Müller Cecília: Mérlegeljük a teljes digitális oktatásra való átállás lehetőségét

2021. március 1. – 12:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján a várható korlátozásokról próbáltunk válaszokat kapni.

A napi adatok szerint 4326 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 432 925 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Kiss Róbert rendőr-alezredes ismertette a kormány által március 15-ig meghosszabbított határátkelési és egyéb rendőrségi, így a védelmi intézkedéseket hétvégén megsértők ügyeiben szükséges intézkedések adatait.

Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy világszerte tombol a járvány, a második hullám leszállási szakaszban nem tudott visszatérni a normális értékekre, hanem meredeken nő a vírusvariánsok által okozott megbetegedések száma. A tisztifőorvos szerint ha valamikor, akkor most jelent kihívást Magyarország és egész Európa számára is a járvány, az egészségügyi ellátórendszerek a működőképességük határán vannak.

„Nehéz hetek várnak ránk, soha nem kellett annyira komolyan venni a járványt, mint most”

– jelentette ki, felkészítve arra, hogy a következő napokban, sőt hetekben még további jelentős emelkedésre számíthatunk – ezt mutatják a szennyvízvizsgálatok. Péntek óta már jelentősen megemelkedtek a járványügyi adatok Magyarországon:

nemcsak a fertőzöttek, hanem a súlyos esetek száma is megemelkedett

– ismertette, hozzátéve: péntek óta 86-tal emelkedett a lélegeztetésre szoruló betegek száma, és jelentősen, több mint 600-zal nőtt a kórházba kerülőké. Így összesen 5679 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 537-en vannak lélegeztetőgépen.

Elhunyt 84 beteg, így az elhunytak száma 15 058 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 322 956 fő, de az aktív fertőzöttek száma is 94 911 főre emelkedett.

Müller Cecília arról is beszélt, eddig 685 247 fő kapott oltást, közülük 251 691 fő már a második oltását is megkapta. A hétfőn közölt adatok szerint vasárnap 9757 ember kapott koronavírus elleni oltást, öt oltóanyag áll rendelkezésre, és folyamatosan érkeznek az újabb szállítmányok, elsősorban Kínából és Oroszországból.

Mindenképpen azon vagyunk, hogy minél nagyobb mennyiségben, minél gyorsabban eloltsuk ezeket a vakcinákat

– mondta, megköszönve a háziorvosok emberfeletti teljesítményét, és az oltakozásra biztató, az oltási kedvet növelő munkájukat. Müller ezúttal is arról beszélt, hogy

a védőoltás egyes típusaival nem szimpatizálók heteket is veszthetnek abból az állapotukból, hogy ők már védettek legyenek.

A tisztifőorvos a felkínált oltóanyag elfogadására kért mindenkit, majd közölte, Magyarország az uniós átlagban is jól áll, Európában a harmadik legjobban oltott országnak számít. Müller az oltási programot érintő módosításról is beszélt, hiszen vasárnap derült ki, hogy később adják be a Pfizer és az AstraZeneca második adagját, hogy minél több ember megkapja az első oltást. Márciustól az eddigi három hét helyett 35 nappal az első oltás után adják be a Pfizer–BioNtech vakcináját. Müller bejelentette azt is, hogy az eddigi 6,5 millió helyett már 10 millió 870 ezer adag Pfizer-BioNTech-oltóanyagot kötött le Magyarország, ezzel is növelve az ilyen típusú védőoltás mennyiségét az országban.

Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatóján 2021. március 1-én – Forrás: Magyarország Kormánya / Facebook
Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatóján 2021. március 1-én – Forrás: Magyarország Kormánya / Facebook

Müller Cecília a döntést úgy indokolta, bíznak abban, hogy már az első oltás beadásával kialakítható lesz olyan védelem, amely megakadályozza a fertőzés terjedését. Így talán tavasz végére, nyár elejére olyan átoltottságot érnek el, ami valóban védelmet jelent a közösségnek. A tisztifőorvos szerint a súlyos, halálos szövődményeket már az első adag oltóanyag beadása is védelmet jelent, de mindenki meg fogja kapni a második adagot is, csak más stratégiát követve.

