Operatív törzs: Növekszik a brit mutáció jelenléte Magyarországon

2021. február 12. – 12:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Napról napra olyan számokkal találkozunk, ami arról tanúskodik hogy az új fertőzöttek száma enyhén emelkedő tendenciát mutat” – kezdte az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóját Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos szerint a számok egy kicsit aggasztók – a fertőzés az egy hónappal korábbi szintre ugrott –, és az aggodalmat erősíti az is, hogy a környező országokban is tapasztalható a fertőzés újbóli növekedése, ami az vírusmutációk megjelenésével magyarázható. Növekszik a brit mutáció jelenléte is Magyarországon: előző nap 33, pénteken már 69 főnél detektálták a koronavírus ezen változatát. Müller szerint ez már javarészt belföldi fertőzés eredménye, ezért is indokolt az oltással a védettség mielőbbi kialakítása. A dél-afrikai és brazil vírusmutáció egyelőre nem jelent meg Magyarországon.

A tisztifőorvos elmondta az Orbán Viktor által nem sokkal korábban már közölt adatokat: 1860 új fertőzöttet azonosítottak és 99-en haltak meg koronavírus-fertőzöttként az elmúlt 24 órában. Lélegeztetőgépen 299-en vannak, kórházban 3828 beteget kezelnek a Covid-19 tüneteivel. 383 ezren már hivatalosan is átestek a fertőzésen. A hivatalos tájékoztató oldal szerint 13 543 főre emelkedett az áldozatok száma. A gyógyultak száma jelenleg 289 520 fő, az aktív fertőzöttek száma 80 672 főre csökkent, és 19 439 tesztet végeztek.

Eddig 310 448 ember kapta meg az első oltását, 120 649 ember már a második oltáson is túl van.

Magyarországon az idősebbeket a Pfizer–BioNTech és a Moderna vakcináival oltják, a brit AstraZeneca a 18–59 éves korosztályban alkalmazható krónikus betegek esetén. „Semelyik csoport nem marad ki, elindultunk a legidősebbektől, és megyünk visszafelé” – mondta Müller.

Pénteken az oltóhelyeken már megjelenik a Szputnyik V is. Első körben 2800 adag van az orosz oltóanyagból, amit a Dél-pesti Centrumkórházban, a Szent Imre, Szent János és a Honvédkórházban kaphatnak meg az oltakozók – mondta Müller.

Az orosz Szputnyik V nem krónikus betegeknél, korhatári korlátozás nélkül vethető be a magyarországi szabályozás szerint. A tisztifőorvos azonban hozzátette, hogy a szabályozás a tapasztalatokkal változhat, így elképzelhető, hogy később krónikus betegeknél is alkalmazhatják, ahogyan ezt Oroszországban és Szerbiában is teszik.

  • Az orosz oltás első háromezer adagjára azonban nem tolongtak a jelentkezők, erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.
  • Arról pedig, hogy az oltóanyagok hatékonysága hogyan áll a koronavírus esetleges mutációival szemben, itt olvashat részletesen.
  • A járvány oltásokkal való visszaszorításához nézze meg a Telex járványszimulátorát.
  • A vakcinaigazolvánnyal kapcsolatos kérdésekről itt olvashat.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

Minden negyedik szociális intézmény lakója megfertőződött

21 ország adatai azt mutatják, hogy a halálos kimenetelű koronavírus-fertőzések áldozatainak 46 százaléka ápolási-gondozási otthonok lakója. Müller szerint ez rendkívül magas arány, ami indokolja ezeknek az otthonoknak a fokozott védelmét:

„Magyarországon nem voltak magára hagyott otthonok, mint ahogy olvassuk ebben a szakirodalomban, amire utaltam. Nem kívánok országokat megjelölni, szabadon látható ez az adattartalom, ahol voltak sajnos magukra hagyott otthonok. Nálunk fennmaradt a szociális intézmények stabil működése, ez nagyon fontos” – mondta Müller, megköszönve a szociális otthonok dolgozóinak munkáját.

Magyarországon az összes gondozott negyedét, 27 ezer embert érintett a megbetegedés. Közülük 840 ember került kórházba. A 27 ezerből 3316 ember halt meg, de Müller szerint mindannyiuk krónikus betegek voltak, még ha a koronavírus „fel is tette a pontot az i-re”.

A sajtó beolvasott kérdéseire Müller Cecília a következőket válaszolta:

  • Konkrét gyógyszer nincs, amelyik akadálya lenne az oltásnak, de a kezelőorvos dönthet, hogyan alkalmazza a védőoltást ilyen esetekben.
  • A csoportos kezelések nem megengedettek, de az egyéni gyógytornász tevékenységnek semmi akadálya nincsen, betartva a fertőtlenítés és a maszkviselés szabályait.
  • Az oltóanyag elosztását a vakcina mennyisége határozza meg. A háziorvosok mindegyike kapott valamilyen oltóanyagot.
  • Várandós nőknek egyelőre egyik oltóanyagot sem ajánlják Magyarországon. Akik várandósságot terveznek, a második oltás után két hónapot várjanak a megtermékenyüléssel.

Kiss Róbert rendőr alezredes beszámolója szerint 24 556 ember ellen indult rendőri intézkedés maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt a szabályozás életbe léptetése óta.

Kijárási tilalom megsértéséért 316 személlyel szemben indult rendőri intézkedés az elmúlt 24 órában. Ezzel a szabályok életbe léptetése óta már 36 833 emberrel szemben kellett intézkedni.

Kabán az elmúlt napon egy italboltot zárattak be a hatóságok hat hónapra, mert az ellenőrzéskor a rendőrség „hat személyt tapasztalt”, akik a maszkviselési szabályokat is figyelmen kívül hagyták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!