A kulturális alap könnyűzenei zsűrije magának és a haveroknak is kiosztott pár milliót

Legfontosabb

2021. január 19. – 15:33

frissítve

A kulturális alap könnyűzenei zsűrije magának és a haveroknak is kiosztott pár milliót
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere átadja a Máté Péter-díjat Galambos Nándor basszusgitárosnak, az Ismerős Arcok együttes vezetőjének a Pesti Vigadóban 2020. augusztus 18-án – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelentek a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alá tartozó Könnyűzene Kollégiumának döntései az alkotói támogatásokról, amelyekkel a zenészeket új alkotások és projektek elkészítésében segítik. Legalábbis papíron, mert a kollégiumi tagok láthatóan előnyben részesítették a saját projektjeiket és szervezeteiket. Az Ismerős Arcok frontembere például csak nemrég lett tagja a kollégiumnak, de már megítélte a támogatást a saját zenekarának.

Az NKA honlapján olvasható eredményben látszik, hogy 2 millió forintot lehetett maximum megpályázni, amit aztán a kollégium tagjai bíráltak el. Ők a következők:

  • Póka Egon zenész, a Kőbányai Zenei Stúdió vezetője,
  • Galambos Nándor, az Ismerős Arcok zenekar alapítója,
  • Kisszabó Gábor, az Első Emelet zenekar egykori basszusgitárosa,
  • Spiegelhalter László, Vácrátót fideszes polgármestere, Spigiboy néven ismert DJ,
  • Tóth Szabolcs, a Sugarloaf zenekar gitárosa, illetve
  • Zsoldos Béla jazz-zenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója.

A pályázati eredményről szóló táblázatban csillaggal jelölték azokat a nyerteseket, ahol összeférhetetlenség van a zsűri egyik tagja és a pályázó között. A honlapon azt írják, hogy

egyes kollégiumi tagok érdekeltsége miatt – az összeférhetetlenséget kiküszöbölendő –, a támogatás odaítélése minősített többséggel történt.

A több száz nyertes pályázat között egy rakás olyannak ítéltek meg pénzt, amelyet külön jelöltek a tagok összeférhetetlensége miatt:

  • A StudioArt Egyesület négy pályázaton összesen 2,88 millió forint támogatást kapott. Mind a négyszer a StudioArt Ensemble zenekar nyert, méghozzá Szulák Andrea két koncertjére, Vastag Tamás Sinatra-estjére és a Studio11 Eveningas nevű klubkoncertsorozatra. (Egyébként Szulák Andreát nagyon kedvelheti az NKA, mert összesen hat nyertes pályázat is az ő nevéhez köthető.)
  • Tuboly László 1 millió forintot kapott egy Sugarloaf-koncertre Dunaharasztiban.
  • A Tűzkerék Alapítvány szintén 1 millió forintot kapott, hogy Eszergom-Kertvárosban tarthassanak Ismerős Arcok-koncertet.
  • A GrundRecords kiadó pedig 950 ezer forintot nyert az Éberálom című dupla album kiadására.

Egy 2016-os jelenléti ív szerint a zsűri egyik tagja, Zsoldos Béla pártoló tagja a StudioArt Egyesületnek, amely az egyik legtöbb támogatási pénzt kapta összesen a teljes pályázaton.

Zsoldos Béla, a Máté Péter-díj bizottsági tagja a díj alapítását bejelentő sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2018. február 15-én – Fotó: Mónus Márton / MTI
Zsoldos Béla, a Máté Péter-díj bizottsági tagja a díj alapítását bejelentő sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2018. február 15-én – Fotó: Mónus Márton / MTI

A zsűri másik tagja Tóth Szabolcs, akinek ugyan nem a zenekara kapta az 1 millió forintot, de a pénzből az ő koncertjüket valósítják majd meg Dunaharasztiban. Az összeg azért is érdekes, mert a Sugarloaf zenekar a kilencvenes évek óta nem igazán része a magyar könnyűzenei vérkeringésnek, az elmúlt 10 évben összesen két albumot adtak ki, és gyakorlatilag láthatatlanok a magyar fesztiválpiacon. Az 1 millió forint úgy gyanúsan kiemelkedő összeg, hogy egy zenei piacon ennyire inaktív produkció gázsija pár százezer forint lehet csak, és – ahogy egy forrásunk fogalmazott – piaci alapú koncerteket már rég nem csinálnak. Egyébként ugyanaz a dunaharaszti Tuboly László további egymillió forintot kapott még egy Sugarloaf-klip készítésére is.

