Várkonyi Andrea 35 milliót vehet ki a pár hónapja alapított cégéből

2021. június 01. – 14:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nyilvános céges adatok alapján 2020. szeptember elején alapították Várkonyi Andrea cégét, a Whitedog Media Kft-t, és a szintén nyilvános, tavalyi évre vonatkozó céges beszámoló alapján 2020 négy hónapjában már kezdett beindulni a biznisz, mert több mint 52 millió forint nyereséget termelt a cég.

A profitból 47 milliót vesznek fel a tulajdonosok osztalékként, melyből a cégben 75 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Dr. Várkonyi Andrea 35 millió 250 ezer forintot kaphat, a 25 százalékos tulajdonrésszel bíró cégtársa pedig 11 millió 750 ezret.

A nyilvántartások szerint a cégnek tavaly 3-8 alkalmazottja volt, de azóta elég erőteljes fellendülés tapasztalható, mert idén márciusra már 17 alkalmazott szerepel a nyilvántartásban. Idén februárban mi is megírtuk, hogy szárnyal Várkonyi új cége, amely a Mészáros-csoport társadalmi felelősségvállalási programjának keretében elindított High Tech Suli pályázaton is dolgozott. Erről Várkonyi korábban úgy nyilatkozott a 24.hu-nak: „Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Mészáros-csoport a Whitedog Mediát bízta meg jótékonysági programjának kreatív fejlesztésével és menedzselésével, minden ügynökség életében rendkívüli, amikor egy ilyen nemes célért dolgozhat.”

Várkonyi médiacége korábban a budapesti Andrássy útra költözött, egy olyan irodaházba, ami Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdoshoz is köthető. Aztán áprilisban hivatalosan is kiderült, nem volt titok többé, hogy Mészáros és Várkonyi összeházasodnak. Május elején aztán a Telex megtalálta Mészáros és Várkonyi leendő otthonát, Budapest egyik legszebb panorámájú pontjára költöznek, ha befejeződik a ház felújítása. Május közepén derült ki, hogy egy 800 kilós trezort emeltek daruval leendő villájuk emeletére. Aztán kiderült, hogy egy másik luxusvillát is vettek tavaly ősszel a Hegyvidéken.

Várkonyi Andreáról és Mészáros Lőrincről lapunkban jelent meg először a magyar médiában közös fotó, amin az üzletasszony és a felcsúti milliárdos – vélhetően biztonsági emberek gyűrűjében – a budapesti New York Café előtt várakozik tavaly októberben.

Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc a New York Cafe előtt Budapesten az Erzsébet körúton 2020. október 27-én – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Az Orbán Viktor miniszterelnök barátjaként is ismert Mészáros Lőrinc a Forbes listája szerint Magyarország leggazdagabb embere, alaposan lekörözve az éveken át a legvagyonosabbnak tartott Csányi Sándor OTP-vezért is.