Jöhet a szélenergia korszaka: így tízszerezné meg a kormány négy év alatt a kapacitásokat
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter megtízszerezné a hazai szélenergiapiacot, vagyis a jelenlegi 330 MW kapacitást 2030-ig 3-4000 MW-ra fejlesztené. Ambiciózus, talán túlságosan is nagyratörő terv, de tény, hogy
2026. augusztus 31-ig 700 MW-nyi, majd a következő években 1000-1000 MW-nyi csatlakozási lehetőségre ír ki az állam pályázatot.
Tapasztalatunk szerint a rendkívüli lehetőség még akkor is nagyon megmozgatta a hazai piaci szereplőket, ha az állam tervei szerint támogatás nem jár a projektekhez, vagyis a pályázók a lehetőséget megkapják, de piaci alapon kell majd beruházni. Ugyanakkor a szereplők reménykedhetnek, hogy az energiapiacon tényleg eljön a normál működés, és a jövőben nem lejt a pálya, vagyis érdemes lesz beletenni a munkát a pályázatokba, mert senki nem lesz politikai alapon sem preferálva, de hátrasorolva sem.
Volt egyszer egy megújulós aranyláz
A hazai megújuló energiapiacon korábban volt egy napkorszak, aminek előnyei mellett nagyon sok hátulütője ismert, ezek után most jöhet egy szélkorszak, ahol a kormány részéről a felelős Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) – legalábbis egyelőre így tűnik – szeretné elkerülni a múlt hibáit, vagyis például a járadékvadász spekulánsok kitömését.
A nappiacon ugyanis anno hirtelen alaszkai aranyláz tört ki. Vagyis olyan fejlesztési irány rajzolódott ki, amikor egy energiapiaci részterülettől mindenki óriási profitot remélt és helyet akart foglalni magának. Ez volt a KÁT-os (kötelező átvételi rendszer) napenergiapiac, amikor a beruházók gyakorlatilag biztos, államilag garantált megtérülést kaptak, mert a kormány így szerette volna beindítani a hazai megújulós piacot. Aztán felmutatta a stoptáblát, így aki addig pozíciót fogott a nagyon kecsegtető piacon, remek megtérüléssel tudta továbbadni a jogait, és olyanok is jelentkeztek, akik nem feltétlenül szerettek volna maguk napenergiát fejleszteni, de abban bíztak, hogy a megszerzett jogosítványokat majd később jól el lehet adni az igazi fejlesztőknek.
Úgy tudjuk, a jelenlegi kormányzati szándék, hogy a szélenergiapiacon ne ez történjen. Az akár 3–4 ezer MW-ra is bővíthető szegmensben 2010 óta változatlan mennyiségű kapacitás van, ezt úgy kellene berobbantani, hogy ne egy projektpiac alakuljon ki, hanem mindenki biztos lehessen abban, hogy lesz még lehetőség, lesz még tender, így neki is fog jutni fejlesztési lehetőség..
A cél tehát ismert, összeálltak a megvalósítók is, vagyis megvan a GEM energetikai vezetése, a miniszter (Kapitány István) alatta az államtitkár Tótth András lett, a helyettes államtitkárok pedig Bart István, Tarjányi Krisztina és Zsoldos István. És bár Kapitány István egyáltalán nem a magyar energiapiacon szocializálódott, háttérbeszélgetéseken azt hallottuk, hogy rengeteget foglalkozott mostanában ezzel a szegmenssel és gyorsan beletanult a folyamatokba.
A miniszter által ismertetett menetrend szerint az EU-forrásokból (a Helyreállítási Alapból) akár 1,5 milliárd euró, mintegy 530 milliárd forint is juthat energiapiaci fejlesztésekre. A kisebb tétel, kerekítve 50 milliárd forint okosmérőkre megy, míg nagyságrendileg 480 milliárd forintból a nagyfeszültségű hálózat fejlesztését támogatják.
