Január közepétől használhatják majd az Egis által előállított új koronavírus-gyógyszert

2020. december 19. – 17:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) közlése szerint engedélyezték a magyar Egis gyógyszergyártó vállalat által előállított új, favipiravirt tartalmazó koronavírus-gyógyszerét, így ezt várhatóan január közepétől már használhatják is a koronavírusos betegek kezelése során. A készítményt az állami egészségügyi tartalék kezeli és juttatja el az egészségügyi szolgáltatókhoz – írja az MTI.

Az OGYÉI közleményében felidézte, hogy az Egis áprilisban indította el favipiravir hatóanyag-tartalmú gyógyszerének fejlesztését, melynek elbírálását most a szervezet soron kívül, gyorsított eljárásban végezte el. A hatóság az engedélyezési dokumentáció áttekintését követően döntött a készítmény hazai engedélyezéséről. Az intézet hangsúlyozta, hogy az OGYÉI prioritásként tekint a koronavírus kezelésében alkalmazott, valamint a Covid-fertőzés megelőzésére szolgáló készítményekkel kapcsolatos feladatai ellátására. Az utóbbi hónapokban soha nem látott ütemben kezdődtek meg és zajlottak a koronavírusos betegeknél alkalmazható szerekkel összefüggő fejlesztések mind hazánkban, mind más országokban – tették hozzá.

Az OGYÉI az Egis gyógyszerének fejlesztése során többször adott tanácsot is a cégnek, hogy mielőbb forgalomba hozhassák a készítményüket, ezt a támogatást pedig a közlemény alapján minden magyar gyártónak biztosítják. Az intézet számára kiemelten fontos a koronavírussal összefüggő fejlesztések támogatása, így az Európai Gyógyszerügynökséghez hasonlóan már a járvány első hulláma óta

teljes mértékben elengedi a Covid-19 fertőzés megelőzését, vagy annak kezelését célzó gyógyszert vagy vakcinát fejlesztők számára a tudományos tanácsadási díjakat, valamint továbbra is kiemelten kezeli a koronavírus kezelésével kapcsolatos beadványokat.

A favipiravir a remdesivir után már a második olyan gyógyszer, amelyet Covid-terápiában használnak és hazai használatbavételére az OGYÉI engedélyt adott. Az ITM szeptember végén jelentette be, hogy Magyarországon is megkezdődhet a koronavírusos betegek favipiravirral történő kezelése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!