Könyvespolc

Így készült a tavasszal megjelenő magyar Pynchon-kötet borítója
A rejtőzködő amerikai író ezer oldalnál is hosszabb regénye húsz éve jelent meg angolul, márciusban a magyar olvasók is kezükbe vehetik.
Ebből a könyvből meg lehet tanulni ráment főzni
Akit elkapott a hazai rámenláz, biztosan eljátszott már a gondolattal, hogy maga is elkészítse az egyik összetett verziót otthon. Aztán biztosan el is rettent a feladattól. Kárai Dávid most írt egy...
A száz éve született Janikovszky Évát ünneplik
A Móra Kiadó és az író nevét viselő alapítvány nagyszabású emlékévet tart a centenárium alkalmából.
Bródy János: Aki csak egy könyvet olvasott, az rosszabb, mint aki egyet sem
A tavasszal visszavonuló dalszövegíró-előadó éppen ezért két művet is kiemelt az utóbbi 25 év legfontosabb olvasmányélményei közül. Hiedelmekről és képzelgésekről szól ez is, az is.
Barnás Ferenc átvette a Mészöly-díjat
Az író Most és halála óráján című regénye a Telex év végi listáján is a dobogón végzett.
Horvátul is megjelenik Zoltán Gábor regénye a nyilas rémuralomról
A nagy sikerű Orgia ikerregényét a magyar irodalom horvát hangjának nevezett Xenia Detoni fordítja le.
A Telex Karakteren folytatódik Nyáry Krisztián műsora, a Buksó
A könyvekről, írókról, olvasókról és olvasásról szóló sorozat kéthetente jelentkezik majd, az első adás január 27-én lesz látható.
Tisztítsuk meg az irodalmat az irodalomtól!
A Nobel-díjas francia szerző minden szövegében egyetlen dolgot akar felderíteni, ami ott ül zárványként a múltban, mint a borostyánba zárt ősrovar.
Krasznahorkai köszönetet mondott a kisteherautóért, ami még decemberben járta Budapest utcáit
A NobelMobil a BMSZKI hajléktalanszállója elől indult, és a főváros 13 pontján meg is állt egy-egy órára.
Tompa Andrea, Nádas és a pornószínésznőből lett anarchista lázadó – magyar szépirodalom 2026...
Új kötete jelenik meg Bodor Ádámnak, Grecsó Krisztiánnak és Varró Dánielnek, de olvashatunk kispadra ültetett dílerekről és levakarhatatlan pénzbehajtókról is. Ezeket a magyar könyveket várjuk...
Kövess minket Facebookon is!