Előbbi olyan nagy elosztóknak juthat (ezek angol neve DSO – Distribution System Operator), mint az MVM, az E.ON és az Opus. de a MAVIR-nak, vagyis az átviteli rendszerirányítónak (TSO – Transmission System Operator) is jut fejlesztési forrás. A pályázatot majd a MEKH (energiahivatal) bonyolítja. Az elmúlt években a minimálisan szükséges fejlesztéseknek is nagyjából a fele elmaradt, ezt kell pótolni, és akkor reális az évi 1000 MW új csatlakozási lehetőség, több megújuló kapacitás fogadása.
Grandiózus terv
De vajon reális-e Kapitány István grandiózus terve? Igény biztosan lenne a szeles kapacitásokra, amelyek elég jól kiegészíthetnék a napenergiás kapacitásokat. Napenergiából már 8600 MW kapacitás van a rendszerben. Ha a névleges kapacitásokat összehasonlítjuk, akkor a napenergia kapacitások összege négyszer akkora, mint Paks I. négy blokkjának 2027 MW-os kapacitása, illetve több mint kétszer akkora, mint a szélenergia összesített tervezett kapacitása 2030-ra, miközben még biztosan lesznek további napos fejlesztések is. A napnál üdvözlendő az az irány, hogy aki zárt rendszerben egy ipari fogyasztó ellátására, saját tárolással fejleszt, de a nagy vezetékrendszer köszöni, nem kér több napenergiát, mert az nagyon túl van már fejlesztve.
Az erőművek tényleges energiatermelését viszont nem a kapacitás, hanem a névleges kapacitásukhoz viszonyított kapacitáskihasználtság méri.
Vagyis míg az atomerőművek, akár közel 100 százalékban is képesek termelni (természetesen azért karbantartásokra van szükség, üzemzavar is előfordulhat), addig a naperőművek átlagosan 15 százalékos arányban termelnek (sötétben például nem, de a világos órák egy részében sincs érdemi termelés). A szélerőművek hatásfoka pedig az adott hely szélviszonyaitól függ, globálisan vannak akár 30-40 százalékos kapacitáskihasználtságú erőművek is (például szeles nyílt tengereken). Nálunk még a szeles helyek sem annyira szelesek, vagyis nem ideálisak a körülmények, de a hazai szélviszonyokkal is lehet 25 százalék feletti az új erőművek hatásfoka. Az új erőművek egyébként nagyobbak is lehetnek majd, mint az eddigi néhány Magyarországon működő: a kormány nemrég jelentette be, hogy 130-ról 199 méterre emelik a szélturbinák maximális engedélyezett magasságát, amitől magasabb lehet a hatásfokuk.
A probléma csak az, hogy másfél évtizede nem voltak szélerőmű-fejlesztések, mert az Orbán-kormány vezetése utálta a „tájat elcsúfító” infrastruktúrát. Így nincs igazán egységes szabályozási gyakorlat (az erőművek telepíthetőségét korlátozzák például a környezetvédelmi hatóságok, a nemzeti parkok, a katonai és civil légi infrastruktúra). Ezek a körülmények – természetesen nagyrészt jogosan – lassíthatják, vagy megállíthatják az engedélyezési folyamatot.
Bár a környezetvédők által nagyon preferált a szélenergia, a madárvédők mindig nagyon erősen figyelmeztetik a fejlesztőket a szélerőművek madarakra jelentett veszélyeire.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület levélben kereste meg Kapitány István gazdasági és energetikai minisztert és Gajdos László élő környezetért felelős minisztert és az egyesület úgynevezett konfliktustérképet készített, hogy a szélerőművek minél kisebb pusztítást okozzanak a madárállományban, azt kérve, hogy a szélerőművek szabályozásánál és tervezésénél ez a szempont is kellő súllyal érvényesüljön.
