Rémhírterjesztés gyanúja miatt hallgathatták ki Gődény Györgyöt

2020. december 11. – 20:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrség kiengedte a péntek hajnalban előállított Gődény Györgyöt, a 24.hu információi szerint a járványtagadó kijelentéseiről és Facebook-posztjairól ismert Gődényt rémhírterjesztés gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Gődényt a rendőrök nem őrizetbe vették, hanem előállították. Erre akkor szokott sor kerülni, ha valaki súlyos bűncselekményt követ el, vagy nem jelenik meg és nem reagál a rendőrségi idézésre. Az előállítást tényét Gődény felesége jelentette be pénteken a Facebookon.

Ez összhangban volt azzal, amit péntek délelőtt az operatív törzs tájékoztatóján Gál Kristóf ORFK-szóvivő mondott: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya több hete nyomozást indított vírustagadók online tartalmai miatt, és ebben az ügyben ma délelőtt négy különböző, „vírusszkeptikus” hangadónak számító személyhez köthető helyszínen tartottak kutatásokat.

„Biztos tudtok róla, hogy már jó ideje aljas támadásoknak vagyunk kitéve. De a mai nap ennél tovább mentek, és a családunk életébe már közvetlenül is beavatkozva, hajnalban megszálltak bennünket, majd házkutatás és lefoglalás után Gyurit elvitték a magukat »nemzetinek« mondó nyomozóiroda emberei…” – írta Gődény Melinda férje Facebook-oldalán.

Kattintson a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!