Ébresztő, valamit tenni kellene az áramkínálattal és az áramárakkal!

Az elmúlt időszakban a magyar energiarendszer súlyos problémáiról gyakran írunk, hiszen a nyáron, de novemberben is szélsőséges árak és kínálathiány jellemezte a piacot. Az energia területén különösen érezhető európai problémákat Orbán Viktor is gyakran emlegeti, a kormányfő Magyarország uniós elnöki félévét részben arra használta, hogy a szeptemberben publikált Draghi-jelentés nyomán a gyatra uniós versenyképességet ostorozza.

A legnevesebb hazai szakemberek a Magyar Energia Szimpózium őszi konferenciáján beszélték át a helyzetet. Írásunkban részben az itt elhangzottakat, illetve több saját háttérbeszélgetésünket használtuk fel, hogy bemutassuk a magyar energiarendszer legfontosabb aktuális problémáit.

Az említett eseményen, „az államtitkárok vitáján” immár hagyományosan öt korábbi energiaügyi vezető (Aszódi Attila, Felsmann Balázs, Grabner Péter, Holoda Attila és Kaderják Péter) vitatkozott egymással, ami a meglevő nézetkülönbségek miatt ezúttal is nagyon izgalmas volt. Mivel a vélemények nagyon széttartanak, a kórisme összeállítása is egyfajta szubjektív válogatás. Mindenesetre a következőkben talán nagyjából konszenzus észlelhető:

• Nincs elég energiaforrásunk, de mégis éppen energiaintenzív ipart, például akkumulátorklasztert telepítünk. 2024 és 2030 között 42 TWh-ról akár 60 TWh-ra is emelkedhet a hazai áramigény.
• Az egyetlen lényegi megújuló energiaforrásunk a napenergia. Viszont éppen amikor a naperőművek termelnek, vagyis nappal, sokszor mínuszos ára van az áramnak a túlkínálat miatt, este viszont, amikor importra szorulunk horrorárak alakulnak ki.
• A fosszilis importunkat már csak a geopolitikai kockázatok miatt is jó lenne diverzifikálni, valahogyan kiváltani, de a fosszilis infrastruktúra fejlesztése Európában már nem támogatott. Igaz az uniós forrásoktól részben elzárt Magyarországon eleve nagyon kevés projekt támogatott.
• A lakosság olcsó áramot és gázt kap a rezsicsökkentés révén, ami gátja az energiahatékonyságnak és a fogyasztás tudatos időzítésének. A vállalatok viszont drága energiát kapnak, ami a versenyképességükbe mar.

Vállalati szemszögből Európa nem vonzó

Egy globális multinál dolgozó lobbista forrásunk egészen lesújtó képet festett az európai helyzetről, ami talán jól érzékelteti, milyen a hozzáállás az energiaszektorban az EU-hoz. Véleménye szerint cége egyszerűen nem fektet be Európában, mert amíg más földrészeken technológiasemleges szabályok jutalmazzák az elért dekarbonizációs célokat, addig az unióban a szabályozók iparági tapasztalat és hozzáértés nélkül mindent maguk akarnak előírni, rengeteg dokumentációt írnak elő, folyamatosan büntetnek.

Megjegyezte azt is, hogy miközben az unió és annak egyes tagállamai nem tartanak sehol a megfogalmazott ipari, e-mobilitási, megújuló energiás, kibocsátás-csökkentési céljaikkal, bármikor egy tollvonással megemelik azokat és a cégekkel szemben szívesen keménykednek jogi eljárásokkal, büntetésekkel. Ha pedig egy cég az energetikai ciklusnak megfelelően valamikor több profitot ér el, azt különadókkal elveszik a nemzetállamok, gondoljunk csak Magyarországra.

„Annyi jó hely van a világban, ahol lehet dolgozni, Európa most nincsen ezek között. Folyamatosan maga generálja a versenyhátrányát, saját olcsó energiaforrása nincs, de a drága energiára még egy rakás terhet pakol” – magyarázta.

Magyarországon is egyre nehezebb lesz

Lesújtó értékelés, de itthon is sok a baj. Aszódi Attila kissé keserű összefoglalója szerint

egyszerűen nem áll össze a kép a hazai energiarendszer jövőjével kapcsolatban.

Az európai, illetve a magyar energiaátmenet céljai ma még nagyon messze vannak, a primer energiafelhasználás 60 százaléka fosszilis eredetű. Az uniós közlekedésben 92 százalék (Magyarországon 98 százalék) ez az arány.

