Eszelős áramárak alakultak ki már megint, ráadásul most leginkább Magyarországon

November 12-én bizonyos csúcsidőszakokban olyan brutális áramárak alakultak ki Magyarországon, hogy több szakember is azonnal reagált a Facebookon. Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője is ezt tette, gyorselemzést közölt a közel 900 euró/MWh-s áramárról, de a szakmai fórumokon megindult levelezésekből is azt lehetett érzékelni, hogy sokakat megmozgatott az anomália.

A nyáron ugyan volt ennél magasabb áramár is Magyarországon, de akkor azt lehetett mégis érezni, hogy elsősorban napon belül van csak nagy kilengés, vagyis este, amikor a légkondik még mennek, de a naperőművek már nem termelnek, akkor voltak őrült árak. Most azonban olyan érzése volt az embernek, hogy már tényleg nincs hova nyúlni, nincsen már több bekapcsolható, vészhelyzeti erőmű. Márpedig amikor ez történik, a következő lépés már valamely fogyasztó (először ipari fogyasztó) lekapcsolása a rendszerről. Szerencsére itt azért még nem tartunk.

Zavar tehát volt, és a szakmabeliek némileg tanácstalanok voltak. Nem feltétlenül a magas ár miatt, olyan akad olykor, inkább amiatt, hogy miért csak Magyarországon volt kiugró drágaság és mi okozhatta ezt az áremelkedést ilyen hirtelen.

A fórumokon leginkább azt vetették fel a szakemberek, hogy bár szokatlanul hideg volt, nem sütött a nap, nem fújt a szél, nem esett az eső, azért ez annyira nem volt meglepő (a rendszerirányító biztos pontos időjárási előrejelzésekkel dolgozhat). Viszont felmerült a kérdés, hogy miért mostanra időzítettek gyakorlatilag egyszerre több erőművi (Gönyű, Mátra, Sajószöged) karbantartást, miközben alaperőművi kapacitásból eleve kevés van.

Tegyük gyorsan hozzá, hogy a kérdés megítélésében nem volt egyetértés. Turai József, a T-Energy Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója szerint a szükséges és jó előre bejelentett, vagyis tervezett karbantartás az erőművi élet velejárója, nem lehet úgy dolgozni, hogy mindenki 8760 órát megy 100 százalékon. Olyan ez, mint az, hogy a Forma–1-ben is ki kell állni kereket cserélni, vagy az autónkat is időről időre elvisszük szervizbe. Inkább az a baj, hogy ma már eljutottunk oda a magyar rendszerben is (ez nem csak hazai jelenség, Németország is erősen importál), hogy már az is baj, ha egy erőmű kiáll a tervezett karbantartásra, hiszen ennyire kínálathiányos a rendszer.

Mindenesetre most napsütés hiányában még a Magyarországon egyoldalúan és erőltetetten fejlesztett naperőművek sem tudtak segíteni. Természetesen ezek a csúcsidőszakban, este 7 és 9 között, a vaksötétben eleve nem termeltek volna, de azért ha nappal van napsütés, az valamit tehermentesít a fogyasztásból.

Hirtelen minden összejött

Pletser Tamás a posztjában kiemeli, hogy amúgy is sok minden összejött. A téliesre fordult időjárás miatt sok energiára volt szükség, ehhez nem volt elég a hazai fosszilis, nukleáris és megújuló termelés, illetve az import összessége sem. Még olyan kapacitásokat is be kellett kapcsolni – elsősorban gyors indítású gázturbinás erőműveket –, amelyek ritkán mennek. De még így sem volt elég áram.

Említettük a karbantartások miatt szükséges leállásokat, de gondok voltak az importot segítő határkeresztező kapacitásokkal mind Szerbia, mind Ausztria relációjában is. Márpedig amúgy az evidencia, hogy

ahogy közeledik a Dunkelflaute, vagyis az a nagy büdös szmötyi, amikor a nap sem süt, de a szél sem fúj, akkor megújuló energia nincs sok.

Hozzátehetjük, most éppen csapadék sincs nagyon, miközben pár napja még szörnyű hírek érkeztek Európa szerencsétlenebb részeiről a villámáradásokról, így a balkáni, vagy osztrák vízerőművek sem tudtak annyit segíteni.

Azt mindenki tudja, hogy a zöldeknek, a civileknek, minden gondolkodó embernek abban teljesen igaza van, hogy hosszabb távon nem a szén vagy a gáz lesz a fő megoldás. Csak olyankor, amikor nagyon nincsen áram, még a nálunk sokkal zöldebb mentalitású németek is képesek bekapcsolni a szenes erőműveiket. A mi fosszilis erőműveink azonban most vészhelyzetben sem voltak ott a frontvonalban. Pedig tele vannak a gáztárolók, és ha a kritikus időszakban jobban segítettek volna a gázos erőművek, illetve a szenes blokkok, az nagyon jó lett volna a nemzetgazdaságnak. Ez még akkor is releváns kérdés, ha természetesen hosszabb távon nem a szennyező szenes megoldás a jó, de a szenes áramtermelés is tisztábbá tehető (Kína, Japán és Dél-Korea mellett erre Németország is példa). Természetesen lehet, hogy mindenki mostanra időzítette a karbantartását, viszont akinek portfóliója van, annak nem is biztos, hogy jó üzlet ilyenkor többet termelni, hiszen akkor alacsonyabb az ár. Például, ha a Mátrai Erőmű több áramot termel, az az országnak jó, de Paks I-nek nem feltétlenül. Mindenesetre most a Mátrai Erőmű is nagyon nyereséges lehetett volna, 60 euró volt egy tonna kibocsátásnak a kvótája, de 300 euró volt az áram MWh-jának az ára. Azaz most aztán lehetett volna termelni a pénzt.