Müller mindenkit, akinek felajánlják a vakcinát, arra biztatott, hogy oltakozzon,

mert ha így emelkednek a fertőzöttségi adatok, akkor további korlátozó intézkedések sem kizárhatóak.

Az idevágó kérdésre Müller Cecília megismételte, nem zárhatjuk ki, hogy további intézkedések bevezetésére lesz szükség, így a digitális oktatásra való teljes átállásra, mindennap értékelik az adatokat és az európai tendenciákat. Az iskolák és a plázák ideiglenes bezárását először két napja vetette fel Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában. Galgóczi szerint az iskolák, illetve az alsó tagozatos osztályok esetében egy kéthetes bezárás elegendő lenne a járvány megfékezéséhez. Szerinte hatékonyan szolgálná a járvány megfékezését, ha ennyi időre ezeken az évfolyamokon is digitális oktatásra állnának át.

A napi járványügyi adatokról részletesen ebben a cikkünkben olvashat.

A járvány harmadik hullámában cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat – hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Kossuth rádióban. Merkely Béla szerint az egészségügy már érzi a harmadik hullám hatását: a Covid-ellátó részlegek és az intenzív osztályok telítődnek, a lélegeztetőgépen lévők száma is folyamatosan nő, de van még tartalék, és az egészségügyi dolgozók vakcinációja miatt jobb a helyzet, mint az első hullámban volt. A rektor szerint több új vírusmutáció a középkorúak és a fiatalok között „talán még jobban terjed”, gyakran súlyos tüdőgyulladást okozva.

Merkely várakozásai szerint az oltások beadása után esni fog a megbetegedések száma, súlyos lefolyású esetek pedig nem alakulnak ki. Ugyanakkor szomorúnak nevezte, hogy a háziorvosok által az oltás felvételére értesítettek közül csak minden második ember jelenik meg. Mint mondta, „minden egyes vakcina-visszautasítás erősen megnöveli a fertőzés valószínűségét”

Nem fog szerepelni az oltási igazolványon az, hogy melyik fajta vakcinával oltottak be minket – derül ki a védettség elleni igazolásról szóló kormányrendelet módosításából, ami a szombati Magyar Közlönyben jelent meg. Ez abból a szempontból érdekes lépés, hogy van rá esély, hogy az országok egy része különböző protokollokat vezet be az egyes vakcinákkal beoltottaknak. A védettség igazolására lesz egyrészt mindenkinek egy plasztikkártyája, másrészt a Belügyminisztérium digitális változatot is fejleszt a nyilvántartáshoz. Az oltási igazolvánnyal és a vele járó esetleges kiváltságokkal kapcsolatos dilemmákat itt szedtük össze.

Orbán Viktort vasárnap beoltották a Sinopharm vakcinájával. Az oltás után a kormányfő egy videót is feltöltött a közösségi oldalára, ebben elmondta, hogy oltás után visszament az irodájához, dolgozik, „láthatják, kutya bajom, önök se féljenek”.

„A harmadik hullám támad, erősebb lesz, mint az előző kettő volt”

– mondta a kormányfő.

Mindezekkel kapcsolatban küldtünk hétfőn kérdéseket az operatív törzsnek. Ezeket:

  • Milyen szigorításokat lát szükségesnek, és javasol a kormánynak az Operatív Törzs?
  • Konkrétan milyen pontokon képzelhető el szigorítás a jelenlegi, Orbán Viktor szerint drámai napokban a jelenlegi szabályokhoz képest?
  • Mikortól lenne indokolt bevezetni a szigorításokat, és mire készüljenek az állampolgárok: márciusban lesz teljes kijárási korlátozás, iskolabezárás, vásárlási korlátozás?
  • A Galgóczi Ágnes által említett intézkedési javaslatokról már tájékoztatták a kormányt?
  • Miért tartották fontosnak, hogy ne szerepeljen az oltási igazolványban az, hogy pontosan melyik vakcinával oltottak be valakit?

A Telex.hu fennállása óta nem kap válaszokat az operatív törzstől, erre hétfőn sem került sor.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!