15 év alatt a Fidesz annyit tudott elérni a könnyűzenével, hogy visszahozta a cenzúrát

Tizenöt éve már, hogy kormányon van a Fidesz, másfél évtized után pedig bőven van mit mondani arról, ahogy az állam kezelte a könnyűzenét. Az Orbán-kormány hatalomra kerülése azért is tűnik szimbolikusnak a 2020-as évek derekáról vizsgálva, mert ez volt pont az az időszak, ami igazán vízválasztónak bizonyult a könnyűzenében: a tradicionális média- és fizikai formátumok végleg háttérbe szorultak (bár a cédé pont jön vissza), egyértelműen a YouTube, majd a TikTok, illetve a mindenféle algoritmusok lettek az új királycsinálók a popzenében, és közben a fesztiválbiznisz is elérte a csúcsot.

Mindeközben a magyar popzenében is megtörtént több generációváltás, hogy aztán a 2020-as évek egyre erősebb kormányellenes közhangulatának fontos részét képezzék a zenészek. A Fidesz rengeteg pályázati pénzt és támogatást adott ugyan zenészeknek, de az eddigi tizenöt évük leginkább arról lesz emlékezetes, hogyan építették le teljesen a Petőfi Rádiót és hozták vissza a kormányzati cenzúrát a kultúrában.

Frontátvonulás

A könnyűzenei kultúrfinanszírozással mindig is hadilábon álltak a mindenkori magyar kormányok, egyedül a Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) tudott kormányzati erőre emelkedni, és ennek részeként támogatni valamilyen módon a zenészeket 2005-től egészen a 2011-es megszüntetéséig.

Az új Fidesz-kormány egészen 2014-ig várt a megoldással: ez lett végül a Cseh Tamás Program (CSTP), azonban ehhez először rögtön hoztak egy nagyon népszerűtlen döntést: az üreshordozó-díjak 25+7 százalékát elvették az Artisjustól, és átirányították az NKA-hoz, hogy ebből finanszírozzák a különböző pályázatokat és támogatásokat.

A döntés azért is volt népszerűtlen, mert alapvetően az illegális letöltések miatt kieső pénzek kompenzálására hozták létre ezt a rendszert, viszont így a pénz több mint negyedét nem az Artisjus gyűjtötte be és osztotta szét a zenészek között, hanem az állam osztogatta el a saját belátása és pályázatok szerint.

Ezután éveken át Cseh Tamás Programként működött a projekt, és úgy tűnt, hogy a kezdeti ellenszenv ellenére egész pozitív a működése. A mai centralizált, minden kritikus hanggal ellenséges politikai közbeszédben szinte hihetetlennek hat, hogy a Cseh Tamás Program működésében voltak ugyan döntésbeli furcsaságok és gyerekbetegségek, de az első években kifejezetten látványos volt a hazai könnyűzenére gyakorolt hatása:

• rengeteg zenekar pályázhatott és nyert pénzt lemezfelvételre, klipkészítésre, külföldi turnéra, esetleg showcase-fellépésre (ez a rendszer még ma is működik, bár látványosan kevesebb pénzt osztanak szét és kevésbé kommunikálják már olyan hangosan és átláthatóan a döntéseket);
• a program pár évig finanszírozta a hazai zeneipari szereplők utaztatását és szállását külföldi showcase-eseményeken, beleértve nemcsak szervezőket, menedzsereket vagy zenészeket, hanem olyan újságírókat is, akik nem kormánybarát felületeken publikáltak;
• HOTS néven létrehoztak egy új, kvázi exportirodát, amellyel igyekeznek minden évben pár magyar produkcióra felhívni külföldön a figyelmet.

Ráadásul a CSTP vezetése sem szimpla pártfunkcionáriusokból állt, amit az is jól jelez, hogy a programiroda kezelése 2017-ben az A38-hoz került, ahol alapvetően fiatal, rátermett, az undergrounddal is képben levő emberek vették át a vezetést.

A helyzetet azonban beárnyékolta, hogy Cseh Tamás özvegye és családja még ebben az évben kijelentette: nem támogatják, hogy a zenész nevét viselje a program, ami szerintük túl nagyra nőtt. Így lett végül a CSTP-ből a mai napig is ezen a néven működő Hangfoglaló. Idén már 635 millió forintot különített el az állam a programra, ami jóval több annál az az évi nagyjából 100 millió forintnál, amennyivel 2014-ben indult.

Be-be-belehalok, milyen szabad ország ez

Csakhogy 2018-ban a liberális elhajlással (értsd az állami támogatásokat nem csak csókosoknak megítélő) vádolt Prőhle Gergely helyére megérkezett az egykori századvéges Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) élére. Ennek a könnyűzene világában nem kellene számítania, ám Demeterről viszonylag hamar kiderült, hogy nemcsak a magyar irodalom központosítása az egyetlen ambíciója, hanem hasonló vágyai vannak a magyar könnyűzenével is.

