Franciaországban már több mint 40 ezer áldozata van a járványnak

2020. november 8. – 07:32

frissítve

Franciaországban már több mint 40 ezer áldozata van a járványnak

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírussal kapcsolatos vasárnapi hírek, percről percre

Olaszországban Lombardia, Piemont, Valle d'Aosta és Calabria után Alto Adige tartomány, azaz Dél-Tirol is vörös zónává minősítette magát, így lezárják a régió határait, és egész napos kijárási tilalmat vezetnek be, írja az MTI. A tartomány kormányzója elmondta, a naponta elvégzett vírustesztek több mint negyede pozitív eredményű, az intenzív osztályok telítettsége több mint 50 százalék, és nincs elég orvos és ápoló a négyszáz kórházban fekvő vírusos beteg ápolására.

Bár Milánó is a vörös zónához tartozik péntek óta, a hétvégén a város utcái, parkjai megteltek bicikliző, sétáló és sportoló emberekkel. Holott az intézkedések szerint csak munkavégzés, iskolába járás, vagy más létszükséglet miatt lehet elhagyni.

Az olasz kormány vasárnap esti adatai szerint egy nap alatt több mint 32 ezer új esetet regisztráltak, és 331-en haltak bele a vírus szövődményeibe. Február óta 935 ezer fertőzött esetet jegyeztek fel, és eddig több mint 41 ezer a halálos áldozatok száma.

„Nagyon hamar” megkaphatják a forgalomba hozatali engedélyt a SARS-Cov-2 koronavírus elleni első oltóanyagot, legalábbis ebben reménykedik a német kormány, írja az MTI. Első körben az ápolók, az orvosok és a leginkább veszélyeztetett csoportok tagjai kaphatják meg a vakcinát – köztük 24 millió hatvan év feletti német is. A koronavírus elleni védőoltás természetesen önkéntes lesz.

Az viszont biztos, hogy az oltóanyagok megjelenése után is együtt kell élni a járványügyi korlátozásokkal, mondta Angela Merkel kancellár, a vírus ugyanis akkor lesz „többé-kevésbé legyőzött”, ha a lakosság 60-70 százaléka átesett rajta, vagy beoltatta magát ellene. Már most előkészítés alatt van az oltási terv országos és tartományi szinten is, az oltóanyagok szállításában és raktározásában pedig a német hadsereg is részt vesz majd.

A Robert Koch Intézet járványügyi adatai szerint az elmúlt 24 órában 16 017 új fertőzöttet regisztráltak, és 63-mal 11 289-re nőtt a halálos áldozatok száma.

Tíz napja vezették be az általános karantént Franciaországban, az egészségügyi miniszter szerint pedig ugyan lelassult a járvány terjedése, de korai lenne következtetéseket levonni, írja az MTI.

Olivier Véran elmondta, az elmúlt héten már csak 20 százalékkal emelkedett a napi esetszám – azonban így is rekordokat döntenek a francia adatok. Az előző nap 306-tal 40 ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma, a napi esetszám pedig pénteken döntött rekordot 60 ezer új esettel. Véran szerint ha nem zárták volna le az országot, az adatok még tragikusabbak lennének, a mostani számok pedig még a lezárás előtti járványhelyzetet tükrözik vissza.

Az országban most 6400 intenzív ágyon tudják kezelni a súlyos tüneteket mutató covid-betegeket, a járvány második hullámának csúcsát pedig november közepére várják.

Mindenki tartsa be a szigorodó higiénés szabályokat, ugyanis mindenkinek felelőssége van – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az állami médiának. Az országos tisztifőorvos szerint nagy tempóban ível felfelé a járvány, ugyanis most már 11-14 naponta megduplázódik a betegek száma.

Napi 20 ezer laborvizsgálatot végeznek el koronavírusra, az elmúlt 24 órában pedig 4673 új fertőzöttet regisztráltak – azaz az összes elvégzett teszt közel negyede lett pozitív. Vasárnapi adatok szerint 5803 embert ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt, és 417-en vannak lélegeztetőgépen, írja az MTI.

