Nem felkészült a rendszer, és nagyon sok sérülés éri az olvasási nehézségekkel küzdőket

A Buksó legújabb epizódjában a diszlexia világnapjáról (október 8.) és a legkülönbözőbb olvasási nehézségekről beszélgetett Nyáry Krisztián dr. Schéder Veronika nyelvésszel, az Integratív Diszlexia-terápia kidolgozójával és dr. Steklács János olvasáskutatóval, a Pécsi Tudományegyetem nyelvészprofesszorával. A legfrissebb nemzetközi kutatások szerint az általános iskolás diákok 7,1 százaléka diszlexiás, és ebbe nem tartoznak bele az egyéb olvasási nehézségekkel vagy zavarokkal küzdő gyerekek. A legutóbbi PISA-jelentés adatai szerint pedig a magyar gyerekek közel egyharmada esélyes rá, hogy felnőttkorára funkcionális analfabéta legyen. „Azelőtt 26 százaléka tartozott a magyar gyerekeknek ebbe a kategóriába, óriási. [...] A mostani mérések szerint 32 százalék, a magas kategóriában teljesítők viszont visszaestek” – foglalta össze Steklács János.

Magyarországon immár több generáció nőtt fel úgy, hogy nem kapott hathatós segítséget az olvasási nehézségeire, sőt sokan a diagnózisig sem jutottak el. Ennek társadalmi, szociális és földrajzi okai egyaránt vannak, jó hír azonban, hogy a szakértők szerint akár van olvasási nehézsége valakinek, akár nincs, ma már mindenki meg tud tanulni jobban olvasni.

A szorongás testi tünetekben jelentkezik

„Ha megnézzük az olvasási profilt, minden egyes tényezője fejleszthető, tehát nincsen olyan, hogy ez márpedig ilyen és befejeződött. És az egész életünkön keresztül fejleszthető” – mondta Steklács János. A PTE professzora azt is kiemelte, hogy az egész világon minden átlagostól eltérő tulajdonságból egyre több van. Abban mindkét szakértő egyetértett, hogy rendszerszintű változásokra lenne szükség az olvasási nehézségek fejlesztésében. „Nincs felkészülve a rendszer, és bizony nagyon sok sérülés éri ezeket a gyerekeket, fiatalokat, fiatal felnőtteket. Képzeljük el azt, hogy adott egy egyébként tehetséges ember, aki lehet, hogy ezek miatt a kudarcai miatt elkallódik, elveszítünk egy tehetséget, vagy olyan mértékű szorongással élnek gyerekek, hogy már testi tünetekben jelentkezik náluk az a bizonyos szorongás” – mondta Schéder Veronika.

Diszlexia, diszgráfia, olvasási nehézség, szövegértési zavar. Noha a tünetek között van átfedés, egymástól határozottan elkülönülő fogalmakról van szó. Az olvasási nehézség hátterében legtöbbször környezeti tényezők bújnak meg, átmeneti állapotként definiálható, és viszonylag rövid idő alatt át lehet hidalni. Ezzel szemben a diszlexiának és a diszgráfiának genetikai okai is vannak. A diszlexia egy komplex idegrendszeri fejlődési probléma, amely rendkívül makacs, ezért elengedhetetlen a szakszerű segítség az érintettek számára. Steklács János egyebek mellett szemmozgásvizsgálatok segítségével kutatja, hogyan olvasunk. Szerinte mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy fejezzük ki az olvasási nehézségekkel küzdőknek, nincsenek egyedül, nem kirívó, amivel küzdenek, és ma már léteznek olyan módszerek, amelyekkel enyhíthető a legtöbb olvasáshoz köthető akadály. Éppen most zárult le az a száznál is több gyermek bevonásával folytatott kutatás a Pécsi Tudományegyetemen, amelyben tizenhárom, az olvasáshoz köthető részképességet vizsgáltak a teljesítménnyel összefüggésben.

