Miért csak 2029-ben jöhet új szélenergia a hálózatba?

Lantos Csaba energiaügyi miniszter november végi parlamenti meghallgatásán arról beszélt, hogy 1000-1500 MW új szélenergia-kapacitást lehet gazdaságilag racionális módon telepíteni az országba, ugyanakkor az meglepő volt, hogy az első új engedélyes kapacitások – a miniszter szerint – csak 2029-ben érkezhetnének a hálózatba. Mindjárt részletesebben is foglalkozunk az ágazattal, de elsőre ezt a dátumot és ezt a teljesítményt vizsgáljuk meg!

Elindulunk újra

Jelenleg Magyarországon 328 MW kapacitás működik, 13 év kimaradt a fejlesztésekből, ám a kormány most, ha óvatosan is, de elkezdte újra emlegetni, ösztönözni a szélenergia-fejlesztéseket. Lantos Csaba nagyjából a maihoz képest négyszeres-ötszörös kapacitást tart reálisnak. Ehhez az időjárásfüggő megújuló energiák befogadására csak korlátozottan alkalmas hazai hálózat fejlesztése is szükséges, és úgy tűnik, hogy ebben továbbra sem a szél, hanem a nap befogadására törekszik a kormány. Lantos ugyanis azt mondta, hogy új, hálózatra kötött szélenergiával csak 2029-ben számol.

Igaz, ezt az elsőre meglepő időpontot azzal árnyalta, hogy szerinte 2029 előtt nem épülnek olyan szélerőművek, amelyek ezután kapják majd meg az engedélyt. Vagyis, akinek vannak már korábban kiadott engedélyei, amelyek alapján akkor (több mint egy évtizeddel korábban) nem épültek szélerőművek, azok előbb is megvalósíthatók. Valójában azonban a régebben engedélyezett szélerőműparkok tervei műszakilag teljesen elavultak, így azokat ma már nem lehet megvalósítani. Azokat a fejlesztéseket szinte a nulláról kell újraindítani a mai technológiának megfelelően.

Ki nevet a végén?

A szélenergia amúgy eléggé kiforrott és skálázható technológiának tűnik, mégis – meglepő módon – egy iparági forrásunk azt mondta, hogy

sokkal előbb nem is lenne reális új kapacitásokat fejleszteni és rendszerbe állítani.

Mint mondta, a régi engedélyek őt a „Ki nevet a végén?” játékra emlékeztetik: akit kiütöttek 13 éve, annak most biztosan a startmezőről kell újra elindulnia.

Az eléggé töredezett magyar üzemeltetői piacon amúgy vannak hazai, osztrák, spanyol és francia befektetők is. Próbálkozott az E.On, illetve az MVM is, de jellemzőbbek a specialisták. Összesítve a legnagyobb portfóliója alighanem a tőzsdén jegyzett Alteo Nyrt.-nek lehet, jelentése szerint Ács, Bábolna, Bőny, Jánossomorja, Pápakovácsi, illetve Törökszentmiklós térségében is van szélparkja. Az MVM Zöld Generáció Kft. (korábban Hungarowind) is nagyobb játékos, ahogy szintén méretesebb cégnek tűnik a győri MOV-R H1 Szélerőmű, vagy az osztrák hátterű Vienna Energy is, amelynek Levél település mellett van a farmja.

Érdekes, hogy a Magyarországtól egyre inkább „távolodó” MET-csoport sokat invesztál megújulóba, szélbe is, de inkább más európai országokban. Nemrég azt jelentette be, hogy 25 százalékot szerzett a SwissWinds nevű cégben, amely azzal büszkélkedhet, ahogy ő építette Európa legmagasabban fekvő szélerőműparkját, a Nufenen-hágón, 2478 méteres tengerszint feletti magasságban.

Most mindenesetre hivatalosan is bővülhet a hazai park, ami amúgy elég könnyen áttekinthető. Itt megtalálható a jelenlegi lista arról, hogy ki, mekkora kapacitásokat üzemeltet az országban. Látszik a településnevekből, hogy az egész országban felbukkannak a szélkerekek, de azért az ország nyugati, északnyugati felére inkább jellemző ez az energiatermelési forma.

Kik jönnek először?

Úgy tudjuk, hogy a már piacon levő csoportok közül többen készülődnek, vannak, akiknek még korábbi projektterveik is rendelkezésre állnak. Ugyanakkor a szakma szerint egyáltalán nem rövid idő egy piaci fejlesztés, Lantos Csaba pedig nem ígért állami támogatást.

Ha valaki nekibuzdul, akkor először mérni kell (hol, mennyi a szél, merre érdemes telepíteni), meg kell állapodni egy földtulajdonossal, a földhasználóval, a szomszédos földek tulajdonosaival, az önkormányzattal.