Ráadásul nemcsak a közlekedés, de például az acél- és az alumíniumipar zöldítése is nehézkes. Az egyre elterjedtebb elektrifikáció miatt főleg az elektromos áram szerepe értékelődik fel, de mégis úgy tűnik, mintha egy év alatt, vagyis a legutóbbi ilyen esemény óta nem léptünk volna előre a jobb tervezésben, a menetrendezésben. A magyar áramrendszerben a megújuló energia fejlesztés monolitikus volt, és a monolitikus kapacitásfejlesztés problémái mindig kiugranak – vélte Felsmann Balázs.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy kimagaslóan magas a napenergia aránya, de ezzel végeredményben úgy fejlesztettünk, hogy éppen akkor növeltük meg a termelést, amikor az áramnak nincs értéke, így az sokszor negatív áras. Miközben az ország olyan ipari fejlesztéseket tervez, amelyhez sok zsinóráram (egyenletesen rendelkezésre álló áram) kellene.

Sokan fel szokták hozni a nehézségeinket csökkentő tényezőként, hogy sok határkeresztező kapacitásunk. Ezek révén ma még tudunk exportálni, amikor sokat termelünk, és tudunk importálni, amikor keveset, de mivel a környező országok is a mi fejlesztési irányunkra állnak rá, ez egyre kevésbé lesz lehetőség. Ugyanis máshol is ugyanakkor lesz hiány és ugyanakkor lesz többlet, amikor nálunk.

A magyar árammixben pár év alatt 0-ról 25 százalékra emelkedett a megújuló energia aránya, ez igenis érték, nagy siker – véli a jelenleg a Magyar Akkumulátor Szövetséget is vezető Kaderják Péter, aki társainál sokkal optimistább. Szerinte mindenki panaszkodik, hogy a megújulókat milyen nehéz szabályozni, menetrendezni, de azért a kapacitások valójában ismertek, ahogyan nagyjából az is, hogy mikor süt majd a nap. Ráadásul jönnek a tárolófejlesztések, és mint mondta, már viszonylag kevés új tárolóval is sokat lehetne enyhíteni a ma még súlyos kilengéseken.

Igaz, érdekes konfliktus, hogy a gázerőművek nagyon kellenek a kiegyenlítéshez, de ha sok a tároló, akkor a gázosok kevesebbet keresnek, így van némi érdekellentét is. A volt államtitkár szerint mindenesetre már 1 GW hálózati tárolási kapacitás is nagymértékben csökkenteni fogja a valóban durva piaci volatilitást.

Kevés alapkutatás, sok csalódás

Keresztes Attila, a tőzsdén jegyzett Astrasun Solar Nyrt. elnök-vezérigazgatója némileg meglepő módon maga is túlzottnak tartja a napenergia-fejlesztéseket, átmenetileg nagyobb szerepet adna a földgáznak. Emellett általában is hibásnak tartja a túlzott elektrifikációt és a jelenlegi eszközrendszert. A zöld energetikai átállás alapkérdésének az alapkutatásokat gondolja.

„Az elmúlt évtizedekben talán egy terület sem maradt le ennyire, mint az energetikai alapkutatás. A jelenlegi eszközrendszerrel egyszerre megoldani a klímaválságot és kielégíteni az energiaéhséget nem könnyű. Érdemes lenne egyrészről teljesen új alapkutatásokat elkezdeni, másrészről leporolni a korábbi nagy elképzeléseket és alaposan áttanulmányozni a felmerült technológiákat” – véli.

Holoda Attila is úgy látja, hogy az energiarendszerben olykor megjelennek a nagy várakozások, amelyek aztán nem feltétlenül hozzák időben a remélt eredményeket, de a problémák jelentkeznek. Mire gondolhat a szakember, milyen ilyen nagy remények merültek fel? Sok minden eszünkbe juthat, Paks II., az azeri zöld áram erőltetése, a zöld hidrogén, az érdemi tárolás nehézségei, amelyek vagy csúsznak időben, vagy más probléma van velük.

Grabner Péter szerint mondhatjuk, hogy pozitív a sok napenergia, és majd jobban tároljuk a villamosenergiát, de amíg

valójában minden napos termelés és tárolási terv mögött csak valamilyen támogatási rendszer áll, addig az nem az igazi, nem piacilag igazolt megoldás.

A sok támogatás szétfeszíti a piaci alapú rendszert, és igen fontos lehetne az elektromos autó, de csak akkor, ha van hol feltölteni. A hálózatbővítéssel kapcsolatban pedig a volt államtitkár azt a választ kapta, hogy majd három év múlva lehet fejleszteni, ami azért nem sok jóval kecsegtet rövid távon.

Vannak másolható jó gyakorlatok

Átmenetileg megoldásként a jó nemzetközi példákat kellene átültetni át a hazai körülményekre – véli Keresztes Attila. Mint mondja, érdemes lenne például úgy átalakítani a lakossági rezsirendszert, hogy ne legyenek agyontámogatva a sok ingatlannal rendelkezők, és megmaradjon az emberekben a motiváció a takarékosságra.

Pozitív példa, ahogyan Nagy-Britanniában a fogyasztók egy olyan eszközt kapnak a szolgáltatótól, amelyen látják, hogy mennyit fogyasztanak napi, heti, havi bontásban. Ez már önmagában is fogyasztáscsökkentő hatású, de amennyiben a tarifarendszer differenciálna is (dinamikus árazás), a legnagyobb előny az lehet, hogy a fogyasztók jókor fogyasztanak, vagyis amikor több az áram és így olcsóbb az energia. Így a fogyasztók jelentős mértékben kiegyenesítik a hálózati csúcsokat.