„Ennek az egyik része a szemkamerás vizsgálat. Ezt úgy kell elképzelni, hogy odaül a gyerek egy monitor elé, [...] két infrakamera veszi mind a két szemét, és azt nézzük, hogy a szövegen merre megy a szeme. Most ebből néma olvasás esetén olyan információkat kapunk, amiket sehonnan máshonnan nem tudunk. Ezt könnyű belátni: te elolvasol egy szöveget, és megkérdezik, hogy ki szerepelt benne, és kivel találkozott, és hol játszódott a történet, válaszolsz, esetleg megnézik, hogy mennyi idő alatt olvastál, de ennél többet nem tudsz meg a gyerekről, aki olvasott. Itt viszont látod azt, hogy mit csinált a szeme, megállt, visszament, milyen információkra volt szükség, hányszor ugrott visszafelé, ez egy nagyon fontos tényező az olvasási problémáknál. [...] Most 140 gyerekkel dolgozunk együtt, tegnap fejeztük be a felmérést az utolsó iskolában, de rajtuk kívül is nagyon sok gyerek olvasását láttam már. [...] Nem tudom megmondani, nem is szabadna ennyiből azt mondani, hogy diszlexiás, de nagyon gyanús, nagyon tipikus, hogy a szófelismerésnek van problémája, nagyon lassan halad, stb. [...] Statisztikailag vannak bizonyos jellemzői a diszlexiás olvasásnak: ez a fixáció, hogy hol áll meg a szeme hányszor áll meg, meddig tart egy ilyen információfelvevő időszak, mennyi az ugrás távolsága. Egy átlagosan olvasó felnőtt esetében ez 7-9 karakter – nem szóról szóra olvasunk, hanem karaktertávolságokat ugrik a szemünk. A statisztika le tudja írni, hogy mi az, ami a diszlexiára jellemző, de nem lehet egyéni diagnózist adni, mert annyifélék vagyunk. [...] Mindenkinek az olvasását leírjuk, hogy a különböző részterületeken, hogy szerepel, [...] hogyan függ ez össze a felső tagozatos vagy gimnáziumi teljesítményével. Akkor már ott be tudunk avatkozni azon a ponton, és ehhez a szemkamera egy nagyon fontos és érdemi hozzájárulást adó szempont.”

Itt az ideje megdönteni az idejétmúlt narratívákat

Schéder Veronika szerint ideje lenne megdönteni az idejétmúlt narratívákat az olvasási nehézségekről. „Most már látjuk a már emlegetett képalkotó, műszeres vizsgálatoknak köszönhetően, hogy az agy van annyira rugalmas – ezt agyi plaszticitásnak nevezzük, vagy idegrendszeri plaszticitásnak még pontosabban –, hogy képes átszerkeszteni önmagát. Tehát lehet, hogy látjuk, hogy a diszlexiás gyerekeknek az agya [...] egy picit másképp működik, mint a tipikus olvasóké, de arra vonatkozóan is vannak már eredményeink, hogy ezt meg lehet változtatni. Szóval ugyanúgy megtaníthatók olvasni ezek a gyerekek is. [...] A mai napig a tankönyvekben a szülők azzal fognak találkozni, hogy a diszlexia az nem kinőhető, meg élethosszig fennmarad, de azért én döngetném ezeket a határokat.”

Schéder Veronika a mozgás, a ritmus, a beszéd és az olvasás összekapcsolásával segíti a gyerekeket. Ő és Steklács János is egyetértett abban, hogy az olvasásgyakorlás görcsös erőltetése nemcsak céltalan, hanem minden esetben kártékony is. „Nem működik ezeknél a gyerekeknél az, hogy ha még mindig nem megy, akkor még egyszer, addig fel nem állunk innen az asztaltól, amíg ötször el nem olvasod, mert az nem fog segíteni. Másképp kell, más technikákkal. Például a mozgásos út meg a több érzékszervi csatornákon keresztül történő megtámogatása az információnak nagyon fontos ezeknél a gyerekeknél, amire lehet, hogy a sima iskolai oktatásban nincsen lehetőség.”