Hozzá kell tenni, hogy bőven akad olyan előadó és zenekar, akik ténylegesen aktívak és keresettek a magyar zenei piacon, és a nyertes pályázók közé kerültek. Az viszont sokadik olvasás után sem derül ki, hogy mi lehetett az átfogó koncepció, amikor ugyanúgy egy-egy millió forintot kapott a fesztiválpiacon abszolút keresettnek számító Ivan and the Parazol vagy a Bohemian Betyars, mint mondjuk Bársony Bálint a „Hangutazók – Indulj el! című lemezének binaurális újrakiadására” vagy a Neo zenekar az új albumának hangfelvételére úgy, hogy az internet szerint a zenekar 10 éve nem hozott ki semmi új zenét, és csak elvétve lépnek fel, ha egyáltalán.

Ismerős arcok tűnnek fel a nyertesek között

Különösen érdekes Galambos Nándor esete. Galambos nemrég lett a Könnyűzene Kollégiumának a tagja, bár erről az NKA igyekezett hallgatni. Ebben közrejátszhat az is, hogy az Ismerős Arcok a NER-holdudvar egyik kedvenc zenekarává nőtte ki magát az elmúlt években, Kásler Miklós emberierőforrás-miniszer – aki alá az NKA is tartozik – 2020 szeptemberében például 20 millió forintot adott saját hatáskörből (tehát pályáztatás nélkül) a zenekarnak, hogy klipeket készítsenek. Ráadásul az Ismerős Arcok nemrég – szintén Káslertől – megkapta a Máté Péter-díjat, amely az illetményalap háromszorosa, nyugdíj-hozzájárulással is jár, illetve ezután a díjazottat kiváló vagy érdemes művész díjra is fel lehet terjeszteni.

Ezt a díjat több NKA-tag is megkapta az elmúlt években, mint Dósa Richárd, azaz Ricsi Pí az Animals Cannibalsből, vagy Póka Egon, aki most kollégiumi tag. Hogy mennyire a tagság számít és az ismeretség számít, jól mutatja, hogy amíg az Animal Cannibalsből csak az a tag lett Máté Péter-díjas, aki az NKA-nak dolgozott, addig az Ismerős Arcok minden tagja megkapta a havi pénzbeli juttatással járó díjat.

Az Ismerős Arcokkal való kormányzati kivételezés egyébként jól illeszkedik a Fidesz kultúrharcába, amely egy ideje betört a kulturális támogatások elosztásába is. Olyannyira, hogy két éve Kásler egy szkinhedzenekar koncertjét támogatta állami pénzzel Erdélyben.

Az Ismerős Arcok most majdnem 2 millió forintot nyert két külön pályázatra, bár technikailag a pénzt nem a zenekar kapja direktben, hanem egyik esetben egy esztergomi koncertszervező, a másik esetben pedig a GrundRecords nevű kiadó. Utóbbi honlapján az Ismerős Arcok a kiemelt zenekarok között szerepel, és a kiadó csak ezen a pályázaton összesen hétszer nyert pénzt:

  • 800 ezer forintot a Sakk Matt zenekar archív koncertfelvételének kiadására LP-n,
  • 950 ezret az Omega Égi jel című lemezének újrakiadására dupla LP-n,
  • 950 ezret Hobo Hé, magyar Joe! című albumának kiadására dupla LP-n,
  • 550 ezret a Pokolgép Metálbomba című albumának újrakiadására LP-n,
  • 950 ezret az Ismerős Arcok már említett dupla lemezére,
  • 950 ezret az Omega Testamentum című lemezének kiadására dupla LP-n, illetve
  • 800 ezret a P.Mobil És? című albumának kiadására LP-n bónuszfelvétellel.

Ahogy a felsorolásból látszik, a kiadó több mint 6 millió forint támogatást kapott arra, hogy többek között már korábban felvett lemezeket adjanak ki újra, illetve olyan zenekarok albumjaira, akik évtizedek óta a pályán vannak.