Az ipart is támogathatnánk azzal, ha kihasználnánk a hétvégi, rendre mínuszos árakat. Amennyiben egyes munkáltatók átállhatnának extra költség nélkül a hétvégi műszakokra, az segítené a rendszert és növelné versenyképességünket is, ami végül jövedelem-emelkedést eredményezhet.

Keresztes Attila szerint – legalábbis átmenetileg – az energia árak stabilizálása és az ellátásbiztonság növelése érdekében a célba vett elektrifikáció helyett inkább több földgázt kellene fogyasztanunk. A gáz is fosszilis, de nem olyan szennyező, mint az olaj vagy a szén. A tárolása megoldott, környezetterhelése pedig akár biogáz, akár hidrogén segítségével csökkenthető. Nem csupán a fűtésben, de a lakossági áramtermelésben is lehetne szerepe: létezik olyan technológia, amely a fűtés mellett egyidejűleg – háztartási méretben – villamos energiát termel.

A korábbi időszakok jó programjait is érdemes megtartani – javasolta még Keresztes. Külön-külön egyik sem csodaszer, de ha folytatódnának a támogatott szigetelések, a panelprogramok, ha nem Kádár-kockák, hanem sokkal energiahatékonyabb sorházak épülnének, az mind segítség, ahogyan ugyanezen programok kiterjesztései vállalkozások, közintézmények felé is.

Amikor pedig külföldi befektetők érkeznek, akkor őket érdemes lenne racionális energiafelhasználásra, tárolásra kötelezni, ha máshogy nem megy, adókedvezményekkel összekötve. Bár a szakemberek többsége ma még túl drágának tartja a megújuló energiával előállított hidrogént, Keresztes Attila azért megjegyzi, hogy amennyiben nappal tényleg van sok olcsó napenergia, érdemes lenne azt eltárolni, akár zöld hidrogén üzemekkel. Vagyis, bár a jelenlegi technológiákkal nem valósítható meg a zöld átmenet, csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás és az árak egyidejűleg.

Extra drágaság itthon

Mindenesetre, és ez már ismét a konferencián hangzott el, ha már kialakul egy torz ár, az mindenki üzletébe belemar. Jászai Tamás, a Magyar Energetikai Társaság elnöke példájával, ha nappal mínuszos az ára az áramnak, de egy hulladékégető hőerőmű nem pihenhet, mert el kell égetnie a szemetet, illetve a kazánt sem jó túl gyakran ki-bekapcsolni, akkor egy ilyen erőmű vasárnap nappal azért dolgozik, hogy nagy költséggel még több veszteséget termeljen.

Aszódi Attila szerint a fogyasztási adatok alapján olyan képet mutat az áramrendszer, mintha súlyos recesszióban lenne az ország.

Ez valójában nem így van, de napközben lelohadnak a termelési és a fogyasztási görbék, mert a lakossági nappanelesek, a háztartási méretű kiserőművek (HMKE-sok) ilyenkor dolgoznak. Csakhogy ők a kimutatásokban nem termelők, hanem csak a lokális fogyasztást csökkentik.

Azt minden szereplő megállapította, hogy Magyarországon egyszerűen jóval drágább a rendszert egyensúlyban tartó kiegyenlítő energia, mint más országokban. Felsmann Balázs szerint, ha nappal mínusz 50 euró/MWh, esténként pedig 900 euró/MWh az áram ára az nem csak probléma, hanem üzleti lehetőség is, például a tárolós beruházásokra. De Aszódi Attila szerint ezt nem lehet csak közgazdaságilag nézni, ez egy műszaki probléma eredője, amit meg kellene már oldani valahogy.

Kaderják Péter azért továbbra is hisz a regionális kiegyenlítésben, vagyis abban, hogy a magyar napenergia, a bosnyák vízenergia és a román szélenergia jól ki tudják egymást egészíteni. A volt államtitkár nyíltan arról is beszélt, hogy

a vállalatoknak azért olyan rettentő drága a gáz és az áram, mert keresztfinanszírozás van, vagyis valakinek fizetnie kell azért, mert a lakosság viszont európai szinten is a legolcsóbb gázt és áramot kapja.

Ezt a rendszert beszélgetőtársai élesen kritizálták, részben azért, mert az olcsó lakossági áram nem ösztönöz a fogyasztás csökkentésére, illetve napon belüli optimalizációra, részben pedig azért, mert szerintük nem indokolt, hogy a magyar ipar fizesse a Fidesz politikai termékének az árát és váljon így még versenyképtelenebbé. Ráadásul, mint Holoda Attila megjegyezte, sokszor már nem az a kérdés, hogy mennyibe kerül az áram, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán.