Benzinárstop: „Ha tudnánk, hogy meddig tart, eldönthetnénk, hogy feléljük-e a családi tartalékokat, vagy feladjuk”

2022. február 18. – 09:33

Benzinárstop: „Ha tudnánk, hogy meddig tart, eldönthetnénk, hogy feléljük-e a családi tartalékokat, vagy feladjuk”
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Még egyetlen benzinkutat sem kapott meg üzemeltetésre a Mol vagy más vállalkozó, de a szakmát már nagyon érdekelné, hogy miként néz ki egy ilyen eljárás menetrendje.

A kormány február 15-től további három hónapra meghosszabbította a benzinárstopot. A kutak 480 forintos literenkénti árnál nem adhatják drágábban a 95-ös oktánszámú benzint, ahogy a dízelt sem.

Egy dél-alföldi benzinkutas meséli:

„Eljutottunk oda, hogy a környék mezőgazdasági vállalkozásai, de még a kamionos cégek is egyesével beállnak a kutamhoz, és tankolnak. Korábban egyedi megállapodás alapján ők gyakorlatilag ugyanolyan áron kapták az üzemanyagot, mint mi, de mivel ez a benzin esetében ma 482 forint/liter, a dízel esetében 491 forint/liter, már inkább hozzánk jönnek 480 forintért tankolni. Már ebből is veszteségem keletkezik, és ekkor még semmit nem fizettem ki, se a munkavállalóimat, se az áramot, se semmit.”

Novemberben itt, itt és itt írtunk az eredeti intézkedésről, közben az olaj ára csak drágult, cikkünk írása idején a Teletrader alapján 92-93 dolláros áron állt egy hordó olaj, ami 22-23 százalékkal magasabb jegyzés, mint az első három hónapos ciklus kezdetekor, amikor 77 dollár volt az ár. De olyan szakemberrel is beszéltünk, aki szerint valójában a Magyarországon releváns olajár már elérte a 100 dollárt. Tiszta szerencse, hogy a forint most viszonylag erős, mert ha gyengébb lenne, az csak fokozná a bajt.

Ráadásul beszéltünk olyan kutassal, aki bőven 120 dollár feletti potenciális hordónkénti olajárról is olvasott prognózist. „Na, az lesz a halálunk” – vélte.

Hosszabbítás

Így aztán természetesen hatalmas csalódás fogadta az újabb három hónapos ársapkáról szóló intézkedést a benzinkutasok körében. Volt, aki Facebook-üzenetben kérte a törzsvásárlóit, hogy kíméletből ne vásároljanak nála, ne kelljen több veszteséget termelnie. Mi is hallottunk olyan kutasról, aki megkéri a törzsvendégeit, hogy amennyiben tud, tankoljon egy nagy kútnál,

de ez nem olyan egyszerű, 22 kilométert tényleg csak az megy, aki nagyon empatikus, vagy amúgy is arra indulna tovább.

Máshol korlátozzák a kiadható üzemanyag mennyiségét (ez már csak azért is ciki, mert az ársapka és a mennyiségi korlátozás együtt tényleg a hiánygazdálkodás és a jegyrendszer idejét idézi).

Volt, aki már feladta, vagy legalábbis ezt bejelentette az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM), amely a program szakmai felelőse. Ugyanakkor olyan esetről még nem hallottunk, hogy bárki átadta volna az üzemeltetést a Molnak vagy annak a hat további szereplőnek, amelyik bejelentkezett, hogy ellátásbiztonsági feladatként átvállalja a bedőlő kutak üzemeltetését, és ideiglenesen átveszi ilyenkor a működtetést.

Kerestük ezzel kapcsolatban a Molt, de azt hallottuk, hogy még zajlanak az egyeztetések, így a társaság egyelőre nem tudja elmagyarázni a folyamatot.

Pedig ez biztosan nagyon hasznos lenne, mert tapasztalatunk szerint a mintegy 2000 hazai benzinkút mezőnyében a színes kutak (nagy láncok) és a fehér kutak (kisebb családi vállalkozások) között is ellentét feszül, utóbbiak nemcsak az államra, de a Molra és más nagy hálózatokra is fújnak.

