17 ezer embert bocsát el a válságban lévő Boeing

2024. október 12. – 08:00

Másolás

Vágólapra másolva

17 ezer embert bocsát el a Boeing, hogy igazodjon a „pénzügyi valóságához” – írja a Guardian.

A teljes munkaerő létszámát nagyjából 10 százalékkal csökkentik. Kelly Ortberg, az új vezérigazgató kijelentette, hogy kemény döntésekre és strukturális változtatásokra van szükség. „A folyamat során továbbra is a biztonságra, a minőségre és a vevőink szállítására összpontosítunk” – mondta Ortberg.

Az amerikai cég azt is bejelentette, hogy egy évvel elhalasztja 777X kereskedelmi sugárhajtású repülőgépének első leszállítását, és felkészítette a befektetőket a nehézségekkel küzdő védelmi üzletágának jelentős új veszteségeire.

A repülőgépgyártó súlyos krízisben van. Körülbelül 33 000 Boeing-dolgozó Washingtonban és Oregonban sztrájkba kezdett egy hónappal ezelőtt, leállítva a cég 737 Max, 767 és 777 típusú repülőgépeinek gyártását. A dolgozók a fizetések emelését kérték szeptemberben, de a tárgyalások megrekedtek.

A Boeing részvényei 1,6 százalékot estek a hír nyilvánosságra hozatala után. Mindez persze nem sok jót jelent a cégnek, melynek gépei az elmúlt évben folyamatosan biztonsági problémákkal küzdöttek: januárban egy vadonatúj Boeing Max ajtaja esett le a helyéről repülés közben, nyáron pedig a cég űrszondája volt kénytelen egy meghibásodás miatt a Nemzetközi Űrállomáson hagyni két űrhajóst. De voltak még kiszakadt kerekek, ajtópanelek, kilazult rögzítések, üzemanyag-szivárgások is. A cég körüli problémákról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!