Steklács János kiemelte, hogy ma már sokkal érzékenyebb a társadalom, mint évtizedekkel ezelőtt, és a tudomány is sokkal többet tud az olvasáshoz köthető kihívásokról. Előbbi egyebek mellett az individualizmussal, az egyén előtérbe helyezésével magyarázható, ami ilyen szempontból kifejezetten jót tett az olvasási nehézségek ügyének. „Sokkal jobban odafigyel, különösen a nyugati társadalom az emberre. [...] Ha belegondoltok: az ADHD-ra vagy a hiperaktivitásra azt mondták, hogy az szeret focizni, és akkor azzal el volt intézve [...] Emiatt nagyon sok kellemetlen pillanata van az iskolarendszernek világszerte, ha nem hajlandó felismerni ezeket az egyéni tanulási utakat.”

Schéder Veronika Integratív Diszlexia-terápiás módszerével igyekszik enyhíteni az érintett gyermekek olvasási nehézségeit. Betűbalett – A titkos nyelv című kötete szeptemberben jelent meg. „Azt kell tudni, hogy a diszlexiás gyerekeknél kimutatott tényként kezelik, hogy a háttérben beszédészlelési zavarok húzódnak meg. Ezen azt kell érteni, hogy a zöngés vagy a zöngétlen már eleve a bemenetnél neki összemosódik. […] A diszes gyerekeknek ez az egyik fő problémájuk. Mindig azt vallom, hogy segíteni úgy kell, hogy ott kell belenyúlni a folyamatba, ahol a problémának a gyökere meghúzódik. [...] A hosszú kutatói életutam kapcsán sikerült kidolgoznom egy olyan módszert, amibe beleraktam a saját kompetenciáimat, és úgy éreztem, hogy ez az az út, ami leginkább válaszol a diszes gyerekek valódi problémájára, hogy ott tud segíteni, ahol tényleg a probléma gyökerezik. Ebben benne van az, hogy a klasszikus balett mozdulataival formáljuk meg az egyes betűket az alsó tagozatos gyerekekkel. Én balettmúlttal is rendelkezem [...], és ezt a nagy mozgásos programot elegyítem azzal, hogy ez az egész egy mesei keretbe van ágyazva: mesélek a balettozó betűkről, ennek egy lenyomata ez a mesekönyv, ami most megjelent. [...] Miközben mozgunk, balettozunk, hangoztatjuk ezeket a betűket, illetve meghatározott nyelvi feladatokat végzünk, de mozogva meg játékosan. [...] A gyerek valójában fejlesztésre jön, de nem veszi észre, hogy arra jött, hanem játszunk, mozgunk, amire nagyon nagy szüksége van ezeknek a gyerekeknek – és közben észrevétlenül fejlődnek.”

Szintén nemrég jelent meg Steklács János és Csájiné Knézics Anikó Olvasási stratégiák – Tanulás és gondolkodás az olvasás segítségével című könyve. Ez utóbbi elsősorban a pedagógusoknak és azoknak szól, akik szeretnék behatóbban megismerni és megérteni a szövegek világát.

Hat rossz gyakorlat

Ha a Buksó szakértő vendégei külön-külön megváltoztathatnának három rossz gyakorlatot a jelenlegiek közül, azért, hogy tíz év múlva lényegesen kevesebb gyermek küzdjön olvasási nehézségekkel, akkor

• az információmennyiség radikális csökkentését,
• a kötelező olvasmányok újragondolását,
• a mozgásalapú olvasásoktatási stratégiák bevezetését,
• a gyermekek szókincsének tudatos bővítését,
• a képernyőidő radikális csökkentését és
• az egyéni fejlesztési utak kidolgozását szorgalmaznák.

A Buksó új adását itt lehet megnézni: