Nem megyünk suliba április 19-től! – üzeni egy diákmozgalom

2021. április 7. – 18:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ADOM Diákmozgalom (az egykori Független Diákparlament) felhívást tett közzé, amelyben a jelenléti oktatás ellen a diákok, szülők, tanárok összefogását kérte – írta meg a 24.hu.

Azt írják, hogy nagyon szeretnének találkozni a barátaikkal, osztálytársaikkal és tisztában vannak a digitális oktatás hátrányaival, de most a szüleik, tanáraik életét tartják a legfontosabbnak. „Nem szabad elhamarkodott lépést tennünk, mert most minden percen életek múlhatnak” – írják.

Megemlítik, hogy soha ilyen sok haláleset nem volt a járvány miatt Magyarországon, mint az utóbbi hetekben. „A kormány április 19-re tervezett iskolanyitása miatt egyre több érettségiző fél a karanténba kerüléstől, a tanárok messze vannak még a teljes immunitástól, a vírus új variációja pedig már a fiatalabbakra is veszélyes” – hangsúlyozzák. Szerintük az iskolák túl korai újranyitása nagyobb károkat okozna, mint amennyit nyernénk vele.

Ezért egyebek mellett azt követelik a kormánytól, hogy

  • Ne vezessenek be kötelező jelenléti oktatást április 19-étől;
  • A középiskolákban továbbra is maradjon az online oktatás, amíg a tanárok teljes immunitása ki nem alakul;
  • A szülőknek ne legyen kötelező általános iskolás gyermeküket iskolába küldeni;
  • A védettséget nem élvező tanárok választhassanak online tanítási formát, ne kötelezhessék őket egészségük veszélyeztetésére;

Amennyiben a kormány mégis bevezeti a kötelező jelenléti oktatást április 19-től, „akkor arra kérjük minden középiskolás diáktársunkat, hogy ne menjen iskolába, tanárainkat pedig arra, hogy online formában folytassák a tanítást. Szüleink és tanáraink egészségének védelme érdekében össze kell fognunk!” – írják.

Hozzáteszik, hogy az érettségizők számára nem jelentene érdemben segítséget, ha visszamennének az iskolába az érettségi előtti két hétre, „sokan tartanak attól, hogy abban a két hétben megfertőződnek és így nem tudják majd megírni az írásbeli érettségit”. A felhívás végén nyomatékosítják, hogy szerintük csak akkor kellene újranyitni az iskolákat, amikor minden regisztrált pedagógus megkapta az oltást, és el is telt az immunitáshoz szükséges idő.

A Facebookon meghirdetett tiltakozáshoz eddig több mint nyolcszázan csatlakoztak, és közel kétezren jelezték, hogy érdekli őket a kezdeményezés.

Néhány nappal ezelőtt Boldogkői Zsolt tanszékvezető egyetemi tanár, szegedi molekuláris biológus beszélt arról, hogy áprilisban nem lenne szabad megnyitni az iskolákat. Szerinte nem lenne szabad megnyitni az iskolákat áprilisban, „mert a gyermekeket még nem lehet oltani, a tanárok oltása pedig nem fog elegendő immunitást produkálni addigra”,

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!