Miért is költitek erre a pénzünket?

2023. június 19. – 11:39

Miért is költitek erre a pénzünket?
Tóth Gabi énekes átveszi az „Év női előadója 2023” díjat Köteles Leander énekestől a Petőfi Zenei Díjátadó Gálán az A38 hajón 2023. június 17-én – Hegedüs Róbert / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Hol vigyorogva, hol szitkozódva követem évek óta a Petőfi Zenei Díj (PZD) sorsát, aminél jobban kevés rendezvény mutatta meg az elmúlt 15 évből, mennyire nincs vízió, szakmaiság vagy csak elképzelés arról, hogyan is lehetne díjazni a magyar popzenét. Most eljutottunk oda, hogy a NER által megszállt A38-on fizetett közönség előtt kiosztották a díjakat az udvartartásnak, hiszen 13 év kétharmad után minek figyelni a látszatra.

Én tartom, hogy az egész rögtön az indulásnál értelmét vesztette. 2016-ban, az első PZD előtt pár héttel a komplett magyar zeneipar fordult nyílt levéllel az MTVA felé, hogy léci, ne verjétek szét még jobban az MR2 Petőfit. Persze a levélírókat kiröhögték, a díjátadót az eredeti tervek szerint megtartották a Volt nagyszínpadán, a VIP-ben pedig ott ült a nyílt levél aláíróinak kétharmada, miközben sorra adták át nekik a díjakat. A Petőfi Rádió önmaga paródiájává vált, ahol sikeresen ötvözték a politikai cenzúrát a kereskedelmi rádiók pusztító zeneszerkesztési gyakorlataival.

Ahogy teltek az évek, a Tiszttartó Tituszokkal és Pető Zoltánokkal terhelt Petőfi Rádiót sikeresen lezüllesztették egy random térségi rádió színvonalára, ami sem zeneileg, sem tartalmilag nem tud semmi olyat, amit ne tudna bármelyik másik rádió. A különbség az, hogy azokat nem az adófizetők fizetik. Vagyis hát a KESMA-rádiókat nyilván de, de ez egy másik téma.

Ahogy az Eurovízió nélküli Dal, úgy értelmezhető a Petőfi Rádió nélküli Petőfi Zenei Díj is. Vagyis nincs az ég egy adta világon semmi értelme, már azon kívül, hogy közpénzmilliókat éget el az MTVA arra, hogy kifizessék a műsorgyártókat egy senkit sem érdeklő produkcióra.

A PZD-t is pakolták ide-oda az évek során. A Volt után a Strand Fesztiválra került, aztán próbáltak belőle tévés show-műsort csinálni (na, abban aztán tényleg nem volt sok köszönet), 2023-ra pedig eljutottunk oda, hogy úgy kellett statisztákat toborozni az A38-ra közönségnek, hogy legalább a látszatát fenntartsák annak, hogy ez egy nívós valami. Hogy pontosan kiknek próbálják ezt a látszatot fenntartani, érdekes kérdés. Soha nem nézte a kutya sem ezek a gálákat, a legtöbb médiafelület le sem közli a győztesek nevét évek óta, és maguk a zenészek is annak örülnek a legjobban, ha végül nem nyernek abban a kategóriában, amiben jelölték őket, mert így nem kell kínosan arról beszélniük, hogy milyen sokat jelent nekik ez a díj. Ugyanis semmit sem jelent. Akinek mégis, az picit azért nézzen magába.

A magyar popzene sosem volt ennyire népszerű, olyan koncertekre vesz 10-11 ezer ember jegyet, mint a Ricsárdgír vagy az Analog Balaton. Eközben a Fidesz, az MTVA, a PIM, az A38 és mindenki, aki ehhez a bohózathoz asszisztál, úgy döntöttek, hogy már csak mutatóba sem fognak olyanokat díjazni, akik tényleg jelentenek valamit a kortárs magyar popzenében. Ehelyett a legrosszabb kádárista nepotizmustól hajtva kiosztották Magyarország Legérdektelenebb Zenei Díját az udvartartásnak.

Az Ismerős Arcoknak, Tóth Gabinak, Káel Csabának és Schmidt Máriának.