A problémáknak ráadásul nemcsak hazai okai vannak – teszi hozzá Turai József. Mint mondta, a térségünkben, elsősorban a balkáni országokban évtizedeken át jól működött egy szenes-vizes kombináció. Ha volt sok víz, termeltek a vízerőművek, ha nem volt annyi eső, akkor égtek a szenes erőművek. Csak aztán a szenes erőműveket bezárták, a kapacitások nagyjából megfeleződtek, nemcsak Magyarországon, de Romániában, Szerbiában, Bulgáriában is. Viszont – vélhetően a klímaváltozástól nem függetlenül – mostanában eső sincs annyi, márpedig ha a kombináció mindkét részének a kapacitása visszaesik, akkor az regionálisan is fokozza a hiányt, az árszintek mindenhol megemelkednek. Ezt tetézi, ha éppen a nap és a szél sem áll rendelkezésre.

Általános zavar

A furcsa az, hogy eközben azért az európai árak nem is voltak olyan magasak. Romániában még viszonylag igen, de ott sem a magyar mértékben. Németországban, Franciaországban, Skandináviában viszont egyáltalán nem volt ennyire extrém ez a nap.

Lehet persze mondani, hogy az árampiac is olyan, mint a vadon, érthető, hogy mindig a leggyengébbet verik el, vagyis az importra szoruló Magyarországot, de most, amikor a magyar gazdaság még csak nem is hasít, vagyis az ipar nem termel sokat, de legalább az energiaigénye sem akkora, tényleg nehezen érthető ez az egész.

Sajnos a hazai problémák gyökereiről sokat írtunk – legutóbb például itt –, szinte már unalmas megismételni. Pletser Tamás gondolataival és azokat kiegészítve azért mindenképpen kiemelhető, hogy:

• Évtizedes lemaradásban vagyunk a régióban és különösen Magyarországon az időjárástól kevésbé függő megújuló (víz és geotermia) és így rugalmasabb áramtermelési kapacitások kiépítésében és a hálózat fejlesztésében.
• A rezsicsökkentés miatt, vagyis azáltal, hogy az átlagfogyasztásig minden napszakban olcsó a lakossági áram és a lakossági gáz, még mindig sok a pazarlás, és bár végre elindultak kísérletek bizonyos ösztönzők bevezetésére, a napon belüli áramfogyasztásunk sem ideális.
• Az előbbi pontot úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a piac nehezen bírja el, hogy nálunk a lakosság körében nem segít az a minden más piacon ismert mechanizmus, hogy amikor drágább az energia, akkor kisebb a fogyasztás, és ez visszahat végül is az árra is.
• A magyar áramrendszer sokféle egyéb torz ösztönzőt tartalmaz, fixált árakat, másokra átterhelhető költségeket.
• És miközben az elektrifikációnak vannak pozitív oldalai a fűtésben, a közlekedésben és az iparban, az energiaigényes magyar iparfejlesztés nincs kellően tekintettel az energiapiaci lehetőségeinkre.

Ráadásul, ahogy Turai József megfogalmazza, most néhány enyhe tél után hideg telet várnak a meteorológusok. A zöld átállást összességében csak üdvözölhetjük, de egy eleve energiahiányos Európa elég nehezen visel el annyi változást, annyi korlátozást, amelyben szankciós okból nem veszi a Nyugat az olcsó orosz gázt, de például Németország, a kontinens top energetikai állama az atomot és a szenet, valamint az orosz gázt egyszerre venné ki a rendszerből, és az átállás jegyében mindenhol be kell zárnia működő kapacitásokat. Természetesen a cél, vagyis kibocsátás-csökkentés szent, de ez így együtt kemény adottság.

A dán energiaügyi biztosjelölt, Dan Jørgensen ráadásul érezhetően további korlátozásokban hisz, alighanem az a célja, hogy az EU szigorúbban lépjen fel az orosz vezetékes gáz és az orosz LNG ellen is. A vitákban sokan mellébeszélnek, arról értekeznek, hogy több tárolóval, még több napenergiával még zöldebben is szinkronban tartható az európai rendszer, de valójában a napi tapasztalatok elég rosszak. Nyugaton azt szokták csinálni, hogy szép csendben „felterhelik” a magas árak idején a szenes és a gázos erőműveket, itthon viszont már nincs mivel megtenni ezt.

A mostani őrült árak persze majd visszaszorulnak, a hét második felétől állítólag melegszik az idő, vagyis, ha lehet hinni az okostelefonokban megbúvó kicsi meteorológusoknak, a hőmérséklet 0-8 fok között marad, de napsütésből több lesz. A nyáron főleg azon búsultunk, hogy úgy elterjedt a légkondi-használat, hogy azt nem bírta a rendszer. Most már légkondi nincsen, így leginkább csak azzal reagálhatnánk (de nyilván nem fogunk), hogy lekapcsoljuk a hűtőgépet, az olvasást, a tévézést, a mosást. Természetesen ezt nem fogjuk megtenni – már csak azért sem, mert a kormány politikailag annyira eltökélt, hogy még további zavarok ellenére sem nyúlna a rezsivívmányhoz.