Politikai sikerpropaganda

Közben a hatósági benzinár már beépült a politikai sikerpropaganda elemei közé, családbarát intézkedésként emlegetik, mint a néhány élelmiszer árának rögzítését, a rezsicsökkentést vagy a kamatstopot. Csak amíg utóbbiaknál tőkeerősebb energiakereskedők, élelmiszerláncok, bankok próbálják meg elviselni a kényszerű veszteségeket, addig a benzinkút-üzemeltetők között nemcsak nagy láncok (Mol, OMV, Shell), de nagyon sok családi vállalkozás is található. Ők ráadásul nemcsak egy ársapkát, hanem egy kötelező ellátást, nyitvatartást, vagyis folyamatos veszteségtermelést is kaptak a nyakukba. Egri Gábor, az Envikút Kft. ügyvezetője névvel is vállalta a nyilatkozatát, és igen határozottan fogalmazott:

„Az ötvenes években érezzük magunkat, amikor államosították a maszek üzleteket, a cipészt, a hentest, a parasztoktól pedig elvették a földet, és beterelték őket a téeszekbe. Most annyiban rosszabb a helyzet, hogy ki van jelölve egy nagy magáncég, a Mol Nyrt., amely térítésmentesen átveszi a kutakat, de még az sincsen pontosan szabályozva, hogy a dolgozókat hogy veszik át, illetve hogy később majd milyen feltételek mentén tudnánk visszavenni a kutakat a tulajdonunkba.”

A szakember szerint az egyenesen a társadalmi berendezkedésünket veszélyezteti, ha az egyik magáncég tulajdonát egy másik magáncég megkaphatja. „A kis és közepes méretű családi vállalkozásoknak a kormány előírja a veszteségtermelést, nem ad adóenyhítést vagy más központi segítséget, miközben stadionra, kisvasútra, szotyiüzemre meg jut ilyen forrás.”

A nagyok szempontjai

Valójában mi korábban azt tapasztaltuk, hogy a történet a Mol és a többi nagy oldaláról is egy „nem szeretem”-sztori. Azt hallottuk a piacon, hogy a kormány mindenáron ellátásbiztonságot szeretne, ezért minden olyan kicsi kutat, amelyik bezárna, át kell valakinek vennie, ha a kút üzemszünetet jelentene be.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A feladatra jelentkezők közül valóban a Mol a legnagyobb cég, de ahogy mi értesültünk, ez a cégnek a legkevésbé sem üzlet, hanem egy teher, bonyolult átadás-átvétel, egy munkaerő-hiányos piacon összetett HR-kérdés, pénzügyi elszámolási feladat (az átvett üzemanyagot, illetve az ideiglenes üzemeltetés végén a visszaadott üzemanyagot is ki kell fizetni). De meg kell vizsgálni mindenféle engedélyt, nyugtaadási rendszert, ráadásul a Mol még reputációt is veszít azzal a feladattal, ami neki majd pluszterheket és veszteségeket generál. A cég szempontjából az is különös lehet, hogy nemrég tető alá hozott egy nagy lengyel üzletet, amelyről itt írtunk.

Képzeljük el a lengyelek arcát, amikor rájönnek, hogy ők remek kutakat adtak a Molnak (Lengyelországban áfacsökkentést vezettek be), Magyarország pedig veszteségtermelést ír elő a magyar kutakra.

Regionális különbségek

Többektől is megkérdeztük, hogy az elmúlt három hónapban milyen következményekkel járt az ársapka. Érdekes következményeket hallottunk.

  • Sokkal kevesebben járkáltak ki a város szélére csak azért, hogy egy távolabbi automata kútnál tankolhassanak, hiszen ott is ugyanakkora volt az ár.
  • Korábban a takarékos autós nem tankolt az autópályán, mert ott mindig érdemben drágább volt az üzemanyag, most aki ahol tud, nyugodtan tankol.
  • A határok mentén megemelkedett a forgalom a külföldiek vásárlásai miatt, igaz, azt hallottuk, hogy a növekedés nem volt nagyon szignifikáns.
  • Az is érdekes volt, hogy mit lehetett magasabbra árazni, és mit kellett ugyanúgy 480 forint alatt adni. Akinek például normál 95-ös, prémium 95-ös és prémium 100-as terméke is volt, az első kettő még az alapüzemanyagok közé sorolódott a kormányhatározat alapján.

Mi ezeket a pontokat némileg meghazudtolva azt tapasztaltuk, hogy például az északi határnál az is borzolta a kedélyeket, hogy a magyar családi vállalkozásoknak el kellett viselniük, hogy tömegesen járnak át a szlovák autósok. Vagyis a kormány arra kényszerítette a magyar cégeket, hogy kitömjék pénzzel egy idegen állam állampolgárait.