Ennek az lett a következménye, hogy

• a PIM és Demeter olyan szorosra fűzte a viszonyát az A38-cal, hogy egy ponton még az egykori Echo TV-n is vállalhatatlannak bizonyult arcok kezdtek el műsort gyártani a hajón;
• egy idő után a hajóra költözött a Petőfi Rádió és a 2015-ben indult Petőfi TV is;
• valamilyen mágikus buhera nyomán a PIM-univerzum alá került az MTVA-tól ezután hivatalosan is a Petőfi Rádió és TV is;
• ezzel párhuzamosan pedig elindították a Hajógyár nevű kulturális médiafelületet.

Így kerülhetett sor az elmúlt 15 év egyik legdurvább cenzúrájára is, amikor Beton.Hofi A38-as koncertfelvételén egyszerűen lehalkították a rappernek azt a sorát, amellyel a Pegasus-botrányra és Orbán Viktor szerepére utal.

Ekkor a sajtóban Demeter már a magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztosként nyilatkozott, és úgy tűnt, hogy a modern magyar történelem során először lesz olyan kormányzati személy, aki kifejezetten a könnyűzenére fókuszál. 2020-ban egy hétpilléres reformtervvel állt elő, amelynek részeként öt év alatt 25 milliárdot költött volna a kormány többek között zenei oktatásra, könnyűzenei exportra és tehetségkutatókra.

A Demeter-terv már akkor is túl grandiózusnak tűnt, a pandémia pedig mindenkinek keresztülhúzta a számításait. Útközben ráadásul Demeter még egy sor másik kulturális intézményt, köztük múzeumokat is maga alá gyűrt, és egy ponton már arról fantáziált, hogy felúsztatják az egész A38-hajót a Hajógyári-szigetig.

Ebből végül nem lett semmi, ahogy a nagy hajógyári-szigetes koncepcióból is csak annyi valósult meg, hogy most szeptemberben fű alatt átadtak egy rendezvénysátrat egy alapvetően negyvenpluszos house-bulikról ismert szervezővel és Nagy Márton holdudvarával a háttérben, aki ötven évre kapta meg az államtól a terület bérlését.

A nepotizmustól sem ódzkodó, sokáig kifejezetten harciasan kommunikáló Demeter az elmúlt egy-két évben érezhetően háttérbe húzódott, a nagy terveiből javarészt semmi vagy egészen minimális dolgok valósultak meg. Amikor az egész 2025-ös nyár a mocskos Fidesztől visszhangzott, a régebben rendszeresen online keménykedő miniszteri biztos gyanúsan csöndben volt. Bár láthatóan vannak más bajai éppen.

Nagyon zene

Hiába a nagy igyekezet és egy valaha menő, fontos örökség, a Fidesznek sikerült az évek során teljesen érdektelenné silányítania a Petőfi Rádiót is. Még az MSZP-kormány alatt kitalált koncepciójával hamar a legfontosabb magyar zenei médiává vált, ami kifejezetten jó hatással volt a fesztiválpiacra és a könnyűzenére. Sokan részben ehhez kötik, hogy Magyarországon végre nem csak a Danubius Rádió-s színvonal jutott el az emberek tömegeihez.

A Fidesz azonban csak pár évig hagyta, hogy mindenféle alternatív rockzenészek vernyogását kelljen hallgatni, és szisztematikus hozzá nem értéssel annyiszor találták ki újra, hogy milyen is legyen a Petőfi Rádió, hogy 2025-ben még a Hajógyár YouTube-csatornájának is nagyobb hatása van, mint annak, hogy épp kinek a zenéje szól az MR2-n.

Pető Zoltántól Tiszttartó Tituszon át Béli Ádámig egy sor kipróbált vagy csak éppen nagyon lojális ember megfordult már a Petőfi Rádió élén, de igazából mindegyiküknek csak az a hálátlan feladat maradt, hogy megfeleljenek a kormány éppen aktuális kultúrharcos elvárásainak úgy, hogy közben a hallgatóságot se veszítsék el. Pető idején csak hígulni kezdett a zenei rotáció, Tiszttartó viszont már belecsapott a Macarenába, és az ő ideje alatt néha alig lehetett megkülönböztetni a Petőfit egy retró rádiócsatornától.

