a videóban mutattuk be:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!