Érdeklődő mindenesetre sok van, egyelőre július 8-ig kellett a piac szereplőinek egy kérdőívre válaszolva jelezni az érdeklődésüket, de ez egyrészt egy nem-kötelező érvényű (non-binding) érdeklődés volt, és aki erről lemaradt, az is elindulhat majd később az augusztus 31-ig kiírandó tenderen.
Messziről indulunk
A szélerőmű-fejlesztés zérópontja az MGT (Műszaki Gazdasági Tájékoztató): csak az kérhet környezetvédelmi, majd építési engedélyeket, aki rendelkezik jóváhagyott MGT-vel, vagyis van olyan lehetősége, amivel csatlakozhat a nagyfeszültségű vezetékrendszerhez.
Amikor az EU noszogatására végre elindult újra a hazai piac, 700 MW MGT-t, vagyis csatlakozási lehetőséget kiosztottak ugyanarra a csatlakozási pontra, a Győr-Moson-Sopron megyei Vadosfára, ebből 500 MW-nyit megkapott a Tiborcz István üzleti körébe tartozó Green Energy Investhor (GEI), míg 200 MW-ot az Euroenergy Arrabona (a megújuló piacon ismert és aktív Szűcs Ádám cége). Utóbbi később a Nagy Szilárdhoz (Nagy Márton volt nemzetgazdasági miniszter testvéréhez) köthető Trustify-csoporthoz került.
Csakhogy a GEI nem fizette be az esedékes díját, így elvesztette a jogosultságát, miközben a másik befektető még ringben maradt. Mivel augusztus 31-ig is éppen 700 MW MGT-t írnak ki, elsőre azt lehetett tippelni, hogy talán a Vadosfa-kapacitás lesz újra kiírva, de amennyire tudjuk, egyáltalán nem erről van szó.
Az állam inkább megvizsgálta, hogy hol vannak még kisebb csatlakozási lehetőségek, akár meglevő napparkok mellett, vagy máshol kihasználatlanul, és majd ezeket a „resztliket” szeretné első körben összepárosítani az igényekkel.
Mindezt úgy kell elképzelni, hogy a kisebb 50-70 MW-os kapacitásokra külön lehet rámenni, vagyis aki Vas megyében szeretne fejleszteni, az nem fog Fejér megyében lehetőséget kapni.
Utána jöhet majd az uniós forrásokból a nagy hálózatfejlesztés, aminek révén 1000-1000 MW csatlakozási lehetőséget lehetne kiírni a következő időszakban évente. Ez elsőre kissé irreálisnak tűnik, hiszen az eddigi összes szeles kapacitás háromszorosát kellene évente elindítani, de a magánpiaci szereplők tényleg nyüzsögnek. A legtöbb forrásunk azt mondja, hogy a 2030-ra 3-4000 MW kapacitás akkor lehet igaz, ha azt mondjuk, hogy ennyinek a megépítése van folyamatban, az tényleg nem reális, hogy már csatlakozik is a rendszerhez ennyi négy éven belül.
Korábban a hálózatfejlesztésre nem nagyon volt forrás, amit akár a rezsicsökkentéssel is összefüggésbe lehet hozni: a kizsigerelt energiacégek fejlesztései elmaradtak, vagyis részben most ezt pótolhatja az uniós forrás, amiből az említett nagy hálózatos cégek részesülnek. A képlet annyiban kicsit bonyolultabb, hogy a rezsicsökkentés valódi vesztesége inkább az áramszolgáltatásnál jelentkezett, vagyis nem az infrastruktúrát működtető cégeknél, hanem a kereskedőnél (MVM Next), illetve végső soron az adófizetőknél.
Kik jöhetnek?
De ki tud egyáltalán pályázni? Biztosan vannak a régmúltból előkészített projektek, amelyeket csak le kell porolni, mégha a 2010 előtti időszakhoz képest természetesen maga a technológia, de a szabályozás is sokat változott. Ha valaki most a nulláról indul, az azért időigényesebb, legalább egy, de akár két évet érdemes mérni a szelet, figyelni a madarakat, igaz ezalatt már párhuzamosan lehet haladni is az engedélyeztetéssel is, de a nulla pontról azért 3,5-4 év egy projekt befejezése.