Egy olyan időszakban, amikor a Budapest Parkot sorra töltik meg a friss magyar zenei produkciók Krúbitól Beton Hofin át a Carson Comáig. Csak hát a legújabb, legmenőbb, legnépszerűbb magyar zenekarok már közel sem olyan apolitikusak, mint elődeik, és a pártirodában sem nézne ki olyan jól, ha annak a Carson Comának adnának díjat, akiket sunyi módon kipucoltak a saját brüsszeli koncertjükről. Vagy annak a Beton Hofinak, akinek a fellépését közös erővel cenzúrázta az A38 és az MTVA egy orbános dalszövegrész miatt. És nyilván nem fognak díjat adni Majkának vagy Fluornak sem, nehogy az állami médiafigyelem olyanokra összpontosuljon, akik esetleg csúnya dolgokat mondhatnak Orbán Viktorról és a Fidesz-kormányról.

Utóbbi nemkívánatos státusza azért különösen érdekes, mert a Petőfi Zenei Díj ötlete eredetileg Fluortól és Lobenwein Norbert fesztiválszervezőtől származik. Sokatmondó, hogy a mostani díjazást Fluor annyival intézte el, hogy „megveregették egymás vállát az elvtársak”. És tényleg, én nem sokkal a rendszerváltás előtt születtem, de pontosan úgy képzeltem el a kommunista kultúrharcot, ahogy azt a Fidesz csinálta most a Petőfi Zenei Díjon.

Az egykor a magyar könnyűzenére komoly hatást gyakorló Petőfi Rádió végérvényesen elvesztette a kapcsolódását a valósághoz, inkább belemászik a szélsőjobbos kultúrharcba, és ha kell, akkor még évekig Tóth Gabi és az Ismerős Arcok kapja a PZD-t. Mert inkább emiatt ég az arca a szerkesztőknek, mint hogy a pártközpontnak kelljen magyarázkodni holmi nyolcadik kerületi rapperek és huszonéves rockzenészek miatt.

Nem lenne egyszerűbb szimplán hozzávágni ezekhez az emberekhez valami állami támogatást? Valami kormányzati projektet? Egy sportrendezvény hivatalos dalának a megírását? Régóta nem probléma, hogy egy miniszter saját hatáskörből ad 10-20 millió forint közpénzeket a zenei kegyeltjeinek, miért kell ehhez gálát szervezni? Ja, hogy Kásler Miklós két éve már adott pályáztatás nélkül 20 millió forintot az Ismerős Arcokhoz? Annyira megszoktuk, hogy a pénzünket szétosztják a haverok között, hát miért pont most kezdik el a Tényleg Az Ég Egy Adta Világon Senkit Sem Érdeklő Magyar Zenei Díjat is szétszórni ugyanazok között? Ismer itt valaki bárkit, aki az egy darab kötelező közösségimédia-poszton túl elbüszkélkedett azzal, hogy PZD-t nyert?

A Kossuth-díjért legalább jár némi pénz, de a PZD-ért csak A Dal idei győztese kapott (a Titán zenekar) 10 millió forintot. Egy olyan zenekarnak fizetik a magyar adófizetők az előrejutását, ami hangzásában, megjelenésében és zenei minőségében egy megyei motorostalálkozón előadott C kategóriás rockoperának felel meg. Annyi köze van a popzenéhez és 2023-hoz, mint a magyar életszínvonalnak az osztrákhoz.

Nyilván a kormánypropaganda majd igyekszik ezt úgy beállítani, hogy eddig a baloldali előadók kaptak díjakat, most a jobboldali művészek kapják, nincs itt semmi látnivaló. De ha hajlandóak vagyunk a Fidesz egybites világnézetéhez alkalmazkodni, egészen lehangoló eredményre jutunk:

a kultúrában a politikai jobboldalt képviselő zenészek csupa levitézlett tehetségkutatós haknikirályból, vörösboroskóla-szagú öreg rockerből és éneklő minisztériumi dolgozókból állnak. Hogy fogja a Fidesz elérni a fiatalokat, ha kulturális értelemben még mindig 1986-ban élnek?

A PZD médiamegjelenés szempontjából is annyira érdektelen, hogy a Nielsen nem is tud ennyire alacsony nézettséget mérni, és még a kormánymédia is csak csatakosra izzadva képes termelési riportokban megemlékezni arról, hogy ja, idén is volt PZD, ez a random hét ember nyert valamit.

Szóval újra megkérdezném: miért is költitek erre a pénzünket?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!