Az Ismerős Arcok raktárkoncertje 2020 szeptemberében – Fotó: Raktárkoncertek
Az Ismerős Arcok raktárkoncertje 2020 szeptemberében – Fotó: Raktárkoncertek

Nem minden összeférhetetlenséggel volt gondjuk

Az is érdekes, hogy például Póka Egon közvetlen környezetéből is kerültek ki nyertesek. Egymillió forintot kapott például Tornóczky Ferenc id. Tornóczky Ferenc emlékének állított könnyűzenei hangfelvételek elkészítésére és az album terjesztésének elősegítésére, és ugyanennyit képfelvétel készítésére. Az ifjabb és az idősebb Tornóczky is a Póka által vezetett Kőbányai Zenei Stúdió oktatója, a fiatalabbik tanszékvezető. Szintén egymillió forintot kapott Szakadáti Mátyás, hogy elkészítse a Mattset zenekar harmadik nagylemezét és az utómunkát.

Hiába jelezték több helyen az összeférhetetlenséget, itt ez elmaradt, pedig Szakadáti nem mellesleg Póka Egon veje.

A pályázatokat elbírálók közül szintén nem jelölték összeférhetetlenséggel a „Solaris együttes Colossus munkacímmel tervezett új zeneanyagának hangfelvételeire” adott 1 millió forintot, pedig a Wikipédia-oldala szerint Kisszabó Gábor 1995 óta a zenekar basszusgitárosa.

Két pályázattal nyert fél-fél millió forintot Szűcs Gábor is, vagyis Little G Weevil blueszenész, akinek életéről Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vezetője tervezett annak idején könyvet írni, illetve Szűcs részt vett a meglehetősen egyoldalúan lebonyolított klubtámogatási pénzek megítélésében is az NKA részéről. Little G két kislemez elkészítésére kapott 1 millió forintot. Nem ő az egyetlen, aki az említett klubtámogatásos ügyben részt vett, és most pénzt kapott az NKA-tól is. Az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) Előadó-művészeti Főosztályának vezetője, Ragány Misa szintén egymillió forint közpénzt kapott A világ! című album hangfelvételének elkészítésére.

A kormánnyal egyre szorosabb kapcsolatot ápoló Nagy Feró sem maradt ki a szórásból, a Beatrice 1 millió forintot kapott arra, hogy koncertezhessen, és további 800 ezret lemezmegjelenésre. Két nyertes pályázaton keresztül 1,6 millió forint jutott az Anna and the Barbies zenekarnak is (turnéra és dalfelvételre), amelynek menedzsere a Demeter Szilárdék által indított PIM-magazin egyik műsorvezetője volt az induláskor.

Nagy Feró, akit 75. születésnapja alkalmából köszöntöttek a Petőfi Rádió stúdiójában 2021. január 14-én, mellette fia és menedzsere – Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Nagy Feró, akit 75. születésnapja alkalmából köszöntöttek a Petőfi Rádió stúdiójában 2021. január 14-én, mellette fia és menedzsere – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Utolsó pénzosztás a távozás előtt

Egyáltalán nem véletlen, hogy ennyire furcsán alakult a pénzosztás, hiszen ebben az összetételben a kollégiumi tagok már nem fognak pályázati pénzekről dönteni. A mostani döntésekben részt vevő tagok közül egyedül Galambos Nándor marad a Könnyűzene Kollégiumának a tagja, a többieket februárban leváltják. Ez alapján nem nehéz arra következtetni, hogy a többiek amolyan utolsó lehetőségként még kiszórták a saját érdekeltségeiknek és ismerőseiknek a maradék pályázati pénzt, mielőtt át kell adniuk a helyüket másnak. Az említett kollégium tagokat az alábbi személyek váltják a jövőben:

  • Bíró Zsolt (DRED) zeneszerző, szövegíró, DJ, producer, a Dred&Doris együttes vezetője;
  • Maróthy Zoltán zenész, zenetanár, az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió szakmai igazgatóhelyettese (kinevezése 2021. február 15-től hatályos);
  • Gayer Ferenc Máté Péter-díjas jazz nagybőgőművész, a Budapest Ragtime Band zenekarvezetője, az MMA nem akadémikus tagja;
  • Brandenburg Máté zeneszerző, producer, az Anima Soni zenekar alapítója;
  • Muraközy Péter rendezvényszervező, Veszprém – Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt operatív vezetője, a Veszprémi Utcazene Fesztivál főszervezője, a VOLT és a Strand fesztivál programigazgatója és a Balaton Sound társalapítója, a Veszprémi Expresszó és a Budapesti Akvárium Klub társtulajdonosa;
  • és marad a már említett Galambos Nándor Máté Péter-díjas zenész, zeneszerző, az Ismerős Arcok alapító-vezetője.