A már idézett (déli) forrásunk pedig azt meséli: „Pár millió forint veszteség mellett még kitartunk, hogy ne kelljen embereket elküldeni. Lehetne ugyan automatákat is beállítani, de van, aki itt dolgozott 25 évig, és közel van a nyugdíjhoz, nem szeretném elküldeni, de magunk miatt sem, mert ez is egy munkaerő-hiányos szakma. A környék mezőgazdasági területein nem annyira automatizált gabonatermesztés zajlik, itt sok a munkaigényes gyümölcs, répa, krumpli. A gyümölcsösben óránként kétezer forintot is fizetnek, 350-400 ezret is lehet keresni havonta, a kúton 250 ezer forintot plusz jattot. De itt a borravaló nem olyan magas, mint a városban, ahol segíteni kell, meg ablakot mosni, itt jön egy traktoros, kiugrik, fizet, aztán adjonisten.

A töltőállomás-tulajdonosoknak egyszerűen nincs tervük.

„Reménykedünk, hogy hátha valaki felébred, el tudunk érni valamit, esetleg már nem 480, hanem 500 lesz az ársapka (Horvátországban 520 forintnak megfelelő az árlimit), vagy jön egy adócsökkentés, hátha ráeszmél valaki, hogy nem kellene tönkretenni egy szektort.”

Miként zajlik majd az átadás-átvétel?

Bármennyire is szakmaiatlannak tartja az intézkedést a benzinkutas világ, azt nem feltételezik, hogy a kormány deklarált célja lenne, hogy tönkretegye a családi benzinkutat. Ugyanakkor többen is elmondták, hogy el sem tudják képzelni, miként zajlana pontosan egy benzinkút átadása-átvétele.

„Ha meglesz az első átadás, tömött sorban fogunk tanácsot kérni, hogy mire kell figyelni. Addig azonban a legnagyobb probléma az, hogy nem tudjuk, meddig tart. Ha tudnánk, hogy május 15-tel tényleg vége van, akkor dönthetnénk, hogy betolunk-e erre 20 milliót, vagy nem. De a teljes bizonytalanságra éljük fel a családunk tartalékait?” – mondta egy vidéki kúttulajdonos.

Átvétel mindenesetre még nem volt, a Mol és az ITM egyeztet, vélhetően majd készülnek erre protokollok. De ez egyáltalán nem olyan egyszerű, kell egy leltár, adószempontból egy pontos elszámolás, ráadásul elég sok kritikus engedély (pénztárgép, robbanásveszély, tartályhitelesítés) csak az üzemeltetőre vonatkozik, nem magára a benzinkútra.

„Olyan emberek találták ki ezt az egészet, akiknek fogalmuk nincs, milyen egy benzinkút működtetése" – vélte egy forrásunk.

Hogyan tovább a meglepő hatások után?

Egri Gábor szerint az is egy különös hatás, hogy megszűnt a verseny. Ha mindenki egyenlő áron ad benzint, akkor a forgalmi átrendeződés nagy kárvallottjai a kis és közepes méretű családi cégek lesznek (más kérdés, hogy amíg tart a veszteségtermelés, addig ez inkább nyereség). Ha ugyanis most mindenki 480 forintért adhatja a benzint, a fogyasztók majd azt gondolják, hogy egy nagy cégnél, például az osztrák OMV-nél biztosan jobb lesz a termék minősége, vagyis a magyar kkv-tól a nyugati multi felé tereli át a forgalmat a kormány. Korábban a fehér kutak azzal tudtak olcsóbban értékesíteni, hogy jobban racionalizálták a munkaerejüket.

„Egyszerűen nem értem, hogy miért mi kapjuk ezt az egészet a benzinlánc szereplői közül, miért nem lehet most adót csökkenteni a kiskereskedelemben, miért nem lehet inkább a kitermelést, a finomítást adóztatni?” – teszi fel a kérdést egy szakember.

Ráadásul attól a politikai kockázattól is tart egy forrásunk, hogy május 15. után sem könnyű visszaállítani a piaci árat, hiszen

  • ha a jelenlegi kormány marad, az üzenetei alapján hosszabbíthat;
  • ha váltás jön, az új erők aligha akarnak rögtön „a lakosság pénztárcája ellen lépni”.

A benzinkutasok közben a szolidaritáshiánytól is szenvednek.

„Az egyelőre nem megy át a tömegeknek, ahogy amikor a kutamat, az üzleti modellemet elveheti az állam, akkor vajon másnak a boltja vagy a bankbetétje meddig van biztonságban?”

Kövess minket Facebookon is!