Orbán: Még több mint 13 ezer szabad kórházi ágy van

2020. november 16. – 08:56

frissítve

Orbán: Még több mint 13 ezer szabad kórházi ágy van
Pintér Sándor és Orbán Viktor az operatív törzs november 16-i ülésén.Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

„A nyomás nagy, de egyelőre minden fronton állják a sarat az orvosok, az ápolónők, a kórházi szakszemélyzet és az iskolák is” – fogalmazott Orbán Viktor az operatív törzs hétfő hajnali ülése után közzétett videóban.

Azt mondta, jelenleg 13 049 olyan üres ágy van a kórházakban, amelyeken tudnak koronavírusos betegeket ápolni. Ebből 1634 intenzív ágy.

A hétfő reggeli adatok szerint 7236 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, és közülük 582-en vannak lélegeztetőgépen. Az elmúlt 24 órában 6495 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és 93 beteg halt meg. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 110 256 fő.

Azt már múlt kedden is elismerte Orbán a közmédiának adott interjúban, hogy van elég ágy és gép, csak épp „a szakemberek száma véges”. Akkor arról beszélt, hogy az egészségügyi ellátásban dolgozók létszáma miatt kellett meghozni az újabb szigorító döntéseket, mert ha a megbetegedések száma továbbra is ebben az ütemben nőne, akkor 50 százalék esély van arra, hogy kitart az egészségügy.

Szerdán aztán a TV2-ben már azt mondta a miniszterelnök, hogy az aznap éjfélkor életbe lépő korlátozásokkal 99,9 százalék az esélye annak, hogy az egészségügyi rendszer a következő hetekben elbírja a terhelést.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

A Magyar Orvosi Kamara péntek este közzétett jelentéséből ugyanakkor az derült ki, hogy nagyon komoly hiány van orvosokból, intenzív terápiában jártas szakemberekből és ápolókból. Az orvosok visszajelzései alapján azt írták, hogy a legtöbb, Covid-ellátásra berendezett intenzív osztályon „már most is erősen kompromisszumos az ellátás”, mert nincs elég ember, egy szakképzett ápolóra átlagosan 6-10 intenzív osztályos – akár lélegeztetőgépen lévő – beteg jut.

A MOK épp ezért azt tanácsolta a kormánynak, hogy ne nyissanak meg újabb intenzív osztályos ágyakat, hanem a meglévők mellé igyekezzenek szakszemélyzetet biztosítani racionális átvezénylésekkel és a meglévő személyzet megóvásával.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a kórházi ápolásra szoruló betegek számának emelkedésével nő az intenzíven ápoltak száma is:

a kórházba kerülő betegek tíz százaléka igényel intenzív osztályos kezelést.

„Nem véletlenül mondom azt, hogy a Covid–19 Janus-arcú, kétarcú vírus, ezért nem lehet egész pontosan meghatározni, hogy kinél lesz súlyos vagy enyhébb lefolyású. A betegség második hetének kezdetén nemritkán megfigyelhető, hogy hirtelen súlyosbodik a betegek állapota, és a kialakuló kétoldali tüdőgyulladás miatt romlik a szervezet oxigénellátottsága” – fogalmazott Merkely.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!