Módosítani kell a szerkezeti és szabályozási terveket, környezetvédelmi engedélyeztetést és építési engedélyeztetést kell lefolytatni, elengedhetetlen a hálózati csatlakozás megtervezése és annak engedélyeztetése, a földkivonási eljárások lefolytatása, ha szükséges, az utak tervezése és engedélyeztetése. Ha mindez megvan, utána jön még maga a fejlesztés, a berendezés megrendelése, kiszállítása, ami elég hosszú idő, ráadásul egy parkra általában nem egyszerre érkezik meg az összes turbina, hanem egyesével, kettesével.

Mindenesetre, csak ha mindez megvan, akkor jön el a „ready to build” állapot, a szélerőmű megépítése, a szükséges további engedélyek és a próbaüzem annyira időigényesek, hogy szinte már 2028-nál, 2029-nél járunk.

Mint hallottuk, a három leginkább szóba jövő szállító, vagyis a dán Vestas, a német Enercon és a kínai Beijing Goldwind mostanában kényelmes helyzetben van. Eléggé keresleti a piac, hosszasan vizsgálják már azt is, hogy mikor tudnak szállítani, jó időpontot csak akkor lehet kapni, ha egy megrendelő valamiért menet közben mégis kiszáll, és felszabadul valamilyen kapacitás.

Itthon a Vestas turbinái a legelterjedtebbek. A dán cég globális piacvezető, 100 ezer embert alkalmaz, honlapja szerint pedig 85 országban telepített már szélturbinákat. Ugyanakkor egyik forrásunk szerint a harmadával olcsóbb kínai turbina ma már alig tud kevesebbet. Ha 1 százalékkal gyengébb a rendelkezésre állás, az azért megéri, ha az ár csak kétharmad.

Mindent újra kell gondolni

A technológiai fejlődés javítja a várható megtérüléseket is, ami újdonság lesz itthon, mert a legtöbb projekt még a kötelező átvételi rendszerben (KÁT) indult, ahol kedvező, államilag garantált megtérüléssel épülhettek, de mára már új, piacibb környezetben kell majd fejleszteni.

Itthon viszont a fejlődés elmaradt, mert a gyakorlatban lehetetlen volt új szélerőművet telepíteni. A legfontosabb korlát az volt, hogy a vonatkozó kormányrendelet kimondta, hogy a lakott területektől 12 kilométeren belül szélerőmű nem helyezhető el, de a szélerőművek létesítéséhez számos további olyan műszaki feltétel is párosult, amelyeknek a szélturbinák fejlesztői nem tudtak műszakilag megfelelni, vagy pénzügyileg lehetetlenült volna el a projekt. A már beígért változtatások – így a 12 kilométer csökkentése 700 méterre – biztosan javítja a szektor esélyeit, de a pontos szabályozás még nem jelent meg.

Azért a 700 méteres védőtávolság zajterhelés szempontjából forrásaink szerint nagyon kérdéses, a régebbi 2 MW-os gépeknél is indokolt volt a minimum 900-1000 méter.

Mindenesetre ma már nincsenek is a piacon olyan termékek, amelyekre a korábbi engedélyek anno megérkeztek. A zaj miatt a 700 méter még túl is lőtt a célon, az 1000-1200 méteres távolság indokolt lehet. Ugyanakkor azt forrásaink is megerősítették, hogy az új szabályok már sokkal életszerűbbek.

Mi a baj a széllel?

Tekintsük át ezek után mélyebben is az iparág hazai helyzetét! Korábban a Telex is részletesen foglalkozott a szélerőművek hazai helyzetével. Bemutattuk, hogy ezeket az erőműveket a magyar kormány sokáig érthetetlenül mostohagyerekként kezelte, az amúgy támogatott megújulókon belül. Cikkünk, illetve a Deloitte korábbi elemzése is kiemelte, hogy, mint minden energiatermelésnek, úgy a szélnek is vannak pozitív és negatív aspektusai is, kezdjük az árnyoldallal!

Mit szoktak felvetni a szélerőművek ellenzői?

• Azt például, hogy veszélyezteti a madárállományt, igaz, ha nem a madarak vonulási útvonalba telepítik a szélerőművet, akkor viszonylag kicsi a várható mortalitás. Ráadásul a hálózati vezetékek közelében, az autópályák és autóutak mellett, de még az épületek (üvegablakok) miatt is jóval nagyobb a madarak elhullási aránya.
• Emellett zajosak, ami zavarhatja a környéken élőket.
• Sokak szerint csúnyák, amolyan tájsebet jelentenek.
• Azt is felvetik sokszor, hogy Magyarország adottságai sem tökéletesek.
• Ráadásul sok alapanyag kell hozzájuk és – a mindenféle hangzatos bejelentés ellenére – a gyakorlatban nem megoldott az újrahasznosításuk sem.