Egy ilyen pályázaton sokan elindulhatnak: a tőzsdén jegyzett Alteo, a francia hátterű Veolia, nevét kissé meghazudtolva a szintén tőzsdei Nap Nyrt., de a Greenergy, a győri STS Group, a 8G-csoport, illetve akár az említett GEI vagy Electron Holding. Többükről is hallottuk, hogy külön-külön is 200-300 MW fejlesztési szándékot jeleztek.
Úgy tudjuk, az állam jelenlegi vezetése az energiapiacon nem tervez „bosszút állni”, vagyis nem akarja a korábbi csókosokat kizárni. A jelenlegi ígéret legalábbis az a piaci szereplők felé, hogy mindenki induljon el nyugodtan a pályázatokon.
A szakemberek szerint amúgy a másodpiac teljesen nem kerülhető el még akkor sem, ha a fejlesztők mindig számíthatnak új kiírásokra, mert a korábban megszerzett engedélyek értékesebbek lesznek. Ugyanakkor a szabályozás felléphet a csencselés ellen például azzal, hogy aki egy ideig nem csatlakozik a rendszerhez, annak elveszik az engedélye. Úgy tudjuk, az új kormány ebből a szempontból is piacpárti, vagyis a fejlesztések adásvétele nem lesz tiltott, és aki megvesz egy lehetőséget, valójában akkor is kockázatot vállal (beruház), ha végül nem ő maga fejleszt.
A piacon amúgy korlátozottan, de ma is vannak fejlesztések. Van, aki úgy fejleszt, hogy nem szeretne a nagy feszültségű hálózatra termelni, csak egy ipari üzemnek (Ács – katódgyár), mások pedig úgy tudtak MGT-t szerezni, hogy egy napos projekt engedélyezett technológiaváltással eladott nekik egy ilyet, de így a hálózatra is tudnak termelni (Bana, 28 MW kapacitás).
A jelenlegi, 330 MW-os szélerőműpiacon az egykori Iberdrola-portfólió (ez egy hatalmas spanyol energiacég, amely több országból is kivonult) a legnagyobb szeles kapacitás. Ez a portfólió ma már a cseh eurómilliárdos Jiří Šmejc tulajdonában álló, de román bejegyzésű Premier Energy Group és a magyar Ig Tech Zrt. tulajdonában van, és 78 turbinát (158 MW kapacitást jelent). Az Ig Tech egy olyan alapkezelő tulajdonában van, amelyet a 4iG-vezető Jászai Gellért alapkezelője irányít, de maga a tulajdon magántőkealapban végződik. A közvéleménynek onnan lehet ismerős a cseh milliárdos neve, hogy amikor tavaly tavasszal Jászai Gellért, a 4iG vezetője és Szokira-Orbán Sára (Orbán Viktor lánya) és családja a Maldív-szigeteken nyaraltak, akkor azon a Velaa szigeten voltak, amelyet Jiří Šmejc birtokol.
Végre diverzifikáció!
A szakemberek szerint az nagyon hasznos lesz, ha a sok naperőművi kapacitás mellé sok szél is épül. Igaz, a magyar energiarendszerben a szél és a nap mellé nagyon sok tárolási kapacitás is kell, hiszen valahogy ki kell majd egyensúlyozni azt, hogy amikor süt a nap és fúj a szél, akkor sokkal nagyobb lesz a magyar áramtermelés, mint egy úgynevezett sötét szélcsendben (Dunkelflaute).
