165 beteg halt meg, 3470 új fertőzöttet találtak itthon

2020. december 14. – 09:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

3470 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 283 870 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 165 beteg, így az elhunytak száma 7130 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 82 546 fő, az aktív fertőzöttek száma 194 194 fő. Az aktív fertőzöttek 19 százaléka, az elhunytak 21 százaléka, a gyógyultak 23 százaléka budapesti. 7667 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 605-en vannak lélegeztetőgépen, olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon. A hétfői napon közölt 19245 tesztszámhoz képest 18 százalékos volt a frissen közölt pozitív tesztek aránya.

Vasárnap 181 beteg haláláról számolt be az operatív törzs, ennél csak három alkalommal volt több haláleset Magyarország, három egymást követő napon: december 3-án, 4-én és 5-én.

A laikus emberek helyett a szakértőknek kellene dönteniük arról, hogy kinek melyik vakcinát adják be Szlávik János infektológus szerint. A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szerint ha az emberek választhatnának koronavírus elleni vakcinát, az olyan lenne, mintha egy daganatos beteg dönthetné el, melyik készítményt szeretné a gyógyulásához. A főorvos szerint ez szakmai döntés, meg kell vizsgálni melyik vakcina legjobb az időseknek, a gyerekeknek, és melyik például a terhes nőknek. Cikkünket bővebben itt olvashatják.

Szlávik vasárnap a köztévének adott interjújában azt mondta, hogy Magyarországon egyelőre platón van a járvány, amit azt jelenti, hogy az új esetek, a kórházban fekvők és a halottak száma sem változik. Szlávik szerint amennyiben az emberek továbbra is betartják a szigorú korlátozásokat, akkor remélhetőleg nemsokára csökkenni fog a fertőzöttek száma, a jelenlegi helyzet azonban nem tesz lehetővé enyhítéseket karácsonyra és szilveszterre. A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa ezért arra kérte a családokat, hogy lehetőleg magukban ünnepeljenek az év végén.

Melyik megyében fertőződtek meg a legtöbben 100 ezer lakosra vetítve szeptember óta? – ezt láthatja a Telex által készített animációkon. Mostanra az látható, hogy a sokáig vezető Budapest már csak a 4. helyen áll a fertőzöttségben Győr-Moson-Sopron, Vas és Nógrád megye után.

A koronavírus magyarországi terjedéséről szóló részletes grafikáinkat itt böngészheti.

Pénteken a rendőrség előállította, majd rémhírterjesztés gyanúja miatt kihallgatta és kiengedte a járványtagadó Gődény Györgyöt. Az operatív törzs tájékoztatása szerint rajta kívül még három különböző, „vírusszkeptikus” hangadónak számító személyhez köthető helyszínen tartottak kutatásokat. Szombaton nem tarthatott hivatalos dedikálást Gődény a Pólus Centerben, ezért bent sétálgatva írta alá rajongóinak a könyvét.

Péntek délután a kormány bejelentette, hogy szombattól felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját, annak érdekében, hogy a karácsonyi bevásárlások idején ne legyen tumultus az üzletekben. A döntés visszavonásig érvényes. Erről szóló cikkünket itt olvashatja.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Ha fontosnak tartja a független sajtót kattintson ide, és támogassa a Telexet!

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!