Meredeken emelkedett az új napi fertőzöttek száma: 6495 új beteget, 93 új halálos áldozatot regisztráltak

2020. november 16. – 09:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

6495 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 147 456 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – tájékoztatott hétfőn a koronavirus.gov.hu. Az oldalon korábban 147 961 fertőzöttről közöltek adatot, ezt javították kora délután a 6495 új fertőzésnek megfelelő összesített számra.

Meghalt 93 beteg, így az elhunytak száma 3190 főre emelkedett, 34 010-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 110 256 fő. 7236 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 582-en vannak lélegeztetőgépen.

Az aktív fertőzöttek 23 százaléka, az elhunytak 26 százaléka, a gyógyultak 26 százaléka budapesti. Az összes fertőzött mellett a tesztek számánál is hiba volt az adatközlésben, a reggeli adatok szerint ugyanis csak 6368 tesztet végeztek, ami kevesebb, mint a friss pozitív betegek száma. Erről később a hivatalos oldalon azt írták, hogy „a ma reggel közölt mintavételek száma adatszolgáltatási késedelem miatt nem végleges, a közöltnél jóval több mintavétel történt, az adatot még a mai napon frissítjük.” Müller Cecília is kitért erre az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Ő azt mondta, hogy „az Országos Vérellátó Szolgálat is maximális erőbedobással végzi a laboratóriumi vizsgálatokat, így természetesen az adatszolgáltatási késedelem miatt egy helytelen adat jelent meg a mai reggeli közleményben. Így ez korrekcióra fog kerülni. Bizonyos vagyok benne, hogy sokkal magasabb, ennek a többszöröse lesz az elvégzett laboratóriumi vizsgáklatok száma.”

A vakcina már a horizonton

Nem egészen egy hete, kedden éjfélkor léptek életbe a járványügyi korlátozások, amelyek értelmében este 8 és hajnal 5 között mindenki csak meghatározott indokkal hagyhatja el az otthonát. Az üzletek este hét órakor bezárnak, az éttermek csak házhoz szállítást végezhetnek, de az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki, Kossuth rádiónak adott interjújában azt mondta, hogy jó ütemben, kellő pontossággal hozták meg a szükséges intézkedéseket, így 99 százalék feletti az esélye annak, hogy az egészségügyi rendszer működőképes marad, és minden magyar megkapja a tisztességes eljárást. Orbán szerint nem szabad politikai kérdést csinálni a vakcinaválasztásból. A cél az, hogy minél több oltóanyag legyen, nem a hidegháborús logikát kell követni, hogy az orosz vagy az amerikai jobb-e. „A vakcina már a horizonton van” – mondta.

Az orosz vakcinából már akár ezen a héten meg is érkezhet az első tíz oltóanyagminta, erről Szijjártó Péter azt közölte, hogy a félidős jelentése szerint 93 százalékos a hatékonysága. A beszállítás után a mintákat vizsgálatoknak vetik alá, és a külgazdasági és külügyminiszter szerint január második felében várható majd, hogy elkezdődjenek a nagy mennyiségű szállítások.

Az EU által is megrendelt, egyelőre 90 százalékos hatékonyságúnak tűnő Pfizer-vakcinát gyártó BioNTech tulajdonosa szerint az oltás(uk) hatása már 2021 nyarán is meglátszik majd, de igazán jövő télre lehet belőni azt az időpontot, amikor visszatérhet az élet a normális kerékvágásba.

Arról, hogy ez, illetve a többi vakcina hogyan működik, Merkely Béla hétvégén a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt. A Semmelweis Egyetem rektora elmondta itt azt is, hogy az egészségügyben dolgozók a maximális teljesítményt nagyon hosszan nem tudják azért biztosítani, hiszen ők is emberek, de remélhetőleg nem is kell, mivel azt remélik, hogy a korlátozó intézkedések hatására két-három hét múlva csökkenni kezd majd a kórházba érkező betegek száma, aminek hatására tudnak majd kicsit pihenni, hogy aztán ismét közel maximális teljesítményt nyújthassanak.

A korlátozást követő két-három hetes eredménnyel kalkulál javarészt mindenki, a tetőzés időpontját pedig egyelőre nem tudni, de Kásler Miklósnak, az Emmi miniszterének azért vannak megérzései: szerinte december vége, január körül várható. A kormány a szigorításoktól három-négy héten belül azt várja, hogy a meredeken növekvő fertőzöttszám-emelkedés lelassul, majd stagnál, végül csökkenni kezd. „Most az az elsődleges cél, hogy addig is mérsékeljük az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomást, amíg meglesz a vakcina. Ezzel kapcsolatban az elmúlt napokban reménykeltő hírek érkeztek, de hangsúlyozni kell, hogy törzskönyvezett védőoltás továbbra sincs” – fogalmazott Kásler néhány napja.

Kiderült közben az is, hogy a kórházi dolgozók, óvónők, tanárok és bölcsődei dolgozók heti tesztjét egészségügyis hallgatók végzik majd, hétköznapokon napi ötezer forintos, hétvégente pedig napi 7500 forintos ösztöndíjért.

Ausztriában közben még szigorúbb korlátozásokat rendeltek el, amelyek értelmében a napi szükségletek ellátásához szükséges üzletek (bankok, élelmiszerboltok, gyógyszertárak, benzinkutak stb.) kivételével minden bezár; és nem tarthatnak nyitva a fodrászatok, kozmetikusok, masszőrök sem. Kijárási korlátozást vezettek be egész napra, csak nyomós indokkal lehet elhagyni az ingatlanokat. A további döntésekről részletesen itt írtunk.

Az osztrák intézkedések azért fontosak kiemelten, mert Orbán Viktor már többször elmondta: nagyon figyelik, hogy mi történik Ausztriában. „Tapasztalataink szerint Magyarország 5-7 nap késéssel követi Ausztriát. Ha így lesz, és eddig így volt, akkor december közepéig a kórházaink elérik teljesítőképességük határát” – fogalmazott november elején Orbán Viktor.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!