2141 új fertőzött, 183 halálos áldozat az elmúlt 24 órában a hivatalos adatok szerint

2020. december 21. – 09:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2141 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 305 130 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Meghalt 183 beteg, így az elhunytak száma 8282 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 102 962 fő, az aktív fertőzöttek száma 193 886 fő. 7097 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 517-en vannak lélegeztetőgépen

Az aktív fertőzöttek 18 százaléka, az elhunytak 20 százaléka, a gyógyultak 22 százaléka budapesti – tette közzé az elmúlt 24 óra hivatalos adatait a koronavírusról tájékoztató koronavirus.gov.hu.

Előző nap 185 új halálos áldozatról és 2967 koronavírus-fertőzöttről számolt be a hivatalos kormányzati lap, így már összesen több mint nyolcezren haltak meg a koronavírussal összefüggésben Magyarországon a járvány kezdete óta, az eddigi fertőzöttek száma pedig meghaladta a háromszázezret, míg a gyógyultaké a százezerhez közelít.

A hét elején, sőt már vasárnap ismét mérsékelt újfertőzött-számot közöltek, ugyanakkor a halálesetek száma nem mérséklődött jelentősen. A számokban tapasztalható, hét eleji visszaesések nem szokatlanok, hasonlót lehetett felfedezni múlt héten és azt megelőzően is, bár akkor a halálos áldozatok száma is csökkent, majd hét közepétől visszaugrottak a számok.

A kormány várhatóan hétfőn dönt arról, hogy lazít-e a szabályokon karácsonyra, de az biztosnak tűnik, hogy szilveszterre nem oldják fel a korlátozásokat, így a köztéri tűzijátékozás idén elmarad. Orbán Viktor szombaton tett újabb bejelentést, ekkor a gazdaságvédelmi akcióterv újabb lépéseiről beszélt.

Ennek részeként július 1-ig meghosszabbítják a családok és vállalkozások hitel-visszafizetési moratóriumát. A kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját (erről részletesen itt) január elsejétől a felére csökkentik. A 25 ezer fő alatti települések kormánytámogatást kapnak, az ennél nagyobbaknál egyéni elbírálás lesz. A gyereket nevelő vagy váró családok kedvezményes lakásfelújítási hitelt kaphatnak, és 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást.

A koronavírus magyarországi terjedéséről szóló részletes grafikonjainkat itt találja >>>.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a hétvégén azt mondta: sajnálatos, hogy tele vannak a bevásárlóközpontok karácsony előtt, ebben az időszakban a növekvő találkozásszám miatt mindenkinek még felelősségteljesebben kell viselkednie. Müller azt javasolta, hogy a bevásárlást lehetőleg egy családtag intézze. Korábban Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa beszélt arról, hogy a családi karácsonyokon is javasolt maszkot hordani, távolságot tartani és fertőtleníteni. Ezeket az óvintézkedéseket betartva Szlávik szerint biztonságosak lehetnek a tíz főnél kisebb családi ünnepek.

Nemcsak az első magyarországi oltások időpontja van egyre közelebb, de az is, amikortól Magyarországon az orvosok újabb gyógyszert használhatnak a koronavírusos betegek kezelésében. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet engedélyezte az Egis-féle favipiravir hatóanyag-tartalmú gyógyszert, így január közepétől már ezt is alkalmazni fogják.

Az oltásokról Müller Cecília az M1-nek azt mondta a hétvégén, hogy remélik, még az ünnepek alatt megkezdődhet a Dél-pesti Centrumkórház egészségügyi dolgozóinak beoltása az első vakcinákkal, amikből fejenként kettőt kell beadni három hét különbséggel. Müller elmondta, hogy bárki szabadon dönthet az oltás beadatásáról, de mindenkit arra kér, éljen a lehetőséggel. Előrelépésnek nevezte, hogy Magyarország már két, a koronavírus-fertőzés kezelésében használt hatóanyagú gyógyszert is képes előállítani, így szerinte az ország nincs kiszolgáltatva a világpiacnak. A járvány a hivatalos tájékoztatások szerint jelenleg a platón van.

Ha a Telex legfrissebb híreit akarja látni, kattintson ide!

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!