Brandenburgot, Galambost és Muraközyt miniszeri hatáskörben nevezték ki. Muraközy szintén benne volt a klubtámogatásokat elbíráló bizottságban, és megszavazta többek között, hogy az az Akvárium Klub és Expresszó is támogatásban részesüljön, amelyeknek ő tulajdonosa vagy társtulajdonosa.

Muraközy Péter, az Akvárium Klub programszervezője 2012. február 10-én – Fotó: Mohai Balázs / MTI
Muraközy Péter, az Akvárium Klub programszervezője 2012. február 10-én – Fotó: Mohai Balázs / MTI

Az NKA környékén egyébként új időszámítás kezdődhet, hiszen Lőrinczy Györgyöt a korábbi fideszes 3. kerületi polgármester, Bús Balázs váltja az NKA alelnöki posztján. A váltás azért lesz érdekes, mert ugyan Lőrinczy áprilisig az NKA kötelékében marad tanácsadóként, de a szervezetre belülről rálátó forrásaink szerint

éppen Lőrinczy volt az, aki a nagy szélsőjobboldali kultúrharcban igyekezett valamiféle egészséges egyensúlyt találni a Kásler- vagy éppen Szakács Árpád-féle mélymagyar, nemzeti rocker vonal és a ténylegesen támogatásra érdemes magyar zenészek között.

Nem véletlen, hogy az Ismerős Arcok vagy a Romantikus Erőszak szkinhedzenekar is egyenesen Káslertől kapott milliós támogatásokat az elmúlt években, nem pedig hivatalos kollégiumi pályázatokon keresztül.

És egy pár haveroknak kiosztott milliót elsőre észre sem vettünk

Cikkünk megjelenése után vettük észre, hogy két másik (ez és ez) pályázati eredményt is kihirdettek hasonló módon alkotói támogatásokra. Ebből derült ki az is, hogy a már említett Sugarloaf zenekar 1 millió forintból forgathat klipet, az Ismerős Arcok további félmillió kapott szintén klipforgatásra, és a Beatricéhez is hozzávágtak még félmilliót, hogy külföldön tudjon koncertezni Nagy Feró. De Nagy Feró a születésnapját is közpénzből ünnepli, mert a 75 éves születésnapi koncertjét egymillió forinttal támogatja az NKA, de még egymillió jutott videóklipre és még egymillió dalszerzésre is. Az Anna and the Barbies pedig olyan jól fekszik az NKA-nál, hogy még kétmilliót kaptak „egy rendhagyó koncert” lebonyolítására, illetve még egymilliót videóklipre.

Szintén nem jelölték összeférhetetlenséggel a Spy the Ghost videoklipjeinek elkészítésére gyártására, publikálására adott egymillió forintot, pedig a Spy the Ghost nem más, mint Spiegelhalter László fideszes polgármester és DJ, aki egyben a pályázatokról döntő kollégium egyik tagja is. Ugyan Mózsi Tamás néven pályázott, de még 500 forintot megítélt magának Spigiboy arra is, hogy dalokat szerezzen. Itt sem volt jelölve az összeférhetetlenség, bár hivatalosan a Spy the Ghost formáció már csak Mózsiból áll Spigiboy nélkül.

A korábban említett Solaris zenekar, amelyben egy másik kollégiumi tag, Kisszabó Gábor is játszik, további egymillió forintot nyert a Meg sem született látomások munkacímmel tervezett, koncertvideó felvételeinek utómunkáira. Póka Egon veje pedig további egymillió forinttal lett gazdagabb, hiszen egymillió forint jutott neki képfelvétel készítésére a Mattset zenekar harmadik nagylemezéhez. Little G Weevil pedig még félmilliót kapott live session videó készítésére.

Sajnos a pályázati elbírálásból nem derül ki egyértelműen, de egy bizonyos Bíró Zsolt egymillió forintot új dalok megírására. A kollégium következő tagjainek egyike éppen egy Bíró Zsolt nevű ember, bár ez nem egy ritka név, így véletlen egybeesés is lehet. A következő kollégiumi tagok közül egyébként Maróthy Zoltánnak, az Ossián egykori gitárosának is sikerült megítélni egymillió forintot, hogy megírhassa a magyar nyelvű albumát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!