Ezt követően már tényleg úgy másfél-két évente változtatta a Petőfi az éppen aktuális zenei hozzáállását, hogy végül kikössön ott, hogy kizárólag magyar zenék menjenek a csatornán Zámbó Jimmytől az Ismerős Arcokon át A Dal-versenyek ezredik indulójáig. A rádiót legutóbb Sivák Péter vezette, de jól jelzi, hogy annyira nem érdekel már senkit a Petőfi, hogy az ő kinevezését pikk-pakk lezavarták anélkül, hogy a teljes sajtót tájékoztatták volna róla. Azóta ő is elment, és jelenleg Dominik Zsolt vezeti a rádiót.

Orbán, love wins!

A kapkodás egyébként egyértelműen jellemző a kormány zenére is kiható kultúrpolitikájára. Volt már Takaró Mihály, Szakács Árpád, Demeter Szilárd, Békés Márton vagy éppen Kásler Miklós az az ember, aki épp a leghangosabban fújta a harcikürtöt az Amerikából importált kultúrharccal kapcsolatban, amelynek az lett a következménye, hogy egyetlen kulturális koncepció sem tudott legalább egy teljes kormányzati ciklust kitölteni. Jól jelzi, hogy eleinte a közmédia külön selejtezőműsort készített A Dal néven csak azért, hogy kit küldjünk majd az adott évben az Eurovíziós Dalfesztiválra.

Mindezt azért, hogy pár évvel később kitalálják, hogy igazából az egész verseny csak egy nagy nemzetközi LMBTQ-kampány, és utána A Dal már bármiféle tét nélkül robogott tovább, hogy középszerű előadók középszerű dalairól mondjon közepes dolgokat egy csomó Fideszhez közeli, középszerű figura. De legalább sikerült Budapestre csalni az MTV European Music Awards (EMA) rendezvényt az egész kormányzati homofóbia csúcsán, amelynek az lett az eredménye, hogy férfiak és nők csókolóztak összevissza a színpadon a nézőtéren megjelent NER-holdudvar legnagyobb bánatára. Cserébe minden évben megtartják a Petőfi Zenei Díj-gálát, ahol már meg sem próbálják leplezni, hogy az adófizetők pénzét a szűk könnyűzenei holdudvar lelkének cirógatására költik.

Az biztos, hogy 15 év alatt a Fidesz sehogyan sem tudott egy jól körülírható kulturális-zenei koncepciót kialakítani, ennek az lett a következménye, hogy 2025 nyarára már nyíltan kormányellenessé vált a hangulat a zenei fesztiválokon, a legmenőbb kurrens magyar előadók egymásra licitálva kritizálják nyíltan a kormányt, miközben maga a hatalom egyre durvábban reagál erre, legyen szó Horváth László drogügyi biztos üzengetéseiről, színtisztán politikai okból lemondott koncertekről vagy a gyakorlatilag tiltólistának betudható Deutsch-listáról. Mindezt úgy, hogy valószínűleg kevesen felejtették el a zenészek megsegítésére létrehozott, rommá mutyizott raktárkoncerteket vagy azt az Őszi Hacacáré nevű rendezvénysorozatot, ahol tudatlan zenészeket küldtek fideszes, vagy Fidesz által támogatott politikai jelölteknek kampányolni a tudtukon kívül.

Mindeközben 15 év alatt még az sem jött össze a Fidesznek, hogy Ákoson kívül legyen egy igazán népszerű, egyértelműen ehhez a politikai közösséghez köthető zenésze vagy előadója. Tóth Gabi, Dopeman, Lotfi Begi, Muri Enikő, Nagy Feró vagy éppen Ferenczi György egyáltalán nem ismeretlenek, de a kurrens zenei munkásságuk szinte láthatatlan a magyar embereknek, a fiatalokat pedig még egy végtelenül ortó Megasztárral sem tudják már elérni. Az egyedüli kivételt talán Curtis jelenti, jól hozzá is vágtak 120 millió forintot egy róla készülő dokumentumfilmhez.

Pedig a hatalom az Ismerős Arcoktól a Romantikus Erőszakig tényleg megpróbált mindent annak érdekében, hogy a nemzeti rockot meghonosítsák a mainstreamben, de hiába erőltetik a holdudvart A Dalban vagy a Petőfi Rádióban, egyszerűen nincs semmi hatása. Curtis pedig hiába vállaltan fideszes, azért még mindig kicsit hülyén néz ki, hogy egy korábban közismerten drogproblémákkal küszködő rapper képviselje a kormánypárt polgári-keresztény értékrendjét, miközben ellenzéki tüntetéseken Azahriah jelentkezik be óriáskivetítőn.

Ez a cikk a magyar kultúra elmúlt 15 évét vizsgáló sorozatunk negyedik része,

elsőként az irodalom és a könyvkiadók helyzetével

a második részben a hazai filmiparral foglalkoztunk,

a harmadik részben pedig azt vizsgáltuk, hogy a hatalom politikai-ideológiai alapon hogyan uralta le a színházi intézményrendszert.