Forrásaink szerint a zajterhelés már egyre javul, vagyis a sokkal nagyobb teljesítményű új turbinák sem csapnak érdemben nagyobb zajt, mint a kisebb régiek. A madárvédelmi szemponttal viszont – minden próbálkozás ellenére – nehéz mit csinálni.

Maga a piac is kicsit döcög mostanában, a turbinákért nemrég még iszonyú sorbanállás volt, az európai gyártók sokszor nem képesek megoldani a gyártási problémáikat. Kína segítene örömmel, de ez még egy olyan megújuló energiás eszközkategória, amelynek kapcsán még nincs túlsúlyban a piacon az ázsiai ország.

Emellett itthon a jobban támogatott napenergiának sokkal erősebb a geográfiai, időjárás-előrejelzési megalapozottsága. A szélenergia-piacon sokszor csak sejtések, „megérzések” vannak, vagyis egy magyar projektnél jó esetben legalább egy évet mérni kell, de az igazán profik három évet is mérnek egy 80 méteres tornyon. Ha van a közelben már működő szélerőmű, annak termelési adatai természetesen jobban felhasználhatók az energiatermelés előrejelzésében.

De sok az előny is

Ám még mindezek figyelembevételével sem értette a szakma, hogy miért nem él Magyarország a tiszta, vagyis károsanyag-kibocsátás nélküli, megépítése után már olcsón és egyszerűen üzemeltethető energiaforrás fejlesztésének lehetőségével. Ráadásul, legalábbis első blikkre azért a szélerőművek jól skálázható, könnyen előre jelezhető projektek.

A hagyományos erőművek egyetlen nagy rendszert alkotnak, amelyek addig nem termelnek áramot, amíg meg nem épülnek. Nagy az építési és költségkockázat, a projektek gyakran megcsúsznak. A szélerőmű építése azonban inkább hasonlít egy teherautó-flotta megvásárlásához, mint egy hagyományos erőmű építéséhez. A projektgazdák a turbinákat előre egyeztetett fix áron vásárolják meg, és jó előre meg lehet határozni az elektromos infrastruktúrát. Feljebb láttuk már, hogy mindez időigényes, de a folyamatnak vannak előnyei is. Az építőipari munkákhoz bizonyos változó költségek társulhatnak, de ez a költségváltozás nagyon kicsi lesz a projekt egészének költségeihez képest. A tiszta építési idő is nagyon rövid egy hagyományos erőműhöz képest. Mivel általában kietlen helyen épülnek, így jellemzően az odavezető út megépítése pluszfeladat, de sokszor ezeket az ipari utakat közeli alapanyagokból ki lehet alakítani.

Az Energiaklub több tanulmányt is szentelt a szélerőművek előnyeinek. Fontos megállapításuk, hogy ugyanannyi villamos energia előállításához a szélerőműveknek csak 1 százaléknyi a földterületigényük összehasonlítva a naperőművekkel, vagyis

amit a napelemparkok 10 ezer négyzetméteren termelnek, ahhoz a szélerőműveknek csak 100 négyzetméterre van szükségük.

De az Energiaklub azzal is foglalkozott, hogy mennyivel hasznosabb lenne a nap és a szél „mixelése”. A szélenergia kiaknázásának jelentős hazai fellendítésével, a napenergia mellé történő felzárkóztatásával, vagyis ha minden 1000 MW napelem után 500 MW szélerőművet telepítenénk, nagy lépést tehetünk az ingadozó időjárásfüggő termelés kiegyenlítésére. Hiszen nem feltétlenül ugyanakkor termelnek áramot, a szél este és borult időben is fújhat, így egy kicsit pótolhatja az akkor hiányzó napos áramtermelést. Ma ugyanis az a fő probléma, hogy néha nagy büszkén bejelentjük, hogy bizonyos időszakokban milyen rengeteg napenergiát termelünk, csakhogy általában ilyenkor nincs ára a villamos energiának, hiszen mindenkinek ilyenkor van sok megtermelt villamos energiája. Azzal pedig sokra nem megyünk, ha termelünk valamit, aminek nincs értéke.

Némi okoskodással egyébként azt is leszögezhetjük, hogy a szélenergia is napenergia. A szél azért alakul ki, mert eltérő a földfelszínt érő napsugárzás. A melegebb levegő felfelé igyekszik, a hidegebb lefelé. Ezt az áramlást, légmozgást nevezzük szélnek.

Vagyis az eredeti energiaforrás a nap, ennek elenyésző hányada változik szélenergiává, de még az is rengeteg energia. Vagyis, ha az emberiség egy újabb elenyésző százalékot „megfog”, akkor rengeteg energiát nyerhet.

Akit érdekel egy szélerőmű működése, itt, a MET oldalán lát erről egy szemléletes ábrát.