Igaz, hozzátehetjük, hogy a nap és a szél jó kiegészítők, azaz általában nem a kánikulában tombol a szél, sokkal inkább este vagy a napmentes időszakban. Mindenesetre arra már szoftverek is léteznek, hogy a napot és a szelet, illetve esetleg a tárolót hogyan lehet a legjobban összehangolni. A szél és a nap együtt azért jobb, mint a csak nap, mert így a szeles, de nem napos időben is lesz megújulóenergia-termelésünk. Ugyanakkor arra természetesen továbbra is kell megoldás, hogy amikor majd sok időjárásfüggő kapacitás termel egyszerre, akkor elég nagy összesített különbség lesz a hazai termelésben ahhoz képest, amikor egyáltalán nem termelnek.
A hazai energiapiacon mindenesetre most tapintható a lelkesedés, vannak, akik már szeretnének nagyot álmodni. Mint a piaci szereplőkkel folytatott háttérbeszélgetések során hallottuk, annyi magyar szélturbinára lesz szükség, hogy erre már akár ide kellene hívni egy gyárat, csakhogy a legtöbb beszélgetőpartnerünk szerint ez nem reális: sajnos Kína annyira letarolta ezt a piacot (a szelet és a napot is), hogy az európaiak nem rúgnak labdába, és amikor legutóbb ilyen próbálkozást támogatott az állam (csornai napelemgyár), abból jó sok adófizetői veszteség lett.
A piaci szereplők ott viszont szkeptikusak, hogy mennyire lehet jó finanszírozást találni a szélre, a tárolókra. Az energiapiac nagyon kiszámíthatatlan (az elmúlt hetekből ezt bizonyította a Hormuzi-szoros lezárása, illetve a hőkupola), a kereskedők nem nagyon tudnak hosszútávú áramvásárlási szerződéseket kötni, így banki szempontból nem látható a stabil cash-flow, nehezebb a finanszírozás. Ezt hidalhatná át az állami támogatás, de az állam jelen állás szerint ilyet nem szeretne.
A faramuci magyar energiapiacon az elmúlt öt évben amikor sütött a nap, rengeteg áram volt, csak annak így nem volt ára, amikor pedig nem sütött a nap, akkor az egekbe szökött az ár. Ebből az is fakad, hogy a széllel termelt energiának sokkal, de sokkal jobb ára volt, mint a nappal termelt energiának, így abban lehet bízni, hogy a szélfejlesztéseknél majd piaci alapon is kijön a matek.
Sok még a kérdés
A szélfejlesztésekkel kapcsolatban sok kérdés merülhet fel a piacon, például az, hogy miként lehet majd a megfejlesztett csatlakozási pontokra rácsatlakozni, lehet-e valamilyen konstrukcióban nappal, széllel, nagy energiatárolóval (BESS) együtt pályázni. Ha ugyanis adott ponton a nap (akár egy régi KÁT-os erőmű), a szél és az ipari tároló is tud termelni a hálózatra, az növelheti a hatékonyságot, jobb kihasználást jelenthet.
Az is kérdés, hogy amikor hirtelen egy csomó magyar fejlesztő szeretne szélturbinát venni, akkor milyen sebességgel lehet majd hozzájutni az eszközökhöz. Ez valóban nem könnyű, az európai gyártóknál (ilyen a dán Vestas és a német Siemens) hosszú a sorban állás (1,5-2 év), a kínai (a legnagyobbak a Goldwind, az Envision s a Windey), illetve a gyorsan bővülő indiai szállítók (Suzlon, Adani, Inox) gyorsabbak, csak persze messzebbről kell hozni a turbinát, igaz, az európaiak is részben Ázsiában gyártanak.
Nyilván izgalmas lesz, hogy a felkínált lehetőségeket biztosan bőven meghaladó érdeklődésre hogyan osztják ki a kapacitásokat. De ha ezek tisztázódnak, jöhet az érdemi munka, a pontos lokációk kiválasztása, a szélmérés, a madárvonulás, a radaroktól, repterektől mért távolságok jóváhagyatása, a mindenféle engedély.
Két évtized csend után már nem csak a napenergiáról szólhat majd a hazai megújuló piac, de érdemi áram jöhet a szélenergiából is.