A tisztifőorvos szerint a cél a szigorodó higiénés szabályok betartása: mindenkinek „egészséges védekezési ösztönt” kell követnie, és „ahova nem muszáj, ne menjen”. Emellett Müller Cecília javaslatokat is megfogalmazott a mindennapi életre vonatkozóan, végül elmondta: az antigén alapú gyorstesztek nem alkalmasak a tömeges szűrésre, ugyanis azok sok esetben nem mutatják ki a fertőzöttséget, és hamis biztonságérzetet alakítanak ki.

Bővebben erre a linkre kattintva olvashat az országos tisztifőorvos vasárnapi nyilatkozatáról.

„Az az állításunk, hogy akár a társasági nyereségadót le lehetne vinni öt százalékra egy esztendőre. Az az állításom, hogy az iparűzési adót fel kéne függeszteni” – javasolta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek. Parragh erről az RTL Híradónak beszélt, és hangsúlyozta, hogy „általában törekedni kellene arra, hogy a vállalkozások kiadásait csökkentsük a magunk módján”, elsősorban adócsökkentéssel.

Orbán Viktor vasárnap találkozott Parragh Lászlóval, ahol a kormány új gazdaságvédelmi lépéseiről egyeztettek, írja az MTI. „Látjuk már a fényt az alagút végén” – utalt a kormányfő a Facebook-oldalára kitett videóban arra, hogy a koronavírus-járvány végső megoldása szerinte a vakcina lesz majd. Ennek megérkezéséig viszont „még hosszú hetek telnek el, és ezért a gazdasággal is foglalkoznunk kell”, ezért kérte a kamara elnökét arra, hogy javaslatokat fogalmazzon meg a kis- és közepes vállalkozások megsegítésére. A találkozóról bővebben itt olvashat.

„Egész életemet a magyar egészségügyben éltem le, ismerem a teljesítőképességét, ismerem a magyar orvosok és nővérek szakmai tudását, lelkiismeretességét, és meg vagyok róla győződve, hogy számíthatunk rájuk a legnehezebb helyzetben is” – kezdte rövid drámai videóját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere.

Kásler a Facebookra feltöltött kanapés bejelentkezésében zongoraszó kíséretében arról is beszélt, hogy ha mindenki fegyelmezetten viselkedik, és érzékeli azt, hogy nem csak a saját egészségét és életét, hanem másokét is a „saját kezében tartja, akkor túl fogunk jutni a járványon”.

Végül a miniszter arra jutott, hogy szerinte „annyira azért más ismerjük a vírust, hogy tudjuk azt, hogy várhatóan hónapokon belül meglesz a vakcina”.

Szijjártó Péter külügyminiszter pozitív koronavírus-tesztje óta rendszeresen tájékoztatja a Facebook-oldalának követőit a hogylétéről. Vasárnapi posztjában a közérzete romlásáról írt:

„A tünetek továbbra is vegyes képet mutatnak, de általánosságban ma sajnos erősebbek, mint tegnap voltak”, írja a 6. napi bejegyzésben. A külügyminiszter korábban izomfájdalomról, fejfájásról és köhögésről számolt be. Szijjártó posztjából ugyanakkor kiderül az is, hogy felesége és két fia újabb tesztjei is negatív eredményt hoztak, így számukra vasárnap megszűnik a karantén.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra kéri a szülőket, hogy ne küldjék iskolába, óvodába a gyerekeiket a mostani járványhelyzet miatt, írják közleményükben.

A PDSZ szerint „megoldásokra van szükség. Ez a kormány és az oktatásirányítás felelőssége. Ameddig viszont a kormány nem csak szavakban, hanem tettek szintjén is el nem kötelezi magát az élet és az egészség védelme mellett, addig is lépéskényszerben vannak a szülők. Akiknek nem válasz az, hogy még nem ésszerű digitális oktatásra áttérni az iskolákban!”. Ezért aztán azt tanácsolják a szülőknek, hogy ha tehetik, akkor ne küldjék iskolába és óvodába a gyerekeiket, hanem az intézmények vezetőitől és igazgatóitól kérjék, hogy igazolják a mulasztás.

9397 új esettel vasárnapra 460 331-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma Ukrajnában. Újabb 138-an meghaltak, így már összesen 8450 halottja van náluk a járványnak. Eddig 206 866-an gyógyultak meg, az aktív betegek száma ugyanakkor 245 015-re emelkedett. Szombaton 1157 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba az országban. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben újra csaknem ezerrel nőtt az igazolt fertőzöttek száma, meghaladva a 44 ezret, a halottaké pedig 15-tel 867-re nőtt.

A helyi sajtó szerint Ukrajna a fertőzés terjedése alapján tizedik helyre került a világ országai között, pedig a tíz ország közül Ukrajnában végezték el a legkevesebb tesztet. A betegség halálos áldozatainak számát tekintve Ukrajna a 14-ik helyen áll. (MTI)

Csehországban március eleje, a járvány kezdete óta 4681 ember halt meg a koronavírus-fertőzés miatt, a halálozások száma főképp az utóbbi időben emelkedik gyorsan. Csak az elmúlt héten, hétfőtől szombat estig 1065 ember halt meg, rekord kedden volt, 240 halottal. Az új igazolt fertőzöttek száma szombaton 7722 volt, ezen a héten ez a legalacsonyabb szám. A hétvégi munkaszüneti napokon viszont a tesztek száma is alacsonyabb, mint a munkanapokon. A pozitív tesztek aránya változatlanul nagyon magas, ezen a héten a napi átlag 30,5 százalék. A napi tesztek átlagos száma meghaladja a 40 ezret. Jelenleg 168 800 igazolt fertőzött van az országban, ebből 8283-an vannak kórházban, 1200 ember állapota súlyos.

Csehországban november 20-áig szükségállapot van, korlátozzák a kiskereskedelmet, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények. Kötelező mindenhol maszkot viselni. Kijárási korlátozás van este kilenc és hajlani ötig, amikor például csak munkába vagy orvoshoz lehet menni. Az országos labdarúgó- és jégkorong-bajnokságokat szigorú higiéniai előírások mellett a hét végén viszont újraindították. (MTI)

4673 újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon vasárnapra, ezzel 109 616-ra nőtt a számuk. Meghalt 81 többségében idős, krónikus beteg, de köztük van egy 46 éves férfi is, akinek semmilyen alapbetegsége nem volt. A halottak száma így 2438-ra emelkedett, 25 070-en pedig már meggyógyultak. 5803 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 417-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 82 108, írja a hivatalos kormányzati tájékoztató oldal, a koronavirus.gov.hu.

A világon 49 832 675 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, 1 250 446-an meghaltak, 32 779 541 ember pedig meggyógyult a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 49 259 443 fertőzöttről, 1 242 194 halottról volt adat. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A vírus az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ott 9 860 558 fertőzött, 237 113 halott van, és 3 851 465-en gyógyultak meg. Második helyen van India, 8 507 754 fertőzöttel, 126 121 halottal és 7 868 968 gyógyulttal, harmadik helyen pedig Brazília, 5 653 561 fertőzöttel, 162 269 halottal és 5 138 641 gyógyulttal.

Texasban az Egyesült Államok tagállamai közül elsőként átlépte szombatra a koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma az egymilliót. Az emelkedés egyre súlyosabban terheli az egészségügyi ellátást, El Pasóban már nem győzik a kórházak, ezért egy konferenciacsarnokot átmeneti ellátóhellyé alakítottak át. A közel 40 millió lakosú Kaliforniában 950 ezer a fertőzöttek száma, Texas után a legtöbb a tagállamok közül.

A koronavírus-járvány az Egyesült Államokat sújtja a világon a leginkább. A legfrissebb adatok szerint eddig már 9,8 millióan fertőződtek meg, a halottak száma pedig meghaladja a 230 ezret. (MTI)

Franciaországban 40 ezer fölé emelkedett a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma – közölte szombaton a francia közegészségügyi hatóság. Péntekről szombatra további 306 beteg halt meg a Covid-19 miatt, és velük 40 169-re emelkedett a járvány eddigi halottainak száma.

Az újonnan azonosított fertőzöttek száma ismét rekordot döntött, 86 852 volt. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 748 705 kapta el Franciaországban a Covid-19-et. Az utóbbi adat módosulhat, mivel a beérkező teszteredmények informatikai torlódást okoztak a számítógépes rendszerben az utóbbi napokban. Franciaország kormánya október 30-án a tavaszihoz hasonló országos zárlatot hirdetett ki egészen